254

Ballada a katonáról

James Mangold: Logan – Farkas / Noir Edition – filmkritika

logan-noir01

Annak ellenére, hogy talán ő a legnépszerűbb az összes X-Men közül, egészen eddig Farkas figurája számított a mutáns szuperhősök univerzumában a mostohagyereknek, hiszen a vele a középpontban készült alkotások voltak a leggyengébben sikerült X-Men-filmek. James Mangold rendező azonban a Logan – Farkassal visszaállította mind a saját, mind a karakter becsületét, a mű fekete-fehér verziójának elkészítésével pedig adekvát formát is adott neki.

A Logan Noir ötlete akkor kezdett motoszkálni Mangold fejében, amikor visszanézte, és a közösségi média felületein is megosztotta a film forgatásán készített fekete-fehér fotóit, amelyek még tovább erősítették a mű westernfilmes érzetét. Miután a nézők is ráharaptak a dologra, és még egy rajongói előzetes is született monokróm verzióban, a rendező a stúdiótól engedélyt kapott rá, hogy a mozikban látható színes eredeti után előálljon az alkotás fekete-fehér verziójával, ami – egy egyszeri vetítés után – a film DVD- és Blu-Ray-kiadásán kapott helyet.

Bár a filmről szóló írások legtöbbször úgy emlegetik a Logan – Farkast, mint ami a klasszikus westernek világát idézi meg, a mű valójában a II. világháború kiábrándultságát követő években született alműfajra, a revizionista westernekre emlékeztet. Ahogy a revizionista westernekben meginognak a hagyományos vadnyugati értékek, és elmosódik a határ jó és rossz között, úgy Mangold filmjének főhőse sem egyértelműen pozitív figura (eleinte legalábbis): megkeseredett, kiégett alak, aki sorsára akarja hagyni a segítségét kérő rászorulókat, egy gyermekével menekülő nőt.

A figura ugyanakkor, már csak legendáriuma miatt is, természetesen az elejétől kezdve élvezi a néző rokonszenvét, így vélhetően minden rajongó szíve összefacsarodik a hanyatlás, a pusztulás olyan jeleit látva, mint például amikor Farkas olvasószemüveget vesz fel, amikor súlyos betegségének tüneteivel szembesülünk, vagy amikor konkrétan a szemünk láttára haldoklik. A filmbe nem nehéz belelátni, hogy mindezzel az alkotó Amerika napjainkban tapasztalható hanyatlását fogalmazza meg (s ezzel megint csak a revizionista western szubzsáneréhez jutunk vissza) – ha így megy tovább, az országból 2029-re (ekkor játszódik a film) annyi sem marad, mint Loganből. A sztori szerint egy olyan világban járunk, amelyben mindenki csak az erőből ért, s efelé haladunk ma is: Trump Amerikájában a vadnyugat kora visszatért.

A további egyértelmű westernutalások mellett azonban (vadnyugati tájak, totálok, a déli határ mint helyszín, a színszimbolika következetes alkalmazása, azaz a protagonista fehérben, az antagonista feketében van, a hősök az Idegen a vadnyugaton című filmet nézik, a cselekmény egy nagy leszámolással zárul, stb.) magától értetődően adja magát a Logan Noir film noirként való értelmezése is, amire már az új verzió címével is céloznak.

A nagyvárosi környezet persze hiányzik, de a monokróm forma mellett a központi figura idézi a legerősebben a noirok világát. A kemény öklű (és pengeéles karmú), kevés szavú Logan levitézlett szuperhősként ma már limuzinsofőrként tengődik – kiábrándult, nihilista világképéből, csak a saját érdekét néző hozzáállásából azonban csakhamar előbújik a humánus, önfeláldozó, nagyon is szilárd becsületkódex alapján működő figura, akit ugyanabból az anyagból gyúrtak, mint Raymond Chandler és Dashiell Hammett lecsúszott magándetektívjeit.

A Logan – Farkasról jó előre beharangozták, hogy ez lesz a figurát immár kilenc film óta megformáló színész, Hugh Jackman búcsúja a karaktertől, és ennek megfelelően olyan melankolikus, kiábrándult, lemondó, komor és sötét, amennyire csak lehetséges. Az önpusztító főhős saját magát ítéli halálra benne, és lassú elmúlása már a cselekmény legelejétől zajlik – így amikor végül nagybetűs Hőssé, sőt ismét szuperhőssé válhat, és feláldozhatja magát a jövőt jelentő gyerekek érdekében, hiába pusztul el, ez a felemelő megdicsőülés happy endnek számít ahhoz képest, amilyen sorsot az elején tippeltünk volna ennek a megkeseredett figurának.

Ezzel a saját magára kiszabott magánpassióval a főhős meséje a westerneken és a noirokon kívül A pankrátor pusztulástörténetét is megidézi, amivel egyúttal az olyan férfi melodrámák közé is felsorakozik, mint a Fehér pokol, a Warrior – A végső menet vagy az európai mezőnyből a Bikanyak. A figura önpusztításának csúcsa pedig az a szimbolikus képsor, amikor Logan tulajdonképpen saját magát öli meg, hiszen a genetikailag az ő mintájára létrehozott „gonosz ikertestvér”, az X-24 nevű prototípus végez vele.

Az X-Menek szempontjából posztapokaliptikus világban játszódó film tehát (a sztori szerint 25 éve nem született különleges képességű mutáns, a többiek pedig meghaltak) már eddig is sötétre volt festve – átvitt értelemben és szó szerint egyaránt, hiszen a színes alapanyag ellenére már az eredeti verzió sem volt egy színekben tobzódó alkotás. A Logan Noirral azonban a mű végleg elnyerte végső és igazi formáját. A fekete-fehér verzió úgy tökéletes, ahogy van: nemcsak jobban kifejezi az alkotás mondanivalóját, de a szemnek is szép; hiába monokróm, árnyalata és mélysége is van a színeknek, a kontúrok és kontrasztok időnként már-már fekete-fehér grafikát juttatnak az eszünkbe, ezzel pedig a Logan eredeti közege, a képregény is kap egy főhajtást. Arról nem beszélve, hogy így sokkal érzékletesebben kijönnek az olyan finomságok, mint például az, hogy Charles bunkerében a hatalmas fémtartály kilyuggatott falain beszűrődő napfény képileg a csillagos eget idézi.

Az X-Men-filmekből sarjadzó Farkas-opusok alkotói eddig karakteridegen, csak az akcióra koncentráló, könnyen-gyorsan fogyasztható, rövid szavatosságú gagyit gyártottak, amelyek túlbonyolított történettel operáltak. A legutóbbi ilyen alkotásért felelős James Mangold most szerencsére jobb későn, mint soha alapon végre felismerte, hogy ehhez a cinikus, mégis emberséges figurához egy sötét western/noir illik a leginkább. Követhetetlen és fárasztó bonyodalmak helyett így egyszerű üldözéses-menekülős sztorit kapunk, erős érzelmi szállal (egy háromgenerációs apa-gyerek kapcsolat megéneklése, amiből kiderül, hogy nem mindig kapunk olyan apát, amilyen járna nekünk, a választott apafigurát viszont bármikor elveszíthetjük) és melankolikus hangulattal megtámogatva – azaz egy olyan filmet, amit ez a hős igazán megérdemel.

logan-noir04

Logan – Farkas / Noir Edition (Logan Noir)
írta: James Mangold, Scott Frank, Michael Green
rendezte: James Mangold
fényképezte: John Mathieson
vágó: Michael McCusker, Dirk Westervelt
zene: Marco Beltrami
producer: Simon Kinberg, Hutch Parker, Lauren Shuler Donner
szereplők: Hugh Jackman, Patrick Stewart, Dafne Keen, Boyd Holbrook, Stephen Merchant, Elizabeth Rodriguez, Richard E. Grant, Eriq La Salle
gyártó cég: Twentieth Century Fox Film Corporation, Marvel Entertainment
forgalmazza: Bontonfilm
DVD-bemutató dátuma: 2017. július 7.

Vajda Judit
Forrás: filmkultura.hu

2017.08.14