436

Torma Attila: Győr vármegye főispánjai (1849-1950)

Horváth József könyvismertetője

Torma Attila ny. középiskolai tanár, idegenvezető, helytörténész. Aligha kell őt részletesebben bemutatnom a Győr története iránt érdeklődőknek, hiszen az utóbbi években több fontos munkája is napvilágot látott. Legújabb kötete, a Győr vármegye főispánjai (1849-1950) a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér kiadásában került az olvasók elé.

Vásárhelyek, piacterek Győrben a 19. század közepétől a rendszerváltozásig című kötetét a Hazánk Könyvkiadó adta ki 2012-ben; a Győr a II. világháború sodrásában Győr Megyei Jogú Város Levéltárának gondozásában jutott el 2014-ben a téma iránt érdeklődőkhöz; míg Győr városa az I. világháború alatt című munkájának megjelentetésére a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér vállalkozott. Ugyanezen intézmény kiadásában látott most napvilágot Torma Attila legújabb, Győr vármegye főispánjai (1849-1950) címet viselő kötete, melyet az alábbiakban szeretnék röviden bemutatni.

Előre kell bocsátanom: nem kis feladatra vállalkozott a szerző, hiszen a címben jelzett időhatárok között nem kevesebb, mint 27 főispán működött Győr megyében – így 27 személy életrajzát és működését kellett bemutatnia! Nehezítette helyzetét az is, hogy az egyes személyekről nagyon eltérő mennyiségű és minőségű forrás állt rendelkezésére – és azok felkutatása sem volt mindig egyszerű. A helyi időszaki sajtóra 1857-től támaszkodhatott; a 19-20. század fordulóján már három-négy győri újságot kellett párhuzamosan figyelnie – a két világháború között pedig ennél is többet. A győri levéltárak mellett fel kellett keresnie – a Magyar Országos Levéltáron kívül – azon megyék archívumait is, melyekhez az adott személy életében kötődött; és végig kellett járnia mindazon településeket is, ahol Győr megye egykori főispánjai születtek, éltek, dolgoztak – és amelyeknek temetőiben végső nyughelyük fellelhető.

Hogy mindezt megtette Torma Attila, azt bizonyítja munkájának 1151 jegyzete, valamint gazdag illusztrációs anyaga. Ez utóbbihoz hozzájárultak az egykori főispánok még élő leszármazottjai is, hiszen a szerzőnek – kitartó munkája eredményeképpen – néhány leszármazottal, illetve távolabbi rokonnal is sikerült kapcsolatba kerülnie, tőlük fontos visszaemlékezéseket lejegyeznie, valamint a család által őrzött iratokba, fotókba betekintenie. A 27 életrajz egyenkénti egy-két mondatos bemutatása is szétfeszítené jelen ismertetés terjedelmi kereteit; az alábbiakban csupán az érintett személyek fontosabb csoportjainak jellemzőire utalhatok.

A vizsgált időszak főispánjainak első csoportját azon arisztokraták alkották, akiknek pályája még a reformkorban indult: Balog Kornél, gróf Zichy Ferraris Bódog, gróf Viczay Héder és Sziklóssi Szabó Kálmán egyaránt aktív résztvevője volt az 1840-es évek Győr vármegyei közéletének, majd az 1850-es, 60-as évek passzív ellenállásának is – hogy a kiegyezés után ismét politikai szerepet kapva hosszabb-rövidebb ideig a megye első embereiként működhessenek. Életrajzukon keresztül a kor fontosabb eseményei is követhetővé válnak az olvasó számára: a politikai történések mellett a megyét sújtó járványok és árvizek ugyanúgy, miként például a Győrvidéki Gazdasági Egylet megalakulása és egyre eredményesebbé váló működése is.

Időben utánuk két olyan jelentős főispán következett, akiknek pályája nem a megyében indult, és később nem is itt teljesedett ki. Gróf Khuen-Héderváry Károly a gyermektelenül elhalt Viczay Héder örököseként lett Győr megyei nagybirtokos; fiatalon került a főispáni székbe, ahol csak rövid idő adódott számára képességei bizonyítására – hogy azután két évtizeden keresztül horvát bánként, majd két ízben is Magyarország miniszterelnökeként bizonyíthassa politikusi rátermettségét. Gróf Batthyány Lajos viszont – a mártír miniszterelnök unokája – eredményes itteni működése után – Fiume kormányzója lett, hogy azután hosszú életének végén, a második világháború után az arisztokrácia üldöztetéséből is jusson neki és családjának.

A főispánok következő jellemző csoportja gróf Laszberg Rudolffal indul, majd Zombori Lippay Géza, Bükki Goda Béla, Szodfridt József és Zombori Lippay Zoltán személyével folytatódik. Közös jellemzőjük, hogy jogi tanulmányaik befejezése után „alulról” kezdték el megismerni a megyei közigazgatást, és a „hivatali ranglétrát” végigjárva emelkedtek – több évtizedes közszolgálat után – a főispáni székbe. A megye módosabb középnemesi rétegéhez tartozva jó kapcsolatokkal rendelkeztek, körzetükben jelentős befolyással bírva többen képviselői mandátumot is szereztek; életrajzuk megírása jó alkalmat adott a szerzőnek a helyi elit életének és kapcsolatrendszerének bemutatására is.

Az első világháború után megváltozott a főispán szerepköre, és kinevezésének gyakorlata is. Többnyire „kívülről” hoztak új főispánt, akik közül később többen az országos politikában is „nevet szereztek” maguknak. Darányi Kálmán például földművelési miniszterként, majd miniszterelnökként írta be nevét az ország történetébe; Radocsay László igazságügy-miniszterként működött több kormányban; míg Baráti Huszár Aladár Budapest főpolgármestere lett Győr megyei főispáni ténykedését követően. A „helyiek” közül két nevet mindenképpen érdemes megemlítenem. Bejczi Németh Károly a Győrvidéki Földmívelők Egyesülete, valamint az Olvasóegylet vezetőjeként szerzett Győrött ismertséget főispáni kinevezése előtt; míg a Moson megyei hivatalnokként induló Polniczky Lipót a vármegyék egyesítése – Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye 1924-ben történt létrejötte – után előbb a Magyaróvári járás főszolgabírója lett, hogy azután hét évi főispáni működésével teljesedjen ki Győr megyei politikai tevékenysége; mellyel kapcsolatosan több értékes – a család által a szerző rendelkezésére bocsátott – dokumentumot is találhatunk a kötetben.

Az 1940-es években – a politikai változások eredményeképpen – gyakran változott a főispánok személye is: 1943 és 1950 között hat személy viselte ezt a tisztséget. Életrajzuk vázlatos összeállítása komoly kihívást jelentett a szerző számára, hiszen nagyon kevés dokumentum őrzi rövid itteni működésük emlékét. Velsz Aladár esetében például a legtöbb hasznosítható információt egy olyan személytől kapta, aki 1945 tavaszán kisdiákként ugyanazon az óvóhelyen élte át a front átvonulását és a szovjet csapatok bejövetelét, ahol az előbb polgármesterré, majd főispánná kinevezett ügyvéd. Mások esetében későbbi pályájuk rekonstruálása jelentett nehéz feladatot. Torma Attilának ezeket is sikerült megoldania: így kötetéből képet kapunk Katona János nagyköveti, Borbély Endre politikusi, valamint Bali Zoltán tsz-elnöki ténykedéséről is.

A tartalmas kötet használatát személynév-, valamint helynévmutató is segíti; az előbbi 12, az utóbbi 7 oldalt tesz ki – mindkettő kéthasábos tördelésben. Úgy vélem, már a mutatók terjedelme is bizonyítja: személyek ezreiről, valamint települések százairól találhatunk több-kevesebb adatot Torma Attila új könyvében, mely így sokak érdeklődésére tarthat számot. Különösen izgalmas lehet – a 27 egykori főispán valamelyikének élete és munkássága iránt érdeklődők mellett – azon települések helytörténetének kutatói számára, melyekhez valamelyik főispán közelebbről is kötődött; hiszen – hogy csak néhány példát említsek – Viczay Héder és Khuen-Héderváry Károly életrajza Hédervár, Goda Béláé Győrszemere, Lippay Gézáé Tét és Koroncó, Szodfridt Józsefé Abda helytörténete szempontjából is fontos lehet.

Végezetül még egy lényeges dologra szeretnék utalni: a vizsgált időszak nagyobb részében Győr vármegye főispánja Győr város főispáni tisztét is betöltötte. Így Torma Attila kötete kiváló forrás Győr város ezen száz évének megismeréséhez is!

Bízom abban, hogy e rövid ismertetéssel sikerült felhívnom a Tisztelt Olvasó figyelmét egy újabb kiváló helytörténeti munkára, melyet – a szakemberek mellett – haszonnal forgathatnak a Győr megye, valamint Győr város 19-20. századi története iránt érdeklődők is.

Horváth József

2017.07.11