468

Diplomák humán és igazgatási szakokon

A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán

A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán a téli diplomaátadó ünnepség után a legutóbbi napokig 299 végzős hallgató teljesítette a képzésben előírt minden követelményt, és közülük százötvenheten a július 7-ei, pénteki ünnepi eseményen vették át oklevelüket. A legnépesebb szak – 81 friss diplomással – a gyógypedagógia volt, tanítóként negyvennyolcan végeztek, a nemzetközi tanulmányok képzésben 22 frissdiplomás fejezte be tanulmányait.

Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő, a Parlament Oktatási Bizottságának tagja a széchenyis diploma értékéről beszélt ünnepi köszöntőjében. „Az oktatás magas színvonala Győr város és a régió további fejlődése szempontjából egyaránt fontos. A munkaadók keresik a fiatal, jól képzett szakembereket. Az álláskeresők aránya több éve a főváros után Győrben a legalacsonyabb, jelenleg 2% körül van” – mondta a képviselő, aki a Széchenyi István Egyetem óraadó tanára is.

Ablonczyné dr. Mihályka Lívia, a Kar frissen kinevezett dékánja a jövőt jelenítette meg a jelenben: „Az Apáczai Csere János Kar másfél éve csatlakozott a Széchenyi István Egyetemhez, amely kilenc karral és nagyon világos jövőképpel rendelkezik. Az egyetem arra törekszik, hogy modern, a XXI. század kihívásainak megfelelő intézmény legyen, s nemcsak regionális, hanem országos, sőt nemzetközi szinten is a meghatározó egyetemek között jegyezzék. Az Apáczai Kar csatlakozása szinte egybeesett az egyetem struktúraváltási és profiltisztítási folyamatával. A csatlakozást követő változásoknak, a Széchenyi Egyetem stratégiai vonalába való beilleszkedésnek és kialakított gyakorlataihoz történő alkalmazkodásnak, a gondolkodásmódok összecsiszolásának kissé fájdalmas hatásai is érzékelhetők voltak. Most elmondható, hogy a kar jelenleg az egyetem nevelés- és társadalomtudományi képzéseinek otthona.”

„A jogász szak mellett a három igazgatási képzés bővítette, kiegyenlítette a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar oktatási kínálatát, szélesítette munkaerő-piaci kapcsolatrendszerét, s lehetővé teszi a jogi-igazgatási szakterületen a győri összhallgatói létszám megtartását, növelését” – jelentette ki beszédében dr. Szegedi András dékánhelyettes a diplomák átadásakor. – „Az igazgatási szakokra főként a térségi toplistás gimnáziumokból jelentkeznek, kerülnek be, s háromnegyedük a szebbik nem képviselője. Szorgalmuk, felkészültségük példa az intézmény más szakjain is” – szólt az elismerés az ünnepi alkalmon.

A munkaügyi és társadalombiztosítási szakon tizenkilencen végeztek, nyolcan kiváló minősítésű diplomát vehettek át. A kiválók között van a gencsapáti Baracskai Luca, aki Szombathelyről, a Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskolából jött Győrbe tanulni. Kiváló lett a szombathelyi Czenki Balázs (Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, Szombathely), az acsalagi Kajtár Katalin (Hunyadi János Gimnázium, Csorna), a gyömörei Káléné Vas Irén (Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, Győr), a soproni Kerezsi Bernadett (Széchenyi István Gimnázium, Sopron), az ajkai Németh Petra (Ajkai Szakképző Iskola, Ajka), a sárvári Szalay Orsolya (Tinódi Sebestyén Gimnázium, Sárvár), a mezőörsi Tóthné Kiss Judit (Deák Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola, Győr).

Az igazságügyi igazgatási szakon tizenheten vettek át diplomát, nyolcan a legjobb minősítésűt érdemelték ki. A kiválók között szerepel a süttői Barakka Petra (Bárdos László Gimnázium, Tatabánya), a rábapatonai Bári Maja (Kazinczy Gimnázium, Győr), a devecseri Fekete Réka (Bródy Imre Gimnázium, Ajka), a győrszemerei Hegedüs Ágnes (Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr), a győri Horváth Gábor, a mosonmagyaróvári Korcz Dominika (Kazinczy Gimnázium, Győr), a kőszegi Schwahofer Zsófia (Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg), a hegyeshalmi Wieger Zsófia (Kossuth Lajos Gimnázium, Mosonmagyaróvár).

A nemzetközi igazgatási szak hat végzettje közül a gyömörei Kovács Petra (Révai Gimnázium, Győr) és a bakonyszentlászlói Steigler Dániel (Krúdy Gyula Gimnázium, Győr) voltak a legjobbak. A jogi szakokleveles mérnök szakirányú továbbképzési szakon a legjobbak között szerepel a nyúli Bogár Veronika (Krúdy Gyula Gimnázium, Győr), a mosonmagyaróvári Ferenczy Balázs (Hild József Építőipari Szakközépiskola, Győr), a győri Hosszú-Bozzay Enikő (Révai Gimnázium, Győr), és a budapesti Molnár Szilvia.

A jogi felsőoktatási szakképzési szakon húszan végeztek, ketten kaptak kiváló minősítésű oklevelet. A vértesszőlősi Krupánszki Viktória a tatai Református Gimnáziumból jött Győrbe, a pápai Marton Szabolcs pedig a helyi Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskola egykori alma materéből érkezett.

Winkler Csaba
Fotó: Csendes Richárd

2017.07.09
2