327

A nótáriusból jegyző úr lett


notarius-jegyzo-manda01

És akkor még a falu tekintélyei közül nem is beszéltünk a jegyzőről, aki a törvények ismerete és a felsőbb hivatalokkal való kapcsolata miatt is talán a község hierarchiájában a legmagasabban állt. Szekeres Ödön jegyző úr portréját nézzük a Balaton Múzeum gyűjteményéből, hogy Arany János mellett az ő segítségével meséljük el, mi fán termett a jegyző, vagy régiesen a nótárius.

Arany, a „hallgati ember”, ahogy Nagyszalontán, tízezres szülővárosában hívták, akkoriban igazi nótárius volt, pont olyan, melyről korábban a jó Gvadányi József uram, a tábornokból lett író és költő értekezett oly viccesen az Egy falusi nótáriusnak budai utazása című remek verses korrajzában. A fiatal, éppen családot alapító és gyarapító Aranynak nem voltak olyan kalandjai, mint Gvadányi Rontó Páljának, neki a napi 10-12 óra jegyzői munka elvitte ekkoriban minden idejét. De helytállt a szürke hétköznapokban és olyan katasztrófáknál is, mint a nagy tűz, amiben 1847 áprilisában több, mint kétezer ház égett le Szalontán. A nótárius úr pedig szervezte az oltást, majd pedig az újjáépítést. A marhalevelek kiállításához és az utóbbi tevékenységekhez nem fontos a jogi végzettség, és jól tudjuk, Arany nem is bírt ilyennel, hiszen csak két évet töltött el a debreceni református kollégiumban, aztán színésznek állt. A keszthelyi múzeum képén látható Szekeres Ödön viszont valamikor a 19. század végén vagy a 20. elején állt a fényképezőgép elé jól szabott könnyű nyári zakójában. Nos, neki már minden bizonnyal volt végbizonyítványa valamelyik jogi akadémiáról, valószínűleg a Keszthelyhez legközelebbi pápairól.

A hazai jogi oktatás a középkori indulásától nagyot fejlődött a 19. század közepére, végére. Az egyetemek mellett a részben a líceumokból kialakuló jogi akadémiákon is folyt jogászképzés (pl.: Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár, Zágráb, Győr, stb.). Itt a 19. század elejétől a bölcsészet elvégzése után lehetett jogot tanulni, ami az 1860-as évektől három évet vett igénybe. 1883-tól pedig a jogi karokon bevezették a közigazgatási jogból is az államvizsgát. Hogy aztán Pápán, vagy esetleg éppen a pesti jogi karon végzett-e Szekeres Ödön jegyző úr, azt nem lehet tudni, de az biztos, hogy a falusi jegyzői hivatalhoz a 19. század végén már bőven elég volt az akadémiai képzés. És az is biztos, hogy nagyon sok mindent kellett intéznie egy falusi jegyzőnek. Aki ellátta akkor is a bíró és a testület, az önkormányzat jogi felügyeletét, emellett vitte a falu lakosságnak szabálysértési ügyeit is. Aztán végrehajtotta a járási hivataltól érkező utasításokat, amelyek a közösségi élet minden területére kiterjedhettek az állattartástól egészen a vízelvezető árkok karbantartásáig. A jegyző volt az univerzális összekötő kapocs az államhatalom és a falu népe között, ezért bizalmi állásnak számított, politikai szempontból is.

A kötelezettségeket, a felelősséget természetesen kiváltságokkal is honorálták. A magasnak mondható állami fizetés mellé megfelelő színvonalú szolgálati lakás is járt, ami sokszor a falu legnagyobb, legjobban felszerelt épületei közé tartozott. Így hát nem is kellett lasszóval fogni a jegyzőt a két világháború között, de még a boldog békeévekben sem. Ha pedig figyelmesen megnézzük Szekeres Ödön uram fotóját, láthatjuk, hogy komoly, tehetős fiatalember volt. Adott is a küllemére, a már említett ruházat mellett az is nagyon valószínű, hogy a borbélytól érkezett egyenesen a fotográfus műtermébe.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2017.09.06
13