Öt éve létezik még csak a zenekar, de már negyedszer játszotok Magyarországon. Hogyhogy?

Próbálunk annyira sok helyre eljutni, amennyire csak lehet, olyan sűrűn, amilyen sűrűn csak lehetséges. Nem tudom, hogy mennyire szokatlan ez, más zenekarok milyen gyakran járnak Magyarországra?

Ez eléggé változó, de a pár napja fellépő PJ Harvey például most volt itt először.

De durva! Ez furcsa, én mindig is akartam ide jönni, számomra ez tök természetes, hogy annyit utazzak, és annyi helyet és embert ismerjek meg, amennyit csak tudok. De hát soha nem voltam tagja másik zenekarnak, úgyhogy nem tudom, hogy mennek általában ezek a dolgok.

Mire emlékszel ezekről a magyarországi koncertekről?

Emlékszem a legelsőre, ami egy Akvárium nevű helyen volt, főleg azért, mert abban az időben ez volt az egyik legnagyobb koncertünk, a közönség és a klub méretét is figyelembe véve. Abban az időszakban a legtöbbször gyakorlatilag kocsmákban játszottunk, úgyhogy ehhez képest az Akvárium nagy dolog volt.

Sikerült megtanulni ez idő alatt bármilyen magyar szót?

Nem. Mindig tanítanak egy párat, amikor idejövök, de aztán ezeket azonnal elfelejtem.

A Szigeten viszont most jártok először, hogy tetszik?

Egyelőre tök jó, de nem vagyunk még itt régóta. Nekem valamilyen brit fesztiválra hasonlít leginkább, valami hosszú ideig tartóra, ami mondjuk szerdán indul, és hétfőn van vége. Tudom, hogy ez is egy hosszú fesztivál, főleg azokhoz képest, amiken az Egyesült Államokban jártunk, de sok európai fesztiválhoz hasonlítva is. Szóval olyan brit atmoszférája van.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Igazából elég sok brit is van a fesztiválon, meg Európa más tájairól is sokan jönnek. Rögtön a nagyszínpadon kezdtek, mit szólsz hozzá?

Lehet, hogy nagyon meleg lesz, úgy látom, hogy elég erősen süt a nap. De nem baj, hozzá vagyunk szokva ehhez is. Izgatott vagyok egyébként, szeretek nagy színpadokon fellépni, mert összevissza tudok futkározni rajtuk, és ez mindig tök jó (Bayley aztán tényleg összevissza futkározott – a szerk.). Itt ráadásul van egy kifutó is, még sosem voltam ilyenen, de most tuti kimegyek rá. És úgy láttam, hogy valami különleges buli előtt játszunk, nem tudod, hogy mi az?

Minden nap van egy ilyen tematikus buli, color party vagy flag party például, nem tudom, hogy ma éppen melyik lesz. Amúgy George Ezra és a Two Door Cinema Club között léptek fel, mit gondolsz róluk?

Nem ismerem őket annyira. A Two Door Cinema Club-ot azért igen, mert egy csomó angol reklámban nyomják a zenéjüket.

Oxfordból jöttök, ahonnan nem egy nagy zenekar származik, elég csak a Radioheadre vagy a Foalsra gondolni. Milyen volt ott felnőni?

Lenyűgöző volt a zenei kultúra a városban, amikor felnőttem, bár mára ez nagyjából eltűnt. Régen viszont baromi jó volt, emlékszem, hogy nagyjából tizenhárom éves koromban a Foals egy csomó bulit csinált a városban. Nagyon sok koncertjükre mentem el, és rengeteget tanultam tőlük az élő fellépésekről. Imádom az ő élő produkciójukat, ami nagyon más, mint lemezről hallgatni őket, és ez komoly hatást gyakorolt rám azzal kapcsolatban, hogy milyenre szeretném megcsinálni a saját műsorunkat. Szóval tőlük származik nagyjából az a megközelítés, ahogyan hozzáállunk a koncertjeinkhez, amik tényleg élők, nem olyanok, mint valami karaoke-műsor, mindent mi játszunk, és így néha el is k**unk dolgokat, de hát ez benne van.

És hogyan rakjátok össze a műsort az amúgy meglehetősen összetett dalaitokból?

Némileg leegyszerűsítjük őket, de azt hiszem, ez rendben van. Csak négyen vagyunk, úgyhogy annyi hangot tudunk megszólaltatni a színpadon, amennyit ennyi ember meg tud. Szerintem ez amúgy jó dolog, egy élő koncerten a részletek könnyen elvesznek, nagyon sok minden történik, és sok dolgot kell befogadnia a tömegben állóknak – egy részeg srác melléd hány, valaki crowdsurföl a fejed felett, satöbbi. Szóval ha a zene túl részletgazdag, az akár zavaró is lehet, úgyhogy megpróbáltuk megtalálni a dalainkban a fontosabb elemeket, és azokat megtartani a koncertre.

Gondolom, nagyon sok indierock-zenekar volt a középsuliban, hiszen ez volt a divat akkor. Hogyan találtatok rá a saját stílusotokra?

Ez csak úgy magától történt, nem ültem le és gondoltam át, hogy akkor ehhez vagy ahhoz hasonlító zenét szeretnék csinálni. Egyszerűen csak volt egy kis szabadidőm, meg egy régi számítógépem, azon pedig egy Audacity nevű, szörnyen szar program. Ezt használtam, hogy felvegyek egy csomó hangsávot, gitártémákat például, és aztán végül ez a hangzás jött ki a dologból.

Második lemezetek, a How To Be a Human Being lassan egy éve jelent meg. Mit gondolsz most róla?

Utálom. Na jó, nem, igazából olyan, mintha a kisgyermekem lenne – két album, két gyerek. Azt hiszem, hogy egyelőre jól öregszik, de nem hallgattam meg azóta, hogy megcsináltuk. Nem szoktam leülni és meghallgatni a saját zenémet, ez olyan furcsa dolog szerintem. Élőben persze sokat játsszuk, és ilyen tekintetben sokat fejlődött azóta, hogy megjelent az album. Amikor kezdtük a koncertezést, akkor még jobban hasonlítottak dalok a stúdióverzióra, de ahogy haladtunk a turnéval, egyre jobban összekevertük a dolgokat, és egyre több mindent változtattunk meg. Ha most meghallgatnám az albumot, biztos rácsodálkoznék, milyen sokat változott.

Nekem úgy tűnik, hogy sokat dobott a népszerűségeteken ez az album. Több ember ismer rád az utcán, mint korábban?

Megtörténik időnként, például a reptereken, de nem szeretem ezt a dolgot, mert könnyen zavarba jövök tőle, úgyhogy általában napszemüvegben és kapucnival a fejemen járkálok. Egyébként nehéz megmondani, mennyit fejlődtünk ezzel a lemezzel, de az látszik, hogy egyre több ember jár a koncertekre. Ahogy visszatérünk egy-egy helyre, szinte megduplázódik a közönség mérete, ami nagyon király. Minden évben karácsonykor szokott időnk lenni arra, hogy leüljünk és megbeszéljük, mi is történik velünk. Év közben nem, mert akkor folyamatosan turnén vagyunk.

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy fáradtan szoktál dalokat írni. Ez még mindig így van?

Igen, még most is. Egyébként nem is feltétlen akkor, mikor fáradt vagyok, hanem inkább akkor, mikor álmos. Lefekszem, aztán felébredek, és rögzítem azt, ami bennem van. Valami olyasmi lehet ebben, hogy amikor aludni próbálsz vagy nagyon fáradt vagy, az agyad elkezd leállítani egy csomó logikai kapcsolatot, ami működőképessé tesz téged a mindennapi életben, aminek köszönhetően például végig tudsz sétálni az utcán. És ekkor jön elő az agyad fura része, legalábbis az én elméletem szerint.

M.ADI
Fotó: Glass Animals Facebook
Forrás: langologitarok.blog.hu