A Balkan Fanatik új lemezén technós köntösbe helyezi az etnót


balkan-fanatik-uj-lemez

Tizedik lemezét készítette el az idén 15 éves Balkan Fanatik. A Jajj az a szerelem című anyagon keményebb, technósabb köntösben hallhatók a csapat által rögzített felvételek, köztük a népdalfeldolgozások.

„A megszólalás tekintetében igyekeztünk közelíteni a manapság trendi könnyűzenei hangszerelések, stílusok irányába, a dj-s, technós vonal felé. A koncerteken azt látjuk, hogy a közönség szereti ezt, jól veszik az új dalokat” – mondta Lepe (Lepés Gábor) az MTI-nek.

A 2002-ben alakult Balkan Fanatikban Lepe és Yorgos (Jorgosz Tzortzoglou) együtt felel a zenékért, szövegekért, a hangszerelésért, a programozásért, a samplerekért, ők a producerek. A csapatra jellemző, hogy minden lemezén változtat az előző anyag stílusán, miközben az elektronikus zene és az etno elegyítése állandó.

„A mostani anyagon az új dolgok mellett visszanyúltunk néhány korábbi munkánkhoz, újraértelmeztük azokat. Ezek közé tartozik például a Csináld, csináld, jól csináld!, ami 2003-as első lemezünkön szerepelt, a Hej páva kezdetű népdalt pedig már Yorgos régi etno formációja, a Gépfolklór is feldolgozta 1984-ben, most mi is megtettük A szívem kelepcében címmel” – sorolta Lepe.

Mint mondta, a munka úgy zajlik, hogy ha Yorgosnak vagy neki a fülébe kúszik egy-egy népdal, összeülnek, és elkezdik azt saját arculatukra formálni. A Jajj az a szerelem című CD-n megtalálható az El kéne indulni... (Kodály Zoltán tiszteletére), az Erdő, erdő, erdő..., a Hej Dunáról..., a Hej tulipán..., az Ősszel érik babám..., valamint a Volt nékem szeretőm... kezdetű népdal populáris, könnyen befogadható átdolgozása is.

„Saját magunk számára szabjuk meg a határokat, meddig lehet elmenni a feldolgozásokban. Odafigyelünk, hogy ne csússzunk át a mulatós műfajába. Ez egy folyamatos pengeélen táncolás, ugyanakkor számunkra játék, és van beépített ízlésbiztosítékunk. Az csak önirónia, amikor azt mondjuk magunkról, hogy gumicsizmás agrár-popzenében utazunk” – fejtette ki a zenész.

Lepe és Yorgos körül a zenészek, énekesnők, rapperek folyamatosan változtak az elmúlt tizenöt évben. „Ez nem jelent problémát, természetes, hogy mindenkinek tovább kell lépnie, ha eljön az idő. Így mi is frissek tudunk maradni.”

Az új társak közé tartozik az énekes Bagóczky Lívia, a gitáros Polyák András és a rapper MC Veeto, mellettük a rapper Busa Pista, a hegedűs Salamon Bea és a furulyás Fehér Zsombor is hallható a lemezen. „Bagóczky Lívia például a dzsessz színtérről érkezett, több jelentkezőből választottuk ki, remek partnerre leltünk benne.”

Az MTI kérdésére kitért arra, hogy bár számos már projektben szerepel zenészként és zenei producerként, így Ákossal is hosszú ideje dolgozik, de ezekben a munkákban nem ő az irányító. „A Balkan Fanatikban Yorgosszal ketten alakítunk ki mindent, ez a személyes játékterünk.” A csapat folyamatosan koncertezik. „Tizenöt évesek vagyunk, de nem szoktuk magunkat ünnepelni, a tizedik lemezt sem különböztetjük meg a többitől. Sok energia van még bennünk.”

A zenekar játszott már Bécsben, Erdélyben, Lengyelországban, Horvátországban, Szerbiában, fellépett a Public Enemy, a Jethro Tull, a Transglobal Underground és az Prodigy előzenekaraként is. A korábbi albumok: Balkan Fanatik (2003), Hungarikum (2006), American Perestroika (2009), Ölelj magadhoz (2011), Feljött a Nap (2014), On the Road (2014), Csókolj meg babám (2015), All Paths Are Yours (2015, ifj. Kurtág Györggyel), Urban Fragments (2016).

Forrás: MTI

2017.08.24