390

Zsigerekig hatol A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale)

Sorozatkritika

Azt hittük, a Black Mirrornál nyomasztóbb disztópia sorozattal nem fogunk találkozni, aztán jött A szolgálólány meséje, amelyben az egyik nő lágyan az ölébe fekteti a másikat, majd lefogja a csuklóit, amíg a férje szelíden megerőszakolja. Elisabeth Moss tökéletes alakításában néztük végig a Hulu új sorozatát az HBO jóvoltából, és bár végig forgott a gyomrunk, nem tudtunk elkapcsolni az idei év egyik legfontosabb alkotásáról.

Margaret Atwood 1985-ös regényét korábban már megfilmesítették, de nagy sikere igazán ezzel a sorozattal lett. A könyvnek nincs folytatása, nyitva hagy a végén egy csomó kérdést, de A Szolgálólány meséjének ennek ellenére már berendelték a második évadát. Olyan kemény és igényes látványt álmodtak meg, amiről egy pillanatig sem tudjuk levenni a szemünket, miközben már maga a történet is rettenetesen kemény. Egy olyan világban járunk, ami alapjaiban teljesen megegyezik a mienkkel, azonban a levegő szennyezettsége miatt a bolygó kezd lakhatatlan lenni és a nők nagy része meddő lesz. A gyerekszülés értéke így felbecsülhetetlenné válik. Ahhoz, hogy továbbra is utódok születhessenek, kiválogatják és befogják a szülni képes nőket. A többiek, akik lázadnak a vallási alapokra épített rendszer ellen, azokat elküldik hulladékot lapátolni, és addig dolgoztatják őket, amíg le nem málik a bőrük és meg nem halnak, vagy egyszerűen csak azonnal kivégzik őket. Azok a nők, akik termékenyek, először egy brutális átnevelő lányiskolában találják magukat, majd kirendelik őket a vezetők családjaihoz, hogy ott a ház ura – a feleség jelenlétében – havi rendszerességgel megerőszakolja őket teherbeejtés céljából. A születendő gyermeket természetesen át kell adni a családnak, és a szolgálólányok mehetnek tovább a következő házhoz.

Egy ilyen házban él Offred (Elisabeth Moss a Mad Menből), egy magasabb rangú családnál. Az ő visszaemlékezéseiből tudjuk meg, hogy miként jutott ide a világ. A világszintű meddőségért a nőket hibáztatják, akik a túl sok fogamzásgátló és az elkurvásodás miatt lettek terméketlenek. Legalábbis a felső hatalom többek közt ezt is állítja, ezért egyik pillanatról a másikra kirúgják őket a munkájukból, befagyasztják a bankszámláikat és megfosztják őket minden joguktól; már azért is büntetés jár, ha egyáltalán el mernek olvasni egy újságot. Persze voltak sztrájkok, lázadások, amiket egyszerű fegyveres erőszakkal levertek, és így került Offred most ide, ahol esélye sincs a szökésre. Nemcsak testileg csonkítják meg őket, hanem lelkileg is. A szolgálólányok egymással se mernek barátságot kötni vagy fellázadni, mert bárki lehet besúgó. Pedig Offred lázadna, de az öngyilkosságba sem menekülhet, mert van egy lánya, akit elvettek tőle és egy férje, akivel nem tudja, mi történt. A főszereplő történetét csak bonyolítja, hogy egy olyan feleségnek (Yvonne Strahovski a Dexterből) kell gyereket szülnie, aki mindennél jobban vágyik egy babára, és bár tud kedves is lenni, a céljai érdekében bármilyen kegyetlenségre képes. Férje (Joseph Fiennes) se jobb ember, aki egy öntelt, játszmázós, álszent féreg.

Ennek a visszataszító világnak a túlélését mutatja be A szolgálólány meséje. Szinte mindenki múltját megismerjük, ami nagyon sokat ad hozzá a sorozathoz, mert így választ kapunk a motivációkra, és a gonosznak hitt szereplők sem lesznek egysíkúan beállítva. Néhol talán belassul a történet, de ezzel még inkább sikerült hangsúlyozniuk, hogy milyen lassan telik az idő ebben a kilátástalanságban. Minden egyes történés a zsigerekig hatol, mert érezzük, hogy nincs megoldás. Olyan, mintha némán próbálnánk üvölteni, hogy valaki pofozza már föl ezeket a szűklátókörű embereket, akik egyébként valóban egy szent cél érdekében cselekednek így, de embertelen megoldásokkal.

A sorozat nagy erőssége a képi világa. A vérvörös egyenruhákban vonuló szolgálólányokról nem lehet levenni a szemünket. Megdöbbent az egész miliő, amiben ezek a régimódi egyenruhák és a legbrutálisabb vallási rendre emlékeztető viselkedésmódok teljes kontrasztot alkotnak azzal, hogy közben minden modern. Ott vannak a mobiltelefonok, a gépfegyverek és a laptopok, az ember mégis úgy él, mintha a sötét középkorban járna.

Elisabeth Moss tökéletesen alakítja a már-már megtört, de mégis mindig erőt merítő szolgálólányt, aki a legdurvább érzelmi hullámvasútra váltott jegyet a karakterével. Az ő cinikus vagy éppen szívszorító kommentárjai hozzák még közelebb a nézőt a megértéshez. Az egész sorozat természetesen tartalmaz egy jelentős feminista hangnemet, ami az elmondottak alapján, gondolom, nem meglepő. Az ember reakciója önkéntelenül is az lesz, hogy azonnal kimondja azt a mondatot, hogy ilyen soha nem történhetne meg velünk, aztán kicsit mégis elgondolkozik rajta, hogy amúgy hány nőt erőszakolnak meg, mennyire van férfiuralom és valóban egyenértékűek-e a jogok. Aztán belátja, hogy bár túlzás ez a disztópia, de ennek az alapkoncepciónak is van múzsája, amit úgy hívunk, hogy valóság.

Sz. Ági
Forrás: langologitarok.blog.hu

2017.07.06