261

Napóleon győzelme Wagramnál Ausztria felett – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

1809. május 22-ét követően Európa több országában is – nagyrészt titokban – örömmel vették a meglepetésszerű hírt: Napóleont csatában legyőzték. Ugyanis 1809. május 21-22-én a nem kellő előkészítést követően a Dunán átkelő francia csapatokat Károly főherceg osztrák (benne magyar) erői visszaszorították a Duna jobb partjára a Bécsnél lévő Lobau szigeténél, Aspern-Esslingnél megvívott csatában. Ez volt a korzikai zseni első igazi csatában elszenvedett komoly veresége. A korábban legyőzött és megalázott európai államok vezetői végre reménykedhettek abban, hogy a francia önkény mégsem tarthat örökké.

Ám Napóleon nem az a fajta ember volt, akit letör az első kellemetlenség, gyors győzelmet akart, nehogy nagyobb koalíció alakuljon újra ellene. Az elhamarkodott asperni összecsapást követően gondosan és tervszerűen megkezdte a következő átkelési kísérlet megtervezését, s csapatainak létszámát egyre növelte Bécs előterében. Itáliából felérkezett – a kismegyeri győzelem után – mostohafia, Jenő alkirály (az olasz király természetesen maga Napóleon volt) vezette olasz-francia haderő, amely szintén ide lett irányítva. Ezzel szemben János főherceg Győr mellett csatát veszítő és Komáromhoz visszavonult serege nem ért időben oda Wagramhoz. Míg májusban 70 ezer ember sem állt Napóleon rendelkezésére, a wagrami csatában már 190 ezernél is több katonával bírt. Károly főherceg hasonlóképpen erősítéseket vont magához a túlparton, de János főherceg nélkül körülbelül 137 ezer emberrel számolhatott. A csata volumenét jelzi, hogy ezekhez a számokhoz 617, illetve 414 ágyú járult, azaz több mint ezer ágyú füstje gomolygott július 5-6-án Bécstől északra.

A hat hadtestből és egy elővéd hadosztályból álló ausztriai hadsereg félkörívben foglalt állást a Dunától és Lobau szigetétől északra, s a főherceg az egyszer már bevált terve alapján francia átkelés esetén gyorsan a folyóba akarta szorítani Napóleon katonáit, mielőtt azok szilárdan megvetik a lábukat. Napóleonnak volt nehezebb feladata, hiszen ha gyorsan végezni akart az osztrák ellenállással, neki kellett támadólag fellépni, mindezt a komoly harcászati akadályt képező Dunán keresztül. Tervének kulcspontja Lobau szigete volt, ahol az azt körülölelő Duna keskenyebbé vált. A francia hadsereg valójában messze nem csak franciákból állt, hiszen a francia-olasz seregtestek (császári gárda, II., III., IV., V., VI. hadtestek + lovassági tartalék) mellett volt egy bajor hadosztály (VII. hadtest), egy szász hadtest (IX. hadtest), egy francia-horvát hadtest (XI. hadtest) is. Napóleon már a csata előtt hidakat veretett a Dunán, s Lobau szigetét valódi támponttá alakította át, kórházakkal, raktárakkal és természetesen ágyúkkal. A július 5-i átkelést a szigetről már hatalmas, 124 ágyúból álló óriásüteggel fedezte innen. Míg májusban a csata során a Dunán átvezető francia hadihíd elszakadt, most a műszakiak kitűnő munkát végeztek, s a szekerek és ágyúk számára 3,7 méter, a gyalogság számára 1,6 méter széles pontonhidakat vertek.

Bár Károly főherceghez érkeztek hírek a francia csapatmozgásokról, s hamar lokalizálták a franciák újabb átkelési kísérletének lehetséges helyszínét Lobaunál, a francia sereg különösebb akadály nélkül volt képes átkelni a Dunán július 5-re. Károly főherceg szeretett volna döntő győzelmet aratni, és ezt úgy vélte kivitelezhetőnek, hogy hagyja a gallokat átkelni a Dunán, s amint ez részben megtörtént, teljes erővel lecsap rájuk, nem engedve kibontakozni őket a hídfőállásból. Volt a dolognak kockázata, hiszen a franciák eddigre túlerőben voltak, ugyanakkor győzelem esetén valóban óriási veszteséget okozhatott volna az ellenségnek. Július 5-én az északi partra átkelt francia hadsereg előrenyomult, és szembetalálkozott az osztrák erőkkel Wagram térségében, a Rossbach patak mentén. A főerőkkel északkelet felé operáló Napóleon Lobau szigetén jelentős erőt hagyott a háta biztosítására, ugyanakkor Károly főherceg jobbszárnyával szemben csak a IV. hadtestet és némi lovasságot csoportosított, s ez majdnem végzetessé vált. Július 6-án ugyanis, míg a főerők továbbra is a Rossbachnál harcoltak északkeleten, Kolowrat III. és Klenau VI. osztrák hadtestei oldalba támadták nyugat felől a francia hadsereget, s a velük szemben álló IV. hadtestet Lobauig szorították vissza, ahol kiemelkedően teljesített Vécsey Ágoston (az aradi vértanú édesapja) tábornok dandárja. Ez azzal fenyegetett, hogy a francia főerőket elvágják bázisuktól és a visszavonulási utat jelentő hidaktól. A Kienmayer és Liechtenstein magyar huszárezredek az Aspern községnél álló francia ágyúkat foglalták el, s Napóleon serege közel került a vereséghez. Károly főherceg az egész arcvonalon koncentrikus offenzívát kezdett.

Napóleon érezte, hogy személyes jelenlétére a veszélyeztetett balszárnyon van szükség, míg parancsot adott legkiválóbb tábornokának, Davout marsallnak, hogy kezdje meg az előkészületeket az osztrák hadsereg bal oldalának megtámadására. A csata már egy napja dühöngött. Hogy levegye a terhet a folyamatos nyomás alatt levő balszárnyi hadtestről, Napóleon itt vetette be kiváló nehézlovasságát. Nansouty nehézlovas dandárja 4000 vértesből és lovaskarabélyosból állt, ám az osztrák gyalogság tüzében drága árat fizettek azért, hogy a IV. hadtest vissza tudjon vonulni. Napóleon ekkor 112 lövegből álló tüzérséget csoportosított Aderklaa mellet, hogy heves ágyúzással állítsa meg az osztrák támadásokat.

A csata végül az eddig viszonylag nyugodt francia jobbszárnyon dőlt el, ahol Davout megindította a császára által sürgetett előrenyomulást 6-án délelőtt 10 órakor. A meglepetés teljes volt, ezen a szakaszán a Rossbach pataknak csak jelentéktelen osztrák erők biztosítottak. Davout elfoglalta Markgrafneusiedl-t (miközben alóla kilőtték roham közben a lovat), s ezzel most az osztrák balszárny került veszélybe. Napóleonnal ellentétben Károlynak már nem voltak tartalékai, hogy a túlszárnyalást megakadályozza, s hogy seregét megmentse a bekerítéstől, kénytelen volt visszavonulást elrendelni Morvaország felé.

Az addigi világtörténelem egyik legnagyobb csatájában Ausztria 23750 sebesültet és halottat veszített, melyhez 7500 hadifogoly és 10 ezer eltűnt (ezek többsége rendszerint később visszatért csapataihoz, csak elszakadtak azoktól) járult. A veszteséget 10 ellenség kezére került csapatzászló és 20 ágyú fokozta. Ugyanakkor a franciák hasonló károkat szenvedtek el, ami jelzi az osztrák és magyar katonák kiváló teljesítményét a föld akkori legerősebb hadserege és legkiválóbb hadvezére ellen. Napóleon serege 27500 halottal és sebesülttel, 10 ezer fogollyal és eltűnttel lett karcsúbb, és osztrák kézre került 12 hadijelvény és zászló, valamint 21 francia ágyú. Még egy héten át tartottak a komolyabb harcok, de Ferenc császárnak be kellett látnia, hogy ismét Napóleon győzött. A béke – ha nem is fele királyságába (csak néhány tartományról kellett lemondania) –, de a lánya kezébe került. Napóleon, hogy stabilizálja uralmát Európa fölött, Mária Lujzát kérte feleségül a vesztes császártól, aki kénytelen volt ebbe is belemenni. Napóleon birodalma zenitjére ért.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Castle, Ian: Aspern & Wagram 1809. Oxford: Osprey, 1994.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.07.06