207

Novembertől látható a Terápia harmadik, befejező évada


terapia-sorozat

Novembertől látható az HBO saját gyártású drámasorozata, a Terápia harmadik, befejező évada, amelyben ezúttal a Mácsai Pál alakította főszereplő, Dargay András pszichológus szakmai és magánéleti válsága kerül a középpontba.

Az új évadban 7 hét alatt 35 epizód kerül a képernyőre. A hét első négy napján egy-egy új páciens, a gyilkossággal vádolt 23 éves Zsolt (Vilmányi Benett), Krisztina, a férje által terrorizált feleség (Schell Judit), a székely falujából a városba költöztetett, megözvegyült Sándor (Czintos József) és Edit, a húga betegségével és memóriagondokkal küzdő híres színésznő (Udvaros Dorottya) beszélget Dargayval. Péntekenként pedig a pszichológus új terapeutája, Adél (Balsai Móni) segítségével próbál kiutat találni krízishelyzetéből, amelyet Parkinson-kórra utaló tünetek súlyosbítanak – mondta el Angyalosy Eszter, az HBO forgatókönyvek fejlesztéséért felelős szakembere.

A harmadik szériában a rendezőként itt debütáló Schwechtje Mihály csatlakozott a sorozat korábbi rendezőihez, Enyedi Ildikóhoz, Gigor Attilához és Nagypál Orsihoz. A Gigor Attila, Tasnádi István, Jeli Viktória és Baráthy György alkotta forgatókönyvírói csapat pedig Székely Csaba erdélyi drámaíróval egészült ki.

A sorozat kreatív producere, Wayne Henry kiemelte, hogy a Terápia harmadik évadának forgatásakor nagy hangsúlyt helyeztek a filmes látványvilág megteremtésére, és így a maga nemében egészen különleges produkció született.

Enyedi Ildikó ezúttal egy szálat vitt a történetből. „Örültem, hogy a Czintos József által játszott karakter jutott nekem. Nagyon lelkes voltam, hogy ilyen különlegesen nagy formátumú színésszel dolgozhatom. Meglepett, hogy milyen elképesztő gyorsasággal levette, milyen is a kamera előtt létezni, és egészen csodálatos, hogy milyen kevés gesztussal, szemrezdüléssel, egy fél szóval, hümmögéssel mi mindent tudott kifejezni” – mesélte a rendező az MTI-nek, mielőtt a velencei filmfesztiválra utazott volna, ahová a nemzetközi zsűri tagjaként kapott meghívást.

Mint elmondta: a Terápia sorozatot azért is tartja különlegesnek, mivel itt, akárcsak a színházban, a színészen múlik minden, csak az arca, a lénye, a testbeszéde a fontos. Felidézte, hogy nagyon jó emléket hagyott benne a sorozat forgatása, egyfelől az egész stáb elkötelezettsége miatt, másrészt azért, mert az HBO biztonságos hátteret teremtett az alkotók számára. „Mindenkinek a tehetsége szabadon tudott beleáramlani ebbe a munkába” – hangsúlyozta. Enyedi Ildikó arra is kitért, hogy jelenleg ugyan egy „gigantikus feladat” áll előtte, jövő nyáron szeretné elkezdeni A feleségem története című Füst Milán-regényből készülő filmjének forgatását, de a televíziós produkciók is izgatják, mivel úgy véli, hogy „az invenció, egyfajta frissesség és minőség ezen a területen koncentrálódik”.

A színészi feladat a három évad alatt nem változott – mondta a terapeutát, Dargayt játszó Mácsai Pál. Mint fogalmazott, a Terápia „nagyon eredeti és jól megkomponált sorozat”, olyan szép és jelentékeny fejezet, amelynek az az előnye is megvan, hogy a későbbiekben is meg lehet nézni, szemben a színházi munkával. A színész szerint a széria eredetisége abban is rejlik, hogy három műfajt ötvöz: a kalandfilmet, a krimit és a voyeur szemléletet. „Előfordul, hogy a páciens vagy a terapeuta komoly veszélyben van, bár a hős nem egy helikopterről lóg vagy erdőben menekül, hanem egy kanapén ül, és próbálja megérteni, hogyan kerül ki a csávából. Az azonosulás és izgalom révén ez a kalandfilmjelleg is átitatja a sorozatot. De egyúttal krimi is, nyomozás, mint a Derrick vagy a Columbo, csak amiért nyomoznak, az belül van, amit meg kell találni. És a voyeurség is megjelenik benne, hiszen a terápia lényege az intimitás, mindenki más illetéktelen a páciensen és a terapeután kívül” – fejtegette Mácsai Pál.

Hozzáfűzte, hogy 70-80 napig forgattak, de legalább ennyi időt töltöttek még a próbákkal is. A sorozatban nagyszerű partnerekkel játszhatott, és szerinte a magyar írók is végtelenül jó munkát végeztek, kiérlelt szövegkönyvek készültek. „Nagyon sok minden adott ahhoz, hogy ez egy emlékezetes és sűrű anyag legyen” – foglalta össze a színész.

Angyalosy Eszter szerint a harmadik évaddal befejezéséhez érkező Terápia-sorozat mérföldkő az HBO saját gyártású műsorai terén: lépésről lépésre haladva az adaptációs sorozatfejlesztéstől eljutottak a teljesen eredeti tartalom előállításáig. „Beletanultunk és a szakma is beletanult ebbe az új műfajba” – értékelte az eltelt éveket Angyalosy Eszter.

Forrás: MTI

2017.09.07