625

Lakmuszvölgy

Képes beszámoló a 27. Művészetek Völgye Fesztiválról

cimlap

Derűs, karcos, játékos, lírai, hagyományőrző, családias, monumentális és még nagyon sokféle volt az idei Művészetek Völgye. Mindenképp kiemelendő a kiváló szervezés, melynek köszönhetően a rekordszámú látogató (200 ezer) a záporokat leszámítva felhőtlenül élvezhette a koncerteket, színházi előadásokat, beszélgetéseket és interaktív programokat, ahol többek között olyan zseniális emberekkel lehetett találkozni, mint Berecz András, Dolák-Saly Róbert, Szirtes Edina Mókus, Sebő Ferenc és Zacher Gábor.

A 27. alkalommal megrendezett fesztivál tíz nap alatt annyi izgalmas élményt kínált, hogy állandó döntéskényszer elé állította a résztvevőket. Igyekeztünk helytállni a kulturális lakomán, túladagolás nélkül. De így is szükséges jó néhány nap, hogy leülepedjen a sok elhangzott szó, hang, dallam és ritmus.
Az ezerarcú rendezvényből erősen tükröződött a művészet indikátor szerepe. Sűrítve jobban látszik, hogy a táncban, dalban, mozgásban, képekben és szóban megfogalmazott alkotások lakmuszként jelzik a világ állapotát, az emberek életérzését. Több helyen, több formában elhangzott: ugye baj van… Menthetetlen a világ? A súlyos kérdés egyre gyakrabban üti fel a fejét a társadalmi és természeti katasztrófák nyomán. A művészet pedig reagál. Tragédiával és komédiával, vagy gyakran tragikomédiával. Szerencsére sokan vannak, akik értéket mentenek, emberséget őriznek szépséggel vagy éppen kacajt fakasztva.

Ízelítő – Berecz, Dolák-Saly, Mókus, Sebő, Momentán, Zacher

A nehézségekben az emberiség egyik legnagyobb jó barátja a humorérzék. Ez az erény a Művészetek Völgyében is otthonra lelt. Berecz András a csuvas hagyományokról anekdotázott ízesen a Folk udvarban. Rokonok söre című műsorában azonos című kötetéből szemezgetett. (Recenzió itt.) Zenész társaival meg is szólaltatták a rokonok muzsikáját, sőt jó szokása szerint, a közönséget is megénekeltette. A sok nevetés és nótázás közben csuvas bölcsességekkel gazdagította a jelenlévők szívét. Egy siratódalból való a nem szó szerint idézett szentencia:
El kell vetni a kölest, hogy megláthasd kinőni,
Hogy az elhunyt rokonnal újra találkozhassunk, meg kell nekünk halni.
Berecz András kiváló tudója, hogyan lehet a nyomorúságban is megőrizni a vidámságot. Bővebben erről a vele készült tavalyi interjúnkban olvashatnak – itt.

Dolák-Saly Róbert több formációban is fellépett a fesztivál ideje alatt. A Momentán Társulat vendégeként önmagáról árult el meglepő kulisszatitkokat. Megtudhattuk például, hogy a győri születésű humorista 18 évesen, megbízásra könyvet illusztrált. Népi fejfákat rajzolt, és a végére még meg is szerette. Elmondta, hogy mennyire fontos számára a nyitottság és a derű. Az olasz felmenőkkel bíró művész szeretné, ha az emberek Magyarországon is oldottabbak lennének. A Momentán Társulat rögtön szemléltette, milyen lehetne egy olaszos lelkületű pékség, ahol a vásárlók a boltossal együtt dalra fakadnak a röpködő kiflik és zsemlék társaságában. A virtuóz improvizáción remekül szórakozott a szép számmal összegyűlt közönség. Majd Dolák-Saly tanár korszakáról mesélt. Édesanyja erőteljes inspirálására rajz és biológia szakon végzett. Az általános iskolában a nebulókat rendhagyó módszerrel, ejtéses krétadobálással fegyelmezte. De késései miatt ő is összeütötte kissé a bokáját az iskolaigazgatóval.
A rengeteg poén mögött kibontakozott az érző lelkű, ugyanakkor erőteljesen racionális ember, aki sokat unatkozott, és ezért mindenfélét kitalált. Őrült ötletekkel szórakoztatta önmagát és persze környezetét is. Ma is ezt teszi, csak kicsit nagyobban. Dolák-Saly azt is bevallotta, hogy ő igazából szomorú dalokat akart írni, csak soha nem vették komolyan. Annak idején felajánlotta a Rolling Stones-nak, hogy az Angie dallamára írt Erzsi című szerzeményével teljesebbé tehetné a koncertjüket. Erre végül nem került sor, de akik követték Dolák-Salyt a Kaláka Versudvarba, azok két napra rá Parittya Setét Antal, azaz Anti bácsi előadásában meghallgathatták a remekművet, mely egy kakaós tekercsre fókuszál.

Egy végtelenül izgalmas és szórakoztató ötvözet volt a Kaláka Versudvarban a Lakckfi János vezette versimpróban Dolák-Saly és Szirtes Edina Mókus kettőse. Elmés humor és szívből fakadó líra és dallam. Ez volt a humorista völgyturnéjának harmadik állomása, ahol még egy komoly versét is elmondta, körülbelül tízperces röhögőgörcs után. Ez a produkció a közönség rekeszizmaira és lelkére egyszerre hatott nagyon jótékonyan.
Bár már régóta jelen van a hazai zenei életben, nekem mégis új felfedezés volt Szirtes Edina Mókus. Egyszerűen lenyűgöző, amit csinál. Egyszemélyes zenekar, vérbeli muzsikus, és van mit mondania. Lackfi János szerint a zenei kreativitást immár „mókusban” mérik. A természeti jelenségnek nevezett zenész Dolák-Saly elismerését is kivívta. Túl jó – mondta rá irigykedve-viccelődve.
Lackfi elemezte kicsit Dolák-Saly humorát, melyben nagy szerepet játszanak az oda nem illő dolgok és az önirónia. Aztán felcsendült egy önimádó tangó, amire Mókus improvizált hegedűjén. Mélyen emberire sikerült ez a verses, zenés, imprós randevú, újabb oldalukról bemutatva a már ismert művészeket.

A kapolcsi forgatag után az egyik napot Taliándörögdön töltöttük. Az Etno Ligetben Sebő Ferenc a hagyomány lelkéről mesélt. Elmondta, hogy a népzene tulajdonképpen „historikus popzene”, amit az emberek a mindennapokban használtak. Ez volt az eszköze a fiatalok ismerkedésének, az udvarlásnak. De kiemelte az éneklés gyógyító hatását is. A tánccal és dallal az ember megtanulja szép formában kifejezni érzelmeit, gondolatait. A népdalok egész sorsokat artikulálnak. Sebő Ferenc szerint szabadságot ad, ha megtanulunk egy ilyen nyelvezetet. A most felnövő generációknak is nagy szüksége lenne, hogy a művészet segítségével megtanuljanak kommunikálni.
A táncházmozgalom annak idején éppen a tánc nyelvének elsajátítását tette lehetővé. A mai szétzilált társadalomban nagy hiány, hogy a nemzedékek egyre kevésbé tudnak együtt mulatni, létezni. A népzene egyesítő erő, és a lelki egészséget tápláló önkifejezés nagyszerű terepe. Sebő Ferenc az iskolák felelőssége mellett kiemelte a család szerepét. Alapvető feladat, hogy a gyerekeknek megtanítsák az első versikéket, mondókákat, és így megtegyék az első lépéseket az írástudó ember nevelésében. A kreativitást nem szabad veszni hagyni! Sebő tartalmas és lelkesítő előadását természetesen táncház követte.
Cikkünk az idén 70 éves Sebő Ferencről itt olvasható.

Taliándörögd adott helyet a színművészetnek. Felépült egy kis Globe színház, ahol a Színművészeti Egyetem hallgatói léptek fel előadásaikkal. Karsai György színháztörténész rövid bevezetője után a másodéves fizikai színházi koreográfus-rendező osztály Euripidész Iphigénia Auliszban című tragédiáját adta elő, szavakkal, mozgással, zenével, énekkel megelevenítve az ógörög drámát. A sok tehetséges fiatalnak sikerült a nehéz vállalkozás, át tudták hidalni az idő- és térbeli távolságot. A mozgás, ritmus elemelte a realitástól a játékot, mely a korunkban annyira idegen, mégis vágyott hősi eszményt keltette életre.

Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka ezúttal nem a Globe-ban, hanem a mellette álló Nemzeti Szín-Téren került bemutatásra a Nemzeti Színház társulatának előadásában. Kiváló színészek, izgalmas rendezés. Nagy-Kálózy Eszter (Titánia - Hippolyta) és Horváth Lajos Ottó (Oberon - Theseus) kettőse zseniális. A fiatal grúz rendező, David Doiashvili rengeteg ötlettel és nagyon sok keserűséggel nyúlt Shakespeare egyik legtökéletesebb darabjához. A vígjátékot tragikomédiára hangszerelte át. De akkor vajon miért nem választotta inkább a Hamletet vagy a Troilus és Cressidát? Talán azt akarta megmutatni, hogy ahol a tündérek is beszennyeződnek és meghalnak, ott már tényleg nagy a baj? Ami biztos, hogy ebben az előadásban minden érték kizökken, szétcsúszik, felborul. A szépen kidolgozott, szinte költői képek csapnak át hirtelen groteszkbe. Ebben a változatban Oberon és Titánia vérre menő szerelmi játszmát folytat a szamárrá változtatott Zuboly (Szarvas József) bevonásával.
Peter Brook szerint a Szentivánéji álom középpontjában a szeretet áll. Doiashvili rendezésében mintha épp azért szenvednének a szereplők, mert elfelejtették ezt az alapvető emberi érzést. Sok kérdést felvet a Nemzeti Színház előadása. Legfőképpen azt, hogy miként billenhet helyre ez a kizökkent állapot?

Derűre vágyva sokan tértek be a Momentán Udvarba, amely hihetetlenül színes programkínálattal várta a közönséget. Bizonyos, hogy a leglátogatottabb helyszínek között volt a tíz napban. A kreatív társulat többek között workshop-ot is tartott, ahol a résztvevők gyakorlatokon keresztül próbálhatták ki koncentrációs képességüket és kreativitásukat. Naponta láttak vendégül ismert, érdekes személyiségeket. Az utolsó előtti napon Zacher Gábor volt a meghívottjuk, a népszerű toxikológus a függőségek témáját boncolgatta a tőle megszokott könnyed stílusban. A Momentán Társulat segítségével olyan komoly kérdéseket is feszegettek, mint hogy hogyan lehet nemet mondani a drogra, elviselve a haverok nyomását. Sok humorral, ugyanakkor belemenve a kényes témákba tanulságos és szórakoztató beszélgetést hallhattunk a függőségek hátteréről, az illegális távol-keleti laboratóriumokban készülő designer drogok veszélyeiről és a prevencióról. Zacher Gábor ismét igyekezett hasznos tanácsokkal ellátni a fiatalokat, lazán, derűsen, de kellő súllyal.

Búcsú

A művészet érzékeny műszer. Vajon mit jelez most a jövőre nézve? Egyrészt tengernyi nehézséget. Másrészt a nehézségekben őrlődő, de remélhetőleg csiszolódó embert, aki ha már nagy a baj, elkezd gondolkodni, emlékezni, visszanyúlni az élet forrását jelentő értékekhez. A Művészetek Völgyében megtapasztalhattuk, hogy mennyi eszközzel rendelkezünk ahhoz, hogy felülemelkedjünk, hogy szépet és jót tegyünk. Az alkotás, mely rengeteg formában megnyilvánulhat, fejlesztő és gyógyító. Szükség van erre a lakmuszra, hogy jelezzen, ébresszen és jobbítson. És persze megörvendeztessen.

Láthatóan sokan, és egyre többen szomjaznak a művészetekre, és arra a sajátos atmoszférára, amit a „Völgy” nyújt. A kiszabadult városlakók boldogan beszélgettek egy házi lekvárral töltött palacsinta és egy bodzaszörp mellett. Az ember nap mint nap ismerősökbe botlott, akit esetleg már évek óta nem látott.

Kapolcs, Taliándörögd és Vígándpetend ma már csendes. De 2018-ban újra visszavárja a művészeket és a fesztiválozókat, méghozzá július 20. és 29. között.

Szabados Éva
Fotók: Lencse József, Szabados Éva

2017.08.02
13