479

Nyugalom, nőnemben

Blandine Lenoir: Ötven tavasz – filmkritika

otven-tavasz01

Az Ötven tavasz a francia beszélgetős művészfilmek rohmeri, resnais-i hagyományát amerikai romkom-dramaturgiával teszi naprakésszé, ábrázolásmódját, párbeszédeit pedig a skandináv filmek védjegyévé vált humorral elegy hétköznapiság jellemzi. Tabuk nélkül, érzékletes alapossággal mutatja meg a változó kornak a női szervezetre rótt fizikai és lelki megterhelés-sorozatát, de bölcsen elkerüli az Elvált nők klubja-stílusú túltekert hormonpartizást.

Eredeti címe, a karakter beszélő neve, Aurore (Hajnal) a kezdetektől reménnyel kecsegtet. Blandine Lenoir író-rendező szép gesztussal a két éve alkotóereje teljében elhunyt Sólveig Anspach (Fel a fejjel!, 1999, kritikánk) emlékének ajánlotta második játékfilmjét. Lenoirt Magyarországon leginkább Gaspar Noé (Visszafordíthatatlan, 2002) korai filmjei (Lóhús, 1991, Egy mindenki ellen, 1998) forgatókönyvíró-szereplőjeként ismerhetjük. Első egészestés játékfilmje, a Zouzou (2014) a nővé érés biológiai kezdeteiről, a menstruációról és az első együttlétről ugyanolyan nyíltsággal – bár talán bőbeszédűbben a kelleténél – szólt, mint arról, lehetséges-e a nők számára állva pisilni. (Lehetséges.)

Az enyhe kifejezés, hogy az életközepi válság minden vetülete érinti az ötven éves Aurore-t (Agnès Jaoui). A férjével, Nanarral (Philippe Rebbot) időtlen idők óta különmentek, a férfi új kapcsolatában két kislány is született, bár még nem váltak el. Az étterem, ahol dolgozik, új vezetést kap, egyedül őt tartják meg a régi gárdából. Kétes értékű megbecsülés: három új kolléganőjével divatosan hangzó angol keresztnevekre kéne hallgatniuk. Aurore-nak életkora miatt hálásnak kéne lennie, ám, micsoda véletlen, nem jön be neki sem a Sam(antha) név, sem a pattogó, lekezelő új menedzser. Nyilván okosabb volna kibekkelnie, de az önérzete nem engedi. A következményeket, álláskeresése buktatóit nem csak hogy emelt fővel viseli, de még humort is képes csempészni a munkaerőpiaci öneladás alapjait az eleminél némileg alacsonyabb szinten oktató felkészítés etapjaiba. A baj persze sosem jár egyedül. Nagyobbik lánya bejelenti: babát vár, a kisebbik pedig Portugáliába megy a barátjával. S a hőhullámok, az elviselhetetlen hőhullámok egyáltalán nem könnyítik meg a hirtelen, minden oldalról rászakadó átállást. Aurore számára a dolgok természetes menetét követve egyre világosabbá válik: az új egyensúly nem elérhetetlen. A dolgokat tovább bonyolítja, hogy feltűnik a színen a több mint harminc éve nem látott első szerelme, a nagyon sármos Totoche (Thibault de Montalembert) is…

Az Ötven tavasz azon francia filmek közé tartozik, amelyek az amerikai fősodor-filmekből – a gengszerfilmektől a romkomokig – merített dramaturgiai sémákat alkalmazva vezetik a karaktereket. Az 1980-90-es évek óta a francia közönségfilmek tekintélyes része készül úgy, hogy kimondva-kimondatlanul feladatának tartja a hazai közönség megtartását. A Taxi-sorozat a mainstream-véglet, a másik a közelmúltban elhunyt Pascal Chaumeil pályafutása. A legfranciásabb művészfilm-hagyományok oldása, közönségbarát elemekkel – elsősorban a skandináv filmekből ismert, a hétköznapi élet buktatóit humorral kezelő – bővítése jó recept közönségcsalogatásra, gondoljunk csak az Életrevalók (2011, Olivier Nakache, Eric Toledano) világsikerére. Második játékfilmjében Blandine Lenoir is ezt a vonalat követi.

Franciaországban a nőket érintő témák a közbeszéd szerves részei, s szűkebb pátriánkkal ellentétben a legkevésbé sem szitokszó a feminizmus. A napjainkban elhunyt, ikonikus színésznő, Jeanne Moreau, illetve Brigitte Bardot, vagy közelebbi elődként Catherine Deneuve országában a nőiségüket a lehető legtermészetesebben megélni kívánó nagy színésznők fiatalabb rokona az Ötven tavasz főszerepében beérett Agnès Jaoui. Az ő Aurore-ja nem „szaval” nagy értékekről, nem mond közhelyeket és nem sarkall pozitív életszemléletre – a karaktere vonásain átsütő fanyar lénye sem tenné lehetővé az amerikai sikerpropagandát. „Csak” éppen megtalálja az új egyensúlyt, „csak” éppen lassan, a maga elnehezedőfélben lévő, gömbölyded formáival szépen megmutatja, hogy az élet jó lehet ötvenen túl is. További remény, hogy új munkahelyén, az idősotthonban a belevaló, dögös, koros, de nem vén macák (mert azok!) azt demonstrálják, hogy később sem kötelező bezárni a világra nyitott kaput, ellenkezőleg.

Lenoir a Zouzou kapcsán egy interjúban osztotta meg, mit jelentenek számára a feminista értékek. „Nagyon érdekelnek a nemek közötti egyenlőség és a szabad cselekvés kérdései. Annak a folyamatnak során, ahogyan rendező (a franciában a szónak van nőneme is, BR) és anya lettem, egyszersmind feminista is vált belőlem.” Jaoui is feministának tartja magát: „Teljes mértékben feminista vagyok, de inkább abban az értelemben, hogy jobban megismerjük egymást. A férfiak éppen annyit nyernek a feminizmus révén, mint a nők. Egyáltalán nem vallom azt a fajta feminizmust, amelyik kizárja a férfit, vagy mindenért őt teszi felelőssé. Nem támogatom vagy viselem el a dominancia semelyik válfaját sem, s ez nem a férfiasság elvetése. Azt gondolom, hogy ezek olyan klisék, amelyek újabb gondolati bezártságot eredményeznek.”

A film franciaországi sikeréhez hozzájárul az is, hogy a sztárjaikat gyöngéden szerető francia nézők az Ötven tavaszba feltehetően belelátják Agnès Jaoui és Jean-Pierre Bacri házasságának történetét is. A rendező-forgatókönyvíró páros 2012-ben, 25 év után történt szétválását, egymást becsülő további munkakapcsolatát szimpátiával követik. A casting is támogatni látszik ezt a fajta nézői igényt, az exférjet, Nanart játszó Philippe Rebbot fizikailag is emlékeztet Bacrira. S hogy miért annyira népszerűek, arra csak egyetlen apró példa. A nálunk is bemutatott Ízlés dolga (2000) című filmjük – amelyet négy Césarral, köztük a legjobb filmnek járóval jutalmaztak – Edith Piaf Nem bánok semmit sem című, világszerte ismert sanzonjával zárul. Egyfelől de jó a franciáknak, hogy volt Edith Piafjuk, s ő úgy elénekelte azt a dalt. Másfelől Jaoui-éknak hibátlan a stílusérzékük: a sanzont szöveg nélkül, fúvósokra hangszerelve halljuk. Nincs kitartott magas hangú filmzene, nincs filmvégi hatásvadászat ezerrel, nem, ez szemérmes állásfoglalás, ami még dramaturgiailag is indokolt: az egyik karakter fuvolázni tanult otthon, egyedül, s most zenekarban látjuk viszont. A francia filmekben szabad bénázni, szabad szembenézni a bénázással, s nem kötelező semmit megbánni.

A forgalmazó Cirko Filmnek szívből kívánjuk, hogy legalább olyan jól teljesítsen nálunk is ez a kiváló film, mint francia nyelvterületen, ahol forgalmazása egy adott pontján egyebek mellett a Nyomd, Bébi, nyomd-ot is megelőzte.

Ötven tavasz (Aurore)
feliratos, francia romantikus film, 89 perc, 2017
rendezte: Blandine Lenoir
írta: Blandine Lenoir, Jean-Luc Gaget
fényképezte: Pierre Milon
zene: Bertrand Belin
vágó: Stéphanie Araud
producer: Fabrice Goldstein, Antoine Rein
szereplők: Agnés Jaoui, Pascale Arbillot, Thibault de Montalembert, Sarah Suco
forgalmazza: Cirko Film
bemutató dátuma: 2017. augusztus 3.

Boronyák Rita
Forrás: filmkultura.hu

2017.08.18
22