153

''Régen sci-fiket írtak az emberek, most meg benne élünk egyben''

Kasabian-interjú Serge Pizzornóval – Sziget 25

kasabian-interju

Elhozta hatodik stúdióalbumát is a Szigetre a Kasabian, a Lángoló Gitárok pedig beszélgetett egy kicsit a For Crying Out Loud összes dalának írójával és a zenekar egyik frontemberével, Serge Pizzornóval. Többek között az új lemezről és arról, hogy idén ők voltak az egyetlen headliner a fesztiválon, ami gitárzenét játszik, de még Trump is szóba került. Sziget-interjúk, első rész.

Mi jut eszedbe Magyarországról?

A legelső videónkat a Club Foot-hoz itt forgattuk Magyarországon, egy kis bárban, ahol egész éjjel bent maradtunk, és játszottuk a dalainkat a hely zongoráján. Ez nagyszerű élmény volt. A Sziget fesztiválhoz is sok élmény kapcsolódik, érdekes azt látni, hogy minden alkalommal, mikor visszatérünk, egyre nagyobb és egyre őrültebb lesz. Legutóbb, mikor itt voltunk, egészen elképesztő volt a közönség, a föld fölé emelt minket.

Az a koncert tényleg tök jól sikerült, csak baromi meleg volt.

Az a jó, mi így szeretjük. Ma este is meleg van, ugye?

Igen, bár az előző napokon volt csak igazán. Egyébként nagyon intenzív volt a két évvel ezelőtti koncert. Nem is szereted a lassabb bulikat?

Szeretem azért, de legjobban a pörgős koncerteket szeretem, a brutális bulikat, mint amiket a Rage Against the Machine vagy a Prodigy csinált. Ha egy arénában vagy egy színházban játszol, az más dolog persze, de a fesztiválokon ilyennek kell lennie egy koncertnek.

Ti vagytok az egyetlen olyan headliner idén, ami gitárzenét játszik. Mit gondolsz erről?

Ez szégyen, és nagyon szomorú. Nincs semmi bajom az elektronikus zenével, sőt, gyakorlatilag azon nőttem fel, és része az életemnek most is. De akkor is gáz ez, mert elveszik az az érzelmi kapcsolat, amit egy élő fellépésen, például a gitáron keresztül is meg lehet teremteni a közönség és a zenekar között. Most az előbb játszott itt PJ Harvey, aki nagyon jó ebben, és lenyűgöző műsort csinált.

Igen, de nagyjából senki nem volt a koncerten.

Hát igen, ez a baj, és nem igazán értem, hogy miért van. Egyébként azt hiszem, hogy vissza fog majd térni a gitárzene népszerűsége előbb-utóbb. Most épp egy olyan korszakban élünk, amikor más a divat, de szerintem ebben a tekintetben körforgás van, úgyhogy most épp lent vagyunk, de leszünk majd fent is. A dance zene egyszerűen tök jól passzol a mai korhoz, a közösségi médiához és ahhoz, ahogy az kidobta a kultúrát az ablakon. Most az előadók csak felmennek a színpadra, bedugják a pendrive-ot, lejátsszák, ami rajta van, és ennyi, ebben pedig nincs semmi mélység.

Ez azt is jelenti, hogy kevesebb érdekes zenekar van mostanság?

Nem, abszolút nem így gondolom. Az emberek egyszerűen csak nem keresik őket. Ma dominálni kell a piacot, mindenkit be kell vonzanod, ha sikeres akarsz lenni. Olyan ez, mint egy játék. De amúgy ott van például a Slaves, ami az egyik legjobb a fiatal zenekarok közül, elképesztő bulit tudnak csinálni, simán lehetnének akár ők is headlinerek ezen a fesztiválon. De vannak még mások is, a kínálattal nincs gond.

Beszéljünk kicsit az új albumról, ami For Crying Out Loud címen jelent meg idén májusban. Azt lehet olvasni, hogy hat hét alatt készült el az egész.

Igen, egy gitáros albumot szerettünk volna csinálni, és nagyon gyorsan akartuk felvenni, ez volt a terv. Az előző lemezünk egy intenzív, experimentális utazás eredménye volt, sokat voltunk együtt, újra és újra átmentünk a dolgokon, közben egy csomót füveztünk, és végül ez lett belőle. Ezután úgy éreztem, hogy újfajta inspirációra van szükségem, és nagyon izgalmasnak találtam a gondolatot, hogy ezúttal nem adok időt magamnak, és beszűkítjük az eszköztárunkat is.

Mi adott ihletet a dalokhoz?

Nagyrészt a szerelem. Épp nagyon szerelmes időszakban voltam az album készítésekor, akkortájt házasodtam össze a feleségemmel, és nagyon boldog voltam emiatt. Úgy gondoltam, hogy ez érdekes lesz, mert régen mindig az elmém sötét részéhez nyúltam, amikor dalt írtam, de most nem akartam ezt csinálni, most a világos oldalon próbáltam dolgozni.

Melyik a kedvenc dalod a lemezről?

Talán az Are You Looking For Action?, de korábban a III Ray (The King) volt, a lemez első száma, amivel a koncerteket is szoktuk mostanában kezdeni, ez egy elég különleges dal szerintem.

Húsz éve létezik már a zenekar, hogyan bírod ennyi idő után a turnézást?

A legjobban a koncerteket szeretem, azok feledtetni tudnak minden nyűgöt, főleg, ha már csinálod ezt egy ideje. A koncerteken van esélyed elszakadni azoktól a dolgoktól, amivel amúgy nem szeretnél foglalkozni, a színpadon igazán szabad lehetsz, és nincs más dolgod, csak játszani, nem kell összerakni a dolgokat, amik az elmédben hevernek. Amikor nem vagy a színpadon, az már tud rossz lenni. A repülőtereket utálom a legjobban, azok egy turné legrosszabb pillanatai. Egyszerűen mindent utálok a repterekkel kapcsolatban, szenvedélyesen. Megmondják, hova lehet állni és hova nem, az emberek lökdösődnek, borzalmas.

Hogyan szoktál készülni a koncertekre?

Van egy rituálém: veszek egy poharat tele jéggel, öntök bele Old J rumot, aztán Coca Colát, és ezt mindig a koncert előtt fél órával iszom meg.

Mi volt eddig a legjobb dolog, ami 2017-ben történt veletek?

Volt egy koncertünk Moszkvában egészen pontosan két héttel ezelőtt, ami sorsfordító pillanat volt számomra. Egyszerűen egy újfajta szintje volt ez az élő buliknak, amit valószínűleg sosem fogok elfelejteni. Attól a pillanattól kezdve, hogy felléptünk a színpadra, a közönség tombolt, ugrált, száz százalékban velünk volt, és elénekelte minden egyes szavát a szett összes számának. Elképesztően intenzív élmény volt.

És mi az, ami aggaszt téged?

Nagyon furcsa időszak ez, nem igazán lehet mit kezdeni azzal, ami most történik. Régen sci-fiket írtak az emberek, most pedig benne élünk egyben. Igazából nem is tudsz viccet csinálni Trumpból, mert a tweetjei sokkal őrültebbek, mint amilyenek a tieid valaha is lesznek. Hasonló dolgok egyébként történtek már, meg olyanok is, amiknek soha nem lett volna szabad megtörténnie. A mostani események láncolata azért jött létre, mert néhány srác a divatos ingjében, a menő iskoláival kitalálta, hogy az embereknek egyszerűen a hamis tényeket kell bemutatni ahhoz, hogy szavazatokat szerezzél, és így most ott tartunk, hogy senki sem tudja igazán, hogy mi a fasz történik valójában. Abban lehet reménykedni azért, hogy ez sok emberből kivált majd valamit. Például, hogy ideje odafigyelni a dolgokra, és nem magától értetődőnek venni mindent, és hogy igenis vannak olyan időszakok, amikor ki kell állni az értékeinkért, és nem csak nézni, ahogy alakulnak a dolgok. De igazából nem tudom, hogy mi lesz így a továbbiakban.

M.ADI
Fotó: Kozmári Attila
Forrás: langologitarok.blog.hu

2017.08.22