1432

Esőáztatta operagála

VOICES OF 2017 Győrben

70

Hazánk egyik legrangosabb hazai operaeseményét, a Plácido Domingo’s Operalia világverseny díjazottjai számára rendezett VOICES OF 2017 koncertet immár hagyományosan Győrben a Széchenyi téren, a Szent Ignác Bencés Templom előtt felállított színpadon rendezték meg szeptember 2-án este fél 9-kor. Az estnek Borkai Zsolt polgármester a házigazdája, védnöke pedig dr. Baranyi András, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete volt.

Plácido Domingo spanyol tenor világsztár 1993-ban alapította tehetségkutató világversenyét, melyet évente más-más országban rendeznek meg, ahol a zsűriben a legmeghatározóbb operaházak vezetői foglalnak helyet, s melyen maga Domingo segíti a versenyzők felkészülését. Az Operalia verseny célja, hogy új tehetségeket fedezzen fel az operaéneklés számára. A megméretésen 18 és 30 év közötti énekesek vehetnek részt.

Idén Kazahsztán fővárosában, az Asztana Operaházban rendezték meg a versenyt, melyen az opera kategória első díját a román származású szoprán, Adela Zaharia és a Dél-Afrikában született Levy Sekgapane lírai tenor kapta. A Zarzuela-díjat Marco Ciaponi olasz tenornak, a Birgit Nilson-díjat pedig a Csehországból érkezett Boris Prýglnek, a Szlovák Nemzeti Színház basszbaritonjának ítélte a zsűri.

A beharangozott esős idő ellenére megtelt a Széchenyi tér a komolyzene-kedvelő győriekkel. A műsor felkonferálását a komolyzenei műsorok népszerű moderátora, Mesterházy Gyula végezte, bejátszva Plácido Domingo video-üzenetét, aki reményének adott hangot, hogy egyszer személyesen is eljuthat Győrbe. Rózsavölgyi László, a város Oktatási, Kulturális, Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke köszöntőjét követően egymás után léptek színpadra az Operalia verseny díjazott énekesei:

Boris Prýgl, aki az elmúlt években számos jelentős opera szerepben vívta ki a közönség tetszését, most kellemes baritonjával aratott nagy sikert.

Marina Costa-Jackson szoprándíva, a Metropolitan Opera, Kölni Opera, Párizsi Nemzeti Opera ünnepelt művésze, az Operalia 2016 díjnyertese 2017-ben Maria Callas-díjat kapott. Műsorában olyan közkedvelt zeneművekből válogatott, mint a Tosca, a My fair Lady vagy a Traviata.

Konu Kim dél-koreai származású tenor, az Operalia 2016 opera kategória díjnyertese, a londoni Királyi Opera művésze programjában amerikai slágerek és bravúr tenorszámok szerepeltek.

Az est magyar fellépője Wiedemann Bernadett, az operaház vezető magánénekese, a nemzetközi zenés színpadok egyik meghatározó mezzoszopránja, Európa, az USA és a Távol-Kelet zenés színpadainak elismert énekese volt. Győri fellépését közönségünk lelkesen ünnepelte.

A műsor meglepetésvendége, a 12 éves Abouzahra Amira, a Virtuózok 2017 kicsik korcsoportjának győztese hegedűmuzsikájával most a győri közönséget nyűgözte le.

A gálakoncert közreműködője ezúttal is a világban sok helyen ismert és népszerű Győri Filharmonikus Zenekar volt, akiket most Risto Joost, az Észt Nemzeti Opera első karmestere, az MDR Lipcsei Rádió Kórus, a Tallinn Filharmonikus Társaság, valamint a Birgitta Fesztivál művészeti igazgatója vezényelt nagy lendülettel és átéléssel. A fiatal dirigens Európa legrangosabb koncerttermeinek rendszeres vendége, generációjának egyik legkiválóbb művésze.

A beígért eső már a műsor elején megérkezett, de a közönség kedvét ez sem szegte. Kezdetben apró cseppekkel indult, majd hamarosan előkerültek az esernyők, esőkabátok (54. fotó). A sztárokat, zenészeket megóvta a színpad, de a közönségnek folyamatos esőben kellett kitartania a zene élvezetéért. Megérte! Bizonyítandó, hogy a fellépők is kiválóan érezték magukat, a műsor végén még közös táncra is penderültek (73. fotó).

A gálaműsor ¾ 10-kor, most is a közönség tapsviharának kíséretében ért véget.

Molnár György
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2017.09.06