224

Nyári Fesztivál – Szent István Napok 2017

Mosonmagyaróvár, augusztus 18-20.

szent-istvan-napok

Meseautóval és Wellhelloval érkezik idén a Nyári Fesztivál – Szent István Napok Mosonmagyaróváron! A kultúra, a szórakozás és a gasztronómia veszi át ismét a főszerepet augusztus 18. és 20. között a nemzetközi forgalmú Szent István király úton. A fesztivál utcává alakuló mosoni szakasz két színpadán egymást követik a hazai sztárvendégek.

Nyolcadik éve ad otthont Mosonmagyaróvár Szigetköz legnagyobb ingyenes összművészeti fesztiváljának, a Nyári Fesztivál – Szent István Napoknak. Már augusztus 17-én hangolódhatnak a programsorozatra: a Fehér Ló Közösségi Házban 17 órától Szomjas György Neti Sanyi c. magyar portréfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők az utolsó nagy kalotaszegi prímásról. A filmvetítés után nyílik a Kalotaszegi cifra szoba népművészeti kiállítás szintén a Fehér Ló Közösségi Házban, amelyet a fesztivál ideje alatt is láthatnak.

A programsorozat augusztus 18-án a Flesch Központban kezdődik, 17 órakor Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikusművész kiállításával. 18 órától a nyitóünnepségen két város zenész növendékei adnak közös koncertet: a lengyel Piotrków Trybunalski és a mosonmagyaróvári Mosonyi Mihály Zeneiskola 60 zeneiskolása együtt lép fel a Flesch Központ színháztermében.

Az igazi szabadtéri fesztiválhangulat augusztus 19-én indul a Szent István király úton és az idén ötéves FUTURA körül. Két színpadon és a Fesztivál utcán több mint húsz produkció, több száz fellépő szórakoztatja az érdeklődőket. Mind a két napon reggeltől estig játszóház várja a gyerekeket óriás fajátékokkal. 19-én, szombaton családi programként Makám koncert lesz, majd Hórihorgas Mulattatók érkeznek Gólyalábas lovagi viadallal. A moziban megnézhetik a Lúdas Matyit is.

Este a könnyűzenei fellépők sorát Bereczki Zoltán élő koncertje nyitja, majd őt a színpadon a Moson Big Band és Horváth Meggie követi. 21 órától a Madách Színház szabadtéri előadása, a Meseautó idén is ingyenes. Hagyományaikhoz híven ülőhelyeket biztosítanak, amelyek megvásárolhatók elővételben 1.500 forintért a Flesch Központban, illetve az előadás napján, a helyszínen. 23.30-tól Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar élő koncertje vár mindenkit.

Államalapító Szent István királyunk tiszteletére délelőtt Szent Misével és kenyérszenteléssel kezdődik az ünnepi program a mosoni Nepomuki Szent János Plébániatemplomban, majd ezután a Szent István szobornál lesz a koszorúzás és a városi ünnepség. Az ünnepség szónoka Dr. Nagy István, a Földművelődési Minisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő lesz.

A gyerekeknek és családoknak szóló programok sora augusztus 20-án tovább bővül, egész napos Mesterségek utcája programmal, ahol több mint húsz mesterséget ismerhetnek meg a látogatók. Az ünnepen elkészül Szigetköz legnagyobb halászleve Buday Péter mesterszakács segítségével. A gyerekek örömére vasárnap ebéd után érkezik a Bóbita Bábszínház Óriásbábos játékkal, majd Lovagi tornával.

Kétévente ad otthont a Nyári Fesztivál – Szent István Napok a Fúvós Fesztiválnak. Így idén, augusztus 20-án délután négy nagyszerű zenekar is fellép majd. A két házigazda, a Kühne Koncert Fúvószenekar és a MOFÉM Fúvószenekar lesz. Vendégeikként a németországi Stadtkapelle Bopfingent és a szlovákiai Myjava Fúvószenekart köszönthetjük.

18 órakor nyílik a Fehér Ló Közösségi Házban Vecsei László Ezékiel Szerelmes városok kiállítása. A könnyűzenei koncertek sora 19 órától folytatódik ByeAlex és a Slepp élőkoncertjével, majd a Nagyszínpad vendége 21 órától a Wellhello lesz. 22:30-kor ünnepi tűzijáték vár mindenkit, 23 órakor pedig a Kelemen Kabátban koncert kezdődik, amellyel véget ér a fesztivál.

A Nyári Fesztivál – Szent István Napok Mosonmagyaróvár és a Szigetköz legnagyobb kulturális, szórakoztató és turisztikai attrakciója évről évre, amely tízezreket vonz a városból, a környékbeli településekről, az ország több pontjáról, valamint a határainkon túlról is. Az idei összművészeti fesztivál is ingyenes, ahogyan az elmúlt hét évben.

További információ: www.szentistvanfeszt.hu

2017.07.19
0