108

Akkor ismerjük meg a kanászt is!


kanasz-manda01

A két világháború közötti falu képéhez hozzátartozott a közösség által fizetett kanász, kondás vagy csürhés is, akit leginkább reggel és este láthatott a falusi. Mikor is erős tülkölés és ostorpattogtatás közepette kiterelte a falu disznait (kondát, csürhét) a határba, majd pedig este, amikor ugyanolyan zenebonával hazahozta az állatokat.

Egyre gyarapodó archívumunkban számos régi fotót találunk erről a nem igazán előkelő foglakozásról és a kanász által régen használt eszközökről. A mesterség mondhatni ősi, hiszen a disznók háziasítása egészen az ősemberig vezethető vissza. A jelenlegi házisertések ősét pedig logikusan a különféle vaddisznók környékén kell keresnünk. Európába állítólag a Közel-Keletről érkeztek az első példányok, érdekes, mostanság éppen arrafelé élnek olyan népek, akik nem hajlandók húsukból fogyasztani. A házisertés, no és az Európában honos vadonélő rokonai is állítólag egészen intelligens lények, kitűnő szaglásukat a szarvasgomba felderítése mellett újabban a kábítószerek felismerésére is használják.

De a magyar középkorban, no és sok helyen egészen az 1950-es, 60-as évekig a húsukért, zsírjukért és a bőrükért tartották a disznókat. A nemesi birtokokon nagy kondákban, ridegtartással járták a hatalmas erdőségeket, és túrták ki az ehető dolgokat az avarból. Emellett persze a jobbágyporta tartozéka is volt a disznóól, vagy előbb inkább csak egy karám, elkerített udvarrész. A 19. század végére a modernizálódó állattartás fokozatosan elbúcsúztatta ezeket a hatalmas kondákat, a Bakonyból is elfogytak a földbirtokosoknak dolgozó makkoltató kanászok. Akik amúgy az állatokkal foglalatoskodók hierarchiájának a legalján voltak, a gulyások, csikósok és juhászok le is nézték a büdös disznókat terelgető, szürkemarha szarvából készült tülökkel, kanászbaltával és kanászostorral felszerelt napbarnította embereket.

Akikből a 20. század első felében már csak egyet-egyet találunk falvanként azzal a bizalmi feladattal, hogy a legeltetős időszakban (Szent Györgytől Szent Mihály napjáig) vigyázzon a gazdák disznaira, azon legyen, hogy azok estére épségben és jóllakottan csörtessenek be az általában hosszúra nyúló porta végén álló ólakba. A kanász szót a kondát vezető kan(disznó)ból eredeztetik, a falu hierarchiájában a Megismerni a kanászt című népdal ellenére nem éppen magas pozícióját olyan kifejezések is jelzik, mint az „elkanászodás”, vagy a „csürhe”, ahogy a Tiszántúlon a disznócsordát vagy kondát nevezik. (A képen egy öreg kanász látható, talán még a 19. századból)

A törökkoppányi kanász a csordával a 30-es évek végén

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2017.07.26