359

„Te aranyok Aranya!” – Arany János-szavalóverseny

Pályázati felhívás

arany-janos

Az Arany János-emlékév 2017 keretében az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság Arany János-szavalóversenyt hirdet magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos (algimnázium) és középiskolás (főgimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola), illetve szakiskolás diákok számára. A verseny fővédnöke Kányádi Sándor költő, a jelentkezési határidő 2017. október 9.

A verseny háromszintű lesz: minden iskola egy-egy diákot – saját házi versenyeik győzteseit – nevezhet két korcsoportban (felső tagozat és a középiskola). Az iskolák által nevezett diákok ún. területi döntőkön mérkőznek meg egymással, várhatóan 2017. október 14. és november 17. között.

A diákok nevezését az iskoláknak 2017. október 9-ig kell elküldeniük a területi döntő színhelyének, a később megadott kapcsolattartónak. A nevezési lap letölthető az OSZK honlapjáról.

Minden versenyzőnek két, fejből mondott Arany-művel, illetve annak részletével kell készülnie. Az egyiket a mindkét korosztálynak külön-külön megadott listából kell kiválasztania, a másik (szabadon választott) mű lehet Arany János bármely műve, lírai költemény, ballada vagy epikus mű részlete. A szöveg ne legyen hosszabb 6-7 percnél, de rövidebb, 2-3 perces szövegek ugyanolyan eséllyel szerepelhetnek a versenyen. Nincs akadálya annak sem, hogy a versenyző saját szabadon választott szövege is a kötelezők listájából kerüljön ki! Az epikus részletek kiválasztása esetén különösen figyelni kell a húzás, a kiemelés módjára!

A kötelezően választható művek listái a felső tagozatosok számára itt, a középiskolások számára pedig itt találhatók. (A korosztályhoz tartozik az a diák is, aki a 2017/2018-as tanévben kezdi meg felső tagozatos, illetve középiskolai tanulmányait.)

A várhatóan 2017. október 14. és november 17. között Budapesten, Székesfehérváron, Győrben, Pécsen, Miskolcon, Nyíregyházán és Szegeden megrendezendő területi döntőkből 3-3 diák kerülhet az országos döntőbe, melyet 2017. november 25-én egy egész napos tematikus rendezvény, az Arany János Családi Nap keretében (kézműves-foglalkozásokkal, egyéb meglepetésekkel) tartanak az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében Budán, a Várban. Az országos döntő zsűrijének elnöke Molnár Piroska színművész, a nemzet művésze lesz.

További információk az Országos Széchényi Könyvtár honlapján érhetők el, valamint érdeklődni lehet a verseny főszervezőjénél, Sudár Annamáriánál, a sudara@oszk.hu címen vagy a 06/1/487-8626 telefonszámon.

 

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.09.08
10