Hamarosan tapasztalhattam, hogy a lovardából kialakított színház több mint 10 éves múlttal rendelkezik, ékes bizonyítékul szolgálva, hogy mindig lehet és kell az újítás, még a színház világában is.

A komáromi Magyar Lovas Színházban a színészeknek és a lovaknak egyaránt szerep jut, miközben fegyelmezetten, összhangban dolgoznak. Különös a helyszín, más hangulatot és érzéseket kelt, mint a klasszikus színház nézőtere. Elfoglalva helyemet a kényelmetlennek tűnő padon (amin egy párna sokat segített volna, de hát tényleg kezdő voltam), izgatottan vártam a Hét Vezér című rockopera előadását.

Sötét szín, puritán díszletek, különös érzések. Megjelenik az első ló, amit inkább csak hallani és érezni lehet, mint látni, és máris magával sodor a történet, az ének és a zene. A hét vezérünk és honfoglalásunk fogalma összeolvadt már a legendákban, amelyekről tanultunk és amelyeket ismerünk. Ám történelmileg hiteles bizonyítékok nem maradtak fenn arról, valójában hogyan is történt a magyarok vándorlása.

A rockopera alkotói megálmodtak egy lehetséges történetet, élve az alkotói szabadsággal, és ahogy a darab ismertetőjében olvasható, „igen, akár így is történhetett…”. Az esemény hihető, elgondolkodtató: vajon biztos, hogy őseink közül mindenki teljes egyetértésben útnak akart indulni az ismeretlennek, vagy volt, aki maradni akart, őrizvén a hagyományokat? Ki tudja ma már? – Márkos Attila rockoperája ezt a kérdést boncolgatja és tárja elénk.

A komáromi Magyar Lovas Színház igazgatója és a dalszövegek írója, Barcsik Valéria zeneszerző közösen alkották meg a Hét Vezér történetét, amelyhez csakis gratulálni tudok! A zene magával ragadó, grandiózus, eufórikus érzéseket keltő; telített és lágyabb dallamok váltják egymást, oly mértékben, hogy a néző számára egyik sem válhat zavaróvá. Az egész előadás ügyesen lavíroz a lovas csatajelenetek és vágtatások, tűzzsonglőrök, íjászok és minden más mutatvány között, vigyázva, hogy a történetről a néző figyelme ne terelődjön el.

Üdítő volt végre egy olyan darabot látni, amely nem csöpög szét a túláradó szerelmi jelenetektől, magasztos emberi tulajdonságoktól, hanem életszerűen tükrözi vissza a keménységet és a gyengédséget, a gyávaságot és bátorságot. Ez alól talán kivétel Árpád feleségének és szerelmének teljes összhangja, akik, már-már úgy tűnik, féltékenység nélkül veszik tudomásul egymás jelenlétét a férfi életében. A színpadon látható és hallható színészek teljesítménye, énekesi produkciója egyszerűen lenyűgöző, nem beszélve arról, hogy még lovagolni is tudnak!

Nem utolsósorban érdemel elismerést az a háttérmunka, amely a lovak betanításával jár, hiszen ezek a csodálatos állatok fegyelmezetten, kötelességtudóan vettek részt az előadásban, nem kis mértékben emelve annak hangulatát és sikerét.

Az előadás végén – a nemzeti érzést erősítve – felhangzik az „Ez lesz hazánk” című fantasztikus dal, és egy mai magyar zászlóval bevágtató lovas érkezik, a közönséget végképp euforikus hangulatba taszítva.

Nagy kár, hogy ez az érzés pillanatok alatt porlad szét, amint a közönség elhagyja helyét, és elindul a kijárat felé. Ekkor már a kultúráltnak hitt publikum egy terelésre szoruló csordává változik, bár lehet, hogy számukra ugyanolyan eufórikus érzés, ha két másodperccel előbb érnek a kijárathoz, mint társaik. Ez azonban távolról sem a színház vagy az előadás hibája.

A Hét Vezér alkotóinak és szereplőinek csak gratulálni tudok! Ez az este felejthetetlen élményt nyújtott, amely számomra a történelemről, a zenéről és a látványról egyaránt szólt. Nem kérdés, másfajta színházi élményben lehet része mindenkinek, aki ellátogat a Magyar Lovas Színház előadásaira!

Bári Edit
Fotók: Futó Valéria (1-5. kép)