Anne híres írónő szeretett volna lenni, naplóját azért vezette, hogy későbbi könyvéhez megörökítse az eseményeket. Feljegyzéseit a második világháború után publikálták először: a nácik elől bujkáló család életét megörökítő napló a holokauszt szörnyűségeinek szimbólumává, azóta is töretlenül ható nemzetközi bestsellerré vált.

A világirodalom leghíresebb zsidó származású kislánya Anneliese Marie Frank néven, 1929. június 12-én született Otto Heinrich Frank és Edith Holländer második lányaként, Margot Frank húgaként. A család Frankfurtban élt, az akkori világ jelentős pénzügyi és ipari központjában, ahol békésen megfért egymás mellett zsidó és nem zsidó. A családban a régi hagyományokat, szokásokat kevésbé tartották, viszont az apa, Otto Frank hatalmas könyvtárat rendezett be otthonukban, lánya valószínűleg tőle örökölte a könyvek iránti vonzódását.

1933-ban, amikor Hitler és a náci párt hatalomra jutott, a családfő úgy döntött, hogy elhagyják Németországot, de rajtuk kívül még 300.000 zsidó család cselekedett hasonlóan. Először Aachenbe mentek a nagyszülőkhöz, később, 1934 februárjában Amszterdamba költöztek. Hontalanok lettek, mert a német törvények szerint megfosztották őket állampolgárságuktól. A Frank család hamarosan berendezkedett az idegen városban: a gyerekek iskolába jártak, Otto Frank pedig saját vállalkozásba kezdett, de hamarosan kénytelen volt átadni cégének tulajdonjogát könyvelőjének, Johannes Kleimannak, így a család továbbra is bevételhez jutott.

1940 májusában a németek megszállták Hollandiát, ezután gyökeresen megváltozott az életük: elkezdődött a zsidók megkülönböztetése, üldözése, ők is sárga csillagot voltak kénytelenek viselni. Bár Margot és Anne kitűnően tanultak és sok barátjuk volt, a törvények miatt el kellett hagyniuk az iskolát, így a lányok kénytelenek voltak átiratkozni a helyi zsidó líceumba. Margot matematikai érdeklődésű, Anne inkább humán beállítottságú volt, olvasott, írogatott, író szeretett volna lenni.

A híres naplót Anne a tizenharmadik születésnapjára, 1942. június 12-én kapta ajándékba az édesapjától, amely valójában egy emlékkönyv volt, amit a kislány egy bolt kirakatában már jó ideje csodált. Amint végre megkapta, úgy döntött, hogy naplóként fogja használni. Az elején lévő emblémát néhány nappal később kicserélte apja képére. A naplóba egy fiktív barátnőjének írt, akit Kitty-nek nevezett, a naplóbejegyzések „Drága Kitty”, „Legdrágább Kitty”, „Kedves Kitty” és hasonló megszólításokkal kezdődtek.

A kezdő bejegyzést rögtön az első napon, június 12-én írta, de alig egy hónap múlva Margot behívót kapott a munkatáborba. Otto Frank tudta, hogy a behívó deportálást jelent, ezért úgy döntött, elbújtatja családját a nácik elől. 1942 júliusban az apa üzletébe, az amszterdami csatorna mellé „költöztek”; Otto úgy tervezte, hogy innen Svájcba menekülnek tovább a németek elől. Lakásukat szándékosan feldúlták, olyan látszatot keltve, mintha sietve távoztak volna, még egy levelet is hagytak az asztalon, miszerint Svájcba szöktek. Valójában azonban a Frank üzletének otthont adó épület egy rejtett szárnyában húzták meg magukat. A több kilométerre fekvő menedékhelyet gyalog közelítették meg, mivel zsidók számára tiltva volt a tömegközlekedés, és annyi réteg ruhát vettek magukra, amennyit csak bírtak, mert attól tartottak, hogy a bőröndök miatt lelepleződnének. Mivel a lakás az épület hátsó frontján volt, ezért Anne a naplójában ezt „hátsó traktus”-nak nevezte. Néhány nappal később újabb bujkálók csatlakoztak hozzájuk, a Van Pels család, novemberben pedig Fritz Pfeffer fogorvos. A bujkálásban Otto Frank négy korábbi alkalmazottjuk segítette őket, köztük Johannes Kleiman. A külvilággal való kapcsolatuk kizárólag rajtuk keresztül valósult meg: tőlük tudták, hogy mi történik a világban, a háborúban; tőlük kaptak mindent, amire csak szükségük volt a létfenntartásukhoz, élelmet és ruhát. Anne a naplójában hálásan, meleg szavakkal emlékezett meg róluk.

A szűkös körülmények ellenére Frankék igyekeztek normálisan élni az életüket: Margot például az egyik segítőjükön át elvégzett egy gyorsíró tanfolyamot. Anne olvasással és tanulással töltötte az idejét, rendszeresen írta bejegyzéseit a naplóba, érzéseit, gondolatait a családról, a világról, a háborúról, és a zsidóüldözés ellenére sem adta fel hitét. A 16 éves Peter van Pels személyében még hódolója is akadt, a szerelem is megérintette.

Anne Frank-ház: emlékmúzeum Amszterdamban

A napló utolsó bejegyzése 1944. augusztus 1-jén született, három nappal később a rendőrök egy ismeretlen feljelentése alapján körülvették a házat. Kérdezősködtek, majd elmentek, de később visszatértek, átkutattak mindent. Felfedezték a titkos épületszárnyat, a rejtőzködőket megtalálták és elhurcolták: a Gestapo központjába, majd a Hollandia északi részén álló ideiglenes táborba vitték őket. Anne naplóját egyik segítőjük, Miep Gies találta meg a búvóhelyen hagyott holmik között, számos fényképpel és személyes tárggyal együtt. Úgy tervezte, hogy a háború után visszajuttatja ezeket a kislánynak és családjának.

1944. szeptember 2-án a Frank családot feltették egy Auschwitzba tartó vonatra, ahová 3 nap múlva érkeztek meg. Anne Auschwitzban, majd Bergen-Belsenben töltött utolsó évét csak más túlélők beszámolóiból ismerhettük meg.

Az Auschwitzba történő megérkezés után a családtagokat elválasztották egymástól, azonnal elkülönítették a nőket és a férfiakat, a kislány ekkor látta utoljára az apját. A 15 éven aluli gyerekeket azonnal a gázkamrába küldték – Anne éppen 15 éves volt, tehát ő ettől megmenekült. Magába zárkózott, édesapjával kapcsolatban meg volt győződve arról, hogy a németek megölték. A két Frank lányt az anyjukkal együtt kényszermunkára osztották be, Anne nagyon nehezen viselte a tábori körülményeket. Édesanyjuk a barakk oldalán vájt lyukon át juttatott nekik plusz ételt, legtöbbször a sajátját.

1944. október 28-án Anne és Margot azon 8000 nő között volt, akiket Auschwitzból a Hannovertől északra elhelyezkedő Bergen-Belsenbe szállítottak. Anyjuk, Edith Frank magára maradt, aki hamarosan belehalt az éhezésbe és a bánatba.

Anne és testvére, Margot Frank síremléke a Bergen-belseni koncentrációs táborban

A beszámolók szerint Margot Frank 1945 elejére annyira legyengült, hogy képtelen volt elhagyni a barakkot. A táborban tífuszjárvány tört ki, melynek Margot és Anne is áldozatul esett, kb. 17.000 fogvatartottal együtt. Végül mindketten belehaltak a fertőzésbe. A brit csapatok néhány héttel később érték el Bergen-Belsent, és a járvány megfékezése érdekében felégették a tábort. A két lány holttestét tömegsírba temették, a tábor helyén ma tábla emlékezik meg róluk. Haláluk pontos dátuma nem ismert, kutatások szerint március közepén lehetett, vagy – az újabb elméletek szerint – még korábban, februárban.

A háború után derült ki, hogy a nácik megszállásuk alatt 110.000 zsidót deportáltak Hollandia területéről, ezt csupán 5000-en élték túl. A családból egyedül édesapjuk, Otto Frank menekült meg; amikor Amszterdamba hazatért, akkor tudta meg, hogy felesége meghalt a koncentrációs táborban, később pedig értesítést kapott lányai haláláról is. Anne naplóját személyes tárgyaikkal együtt Miep Giestől kapta meg. Rendszerezte az anyagot, majd elolvasta, később kommentárokkal egészítette ki, végül 1947-ben, ismerősök rábeszélésére kiadta, így lett Anne Frank naplója világhírű. Számos nyelvre (65) lefordították, színdarabot, filmet, sőt operát írtak belőle. Az első kiadott napló nem tekinthető teljesnek, de Otto Frank halála után (1980) a teljes kritikai kiadás napvilágot látott.

1963-ban Otto Frank és második felesége megalapította az Anne Frank Alapítványt Bázelben. A napló kiadásából származó jogokat halála után az alapítványra hagyta. 1980 után az eredeti napló, levelek és más dokumentumok a Hollandiai Háborús Dokumentumok Intézetébe kerültek, ahol 1986-tól nyilvánosnak minősítették, azóta szabadon kutathatók.

A napló az Anne Frank emlékmúzeum tárlójában Amszterdamban

A naplója révén világhírűvé vált Anne Frank valószínűleg 1945 februárjában, 15 évesen hunyt el a németországi bergen-belseni koncentrációs táborban. A testvérpár talán megélhette volna a tábor felszabadítását, ha kicsit tovább bírják, ha csak néhány héttel tovább éltek volna… Akadtak olyanok, akik megmenekültek, mint például Anne egykori osztálytársa és barátnője, Nanette König, aki Brazíliában, São Paulóban él. 85 éves, de még előadásokat tart a holokausztról. A koncentrációs tábort családjából egyedül ő hagyta el élve, és a mai napig vannak rémálmai. Annéval néhányszor találkozott is Bergen-Belsenben. Kötelességének érzi, hogy azok nevében is beszéljen, akik nem tértek vissza. Amikor utoljára látta Anne Frankot, már nagyon gyenge volt, lefogyott, kimerült, látszott rajta, hogy nincs már sok tartaléka. Mindketten csontvázhoz hasonlítottak, csoda, hogy felismerték egymást. Nagyon jó barátok voltak, egy zsidó iskolába jártak a negyvenes évek Amszterdamjában. Nanette így jellemzi Annét: „Minden figyelemnek örült, amit kapott. Mindig látszani és mindig hallatszani akart. Tele volt élettel.” Ott volt a tizenharmadik születésnapján is, amikor megkapta a naplóját. Amikor Bergen-Belsenben találkoztak, mesélt neki Auschwitzról és arról, hogyan bujkáltak. Beszélt arról is, hogy naplóját a háború után alapanyagként használta volna a könyvéhez.

Napjainkban is sok helyen őrzik a zsidó kislány emlékét, aki naplót írt. Amszterdamban 1960-ban emlékmúzeum nyílt, iskolák vették fel a nevét, sőt még egy kisbolygót is elneveztek róla.

Sulyok Attiláné

Források: wikipedia.hu, origo.hu, 24.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.