Hyppolit készül Sopronban

Olvasópróbával kezdett a stáb – Molière-i mélységű vígjáték

05

„Két klasszikus Moliére-mű: az Úrhatnám polgár és a Tartuffe adja ennek a darabnak az alapját, erejét, és ezért sem szabad lenézni a szerepeket, mert különben csak vicceskedés lesz belőle, nem pedig egy finom előadás” – mondta Eperjes Károly rendező a Hyppolit, a lakáj című zenés vígjáték olvasópróbáján a Soproni Petőfi Színházban. A premier október 7-én lesz.

Eisemann Mihály, Zágon István és Nóti Károly Hyppolit, a lakáj című zenés vígjátékát Eperjes Károly állítja színpadra a leghűségesebb városban. A Pesti Magyar Színházzal együttműködésben készülő produkcióban Schneider Mátyást Reviczky Gábor játssza. A stábot Pataki András, a soproni teátrum igazgatója köszöntötte.

Eperjes Károly a színpadi műben pályafutása során nem játszott ugyan soha, de az 1999-ben bemutatott Hyppolit című remake-alkotásban ő formálta meg a lakáj szerepét a filmvásznon. A békéscsabai színház felkérésére 2012-ben rendezte meg az előadást. Most ismét vállalta, hogy színpadra állítja a vígjátékot.

Alkotóként úgy érzi, hogy a darab mondanivalója túlmutat az egyszerű zenés szórakoztatáson, mert egy remekműről van szó. Molière-i mélységben ábrázolja a felkapaszkodott, meggazdagodott Schneider família úrhatnám polgárságát – őket Jourdainékhez hasonlítja –, miközben bekerül a családba Hyppolit, azaz Tartuffe. Mindemellett több párhuzam fedezhető fel a figurák, karakterek sorsában, ábrázolásmódjában, legyen szó a szerelmespárokról, illetve a főtanácsos és fia közötti kapcsolatról.

Az előadásban Schneidernét Horváth Zsuzsa, Hyppolitot Savanyu Gergely, Makáts főtanácsost Horányi László, Tóbiást pedig Papp Attila formálja meg.

A többi szerepben a  Kaposvári Egyetem művészeti karának hallgatói láthatók: Terkát Maizác Stefánia, Benedek Andrást Mucsi Kristóf, Makáts Csabát Habodász István, Mimit Török Sára, Julcsát pedig kettős szereposztásban Kádas Petra és Sziládi Hajna alakítja.

A zenei vezető Oberfrank Péter, a díszlettervező Mira János, a jelmeztervező Rátkai Erzsébet, a koreográfus Demcsák Ottó.

Varga Róbert
Fotók: Torma Sándor
Soproni Petőfi Színház

2017.09.04