Ez egyáltalán nem ígérkezett könnyűnek. A monarchia több szempontból is hátrányos helyzetben volt. Egyfelől eleve kisebb haderővel rendelkezett, mint a cári birodalom, másfelől hírszerzés terén is elmaradt tőle. 1913-ban kiderült, hogy az osztrák-magyar katonai hírszerzés egyik helyettes vezetője, Alfred Redl tíz év óta az oroszoknak kémkedett, fontos felvonulási és katonai adatok tömegéhez juttatva az ellenséget, mely tervek gyökeres megváltoztatására már nem maradt elég idő (a mai napig nem tudni, pontosan milyen információk jutottak ki). Emellett információinak segítségével az orosz titkosrendőrség, az Ohrana sikeresen felszámolta az Oroszországban működő osztrák-magyar hírszerzést. Redl homoszexualitása miatt vált zsarolhatóvá, s csak a véletlennek volt köszönhető, hogy végül lebukott, és öngyilkosságra kényszerítették.

Ezzel szemben az osztrák-magyar vezérkari főnök, Conrad von Hötzendorf teljesen hamis előfeltételekre alapozta hadműveleteit. Úgy vélte, hogy az oroszok a lengyel területekről a lehető leggyorsabban Berlin irányába fognak törni hadseregeikkel, hogy így akadályozzák meg a franciák németek általi legyőzését, s így ő a nyugatra menetelő orosz hadoszlopokat Galícia irányából oldalba támadhatja. Valójában az orosz hadvezetés Nyugat-Lengyelországot kiürítette, s főerőit az osztrák-magyar határra koncentrálta. Von Hötzendorf egyetlen előnye a lassú orosz mozgósítás volt, amely lehetővé tette, hogy a monarchia indítson korábban offenzívát. Augusztus 23-ra a monarchia a balszárnyon az 1., középen a 4. és 3. hadseregeket vonultatta fel, ám a jobbszárnyon elvileg biztosító 2. hadsereg csak lassanként érkezett be, mivel először a szerb frontra küldték, s időbe telt átcsoportosítani a korlátozott vasúti kapacitás és az időveszteség miatt. (A címlapképen osztrák-magyar csapatok pihenője látható 1914 augusztusában.)

Miután augusztus 15-én az egyetlen, keleten védekező német haderő ellen két hadsereg indított támadást Kelet-Poroszországban, Von Hötzendorf sietve támadásra utasította a teljes osztrák-magyar haderőt Augusztus 21-én, szövetségese tehermentesítésére. A balszárnyon támadó Viktor Dankl irányította 1. hadsereg (9 gyalog- és 2 lovashadosztály) Frampolon és Kraśnikon keresztül nyomult előre Lublin irányába, s így frontálisan találkozott a vele szemben érkező orosz 4. hadsereggel. Az osztrák-magyar csapat létszámfölényben volt, mivel az ellenséget csak 6 és fél gyalog-, valamint 3 és fél lovashadosztály alkotta. A csata még a világháborút megelőző katonai elképzelések szerint nagy lovassági és gyalogsági összecsapásokból állt, ennek megfelelően a már mindkét félnél rendelkezésre álló géppuskák sorokat kaszáltak le a rohamozókból.

Az orosz gyalogság szemléje

Az augusztus 25-ig tartó csata osztrák-magyar győzelmét követte az ezen a napon aratott Komarowi siker is, melyet a 4. osztrák-magyar hadsereg ért el. Ám ezzel véget is ért a kezdeti menetelés. A kezdetben még meglévő létszámfölény hamarosan orosz túlerővé fejlődött. Szeptemberre 770 osztrák-magyar gyalogzászlóalj állt szemben 824 orosszal, 356 lovasszázad 694-gyel és 2098 tüzérségi löveg 2888 orosszal, ráadásul a monarchia csapatainak harmada másodvonalbeli, alig kiképzett csapat volt.

A kraśniki osztrák-magyar győzelmet hamarosan nagy vereség követte Lembergnél, így nem gyakorolt nagy hatást a háború menetére, sőt a császári és királyi csapatok kénytelenek voltak feladni Galícia jelentős részét. Mindemellett érdemes nem elfelejteni, hogy az osztrák és magyar csapatok az eredeti 40 napig szinte egyedül harcoltak az egyre fokozódó orosz túlerő ellen, és kitartottak, ha borzalmas veszteségek árán is. Aki nem tudta megvalósítani az eredeti tervet, azaz Franciaország leverését, az a német hadsereg volt.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Hajdu-Pollmann: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914-1918. Budapest, 2014; Julier Ferenc: 1914-1918. A világháború magyar szemmel. Budapest, 1933

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.