A ’60-as évek óta először mutatnak be új nagyszabású Christie-darabot Londonban


agatha_christie_a vad_tanuja

Különleges környezetben mutatják be ősszel A vád tanúja című színdarabot Londonban, ráadásul az 1960-as évek óta ez lesz az első igazán nagyszabású új produkció a brit fővárosban, amely Agatha Christie egyik művéből készül. Érdekesség, hogy ugyanezt a művet a Győri Nemzeti Színház is műsorára tűzi a következő évadban Simon Kornél rendezésében. A premier tervezett időpontja: 2018. február.

Londonban a régi városháza Temze-parti impozáns épületének üléstermében láthatja a közönség a darabot október 6-tól 2018. március 11-ig. A hivatalos bemutatót október 23-án tartják. A szereposztás egyelőre nem ismert. A rendező Lucy Bailey, a tárgyalótermi környezethez a díszleteket William Dudley készíti.

A vád tanúja volt Agatha Christie egyik személyes kedvence. Az eredetileg Traitor Hands címmel 1925-ben megjelent novella főszereplője Leonard Vole, akit azzal vádolnak, hogy megölt egy idős özvegyasszonyt a vagyonáért. A férfinak egyedül a felesége szolgáltathatna alibit, a nő azonban – mindenki megdöbbenésére – a házastársa ellen vall. A történetet 1957-ben Billy Wilder rendezésében, Marlene Dietrichhel az egyik főszerepben filmre vitték.

Agatha Christie dédunokája a színházi bemutatóval kapcsolatban úgy fogalmazott, igazán izgalmas figyelemmel kísérni a dédnagyanyja egyik legjobb művéből készülő innovatív darab előkészületeit. James Prichard hozzátette, a régi városháza lenyűgöző környezete hozzájárulhat a produkció sikeréhez, a rendező személye pedig garancia a nagy érdeklődésre. Lucy Bailey nevéhez emlékezetes produkciók fűződnek Londonban, 2006-ban a Shakespeare’s Globe színházban állította színpadra a drámaíró Titus Andronicus című művét, a realisztikus ábrázolás azonban több nézőt is annyira megviselt, hogy rosszul lett vagy elájult.

Az írónő műveinek töretlen a népszerűsége. A londoni West Enden például 1952 óta megszakítás nélkül játsszák Az egérfogót. A BBC brit közszolgálati médiatársaság pedig tavaly nyáron jelentette be, hogy a krimi királynőjeként emlegetett írónő újabb hét művét filmesíti meg, a napokban pedig azt, hogy ezek közül Az alibinek Bill Nighy és Catherine Keener lesz a főszereplője. A háromrészes feldolgozásban szerepel még Alice Eve, Matthew Goode és a Poldark című, Nagy-Britanniában rendkívüli népszerűségnek örvendő sorozatból ismert Eleanor Tomlinson is.

Forrás: MTI

2017.08.18