Borbélyból talán az egyik utolsót ismerhettem Karcsi bácsi személyében, aki élete utolsó napjáig űzte az ipart, fogadta előszobájában a kuncsaftokat és járt borotválni a magatehetetleneket. Fodrásszal ritkábban volt dolgom, inkább csak családom nőnemű részét szoktam fuvarozni ilyen mesterhez. Már a bevezetőből is látszik, hogy megint egy falusi mesterség kerül terítékre, a borbélyoké, akik valahol a 13. században kezdtek el működni a források szerint Magyarországon, és űzték az ipart egészen a 20. század végéig, vagy még tovább is.

A szó a latin barba-szakáll kifejezésből alakult, és így tudhatjuk, hogy a Római Birodalom idején is működtek már haj és szakálligazító, borotváló borbélyok. Akik aztán idővel valamiért elkezdtek a sebek kötözésével, varrásával és a foghúzással is foglalkozni. A középkori Magyarországon is így volt ez, egy 1583-ban kiadott debreceni céhlevél „az sebgyógyítóknak, avagy mint közönségesen hijuk, borbélyoknak” számára íródott. De azért ezeket a borbélyokat nem kell összekevernünk az inkább katonákkal, nehéz sebekkel foglalkozó felcserekkel vagy kirurgusokal. Ez utóbbiak ugyanis a hajjal és szőrrel már nem dolgoztak. Aztán az orvosképzés (1770-től sebészetet is oktattak a nagyszombati egyetemen) is megindult az országban, és egy 1745-ös keltezésű erdélyi, helytartótanácsi rendelet már arról szólt, hogy a borbélynak figyelembe kell vennie az orvos utasításait, súlyosabb eseteknél pedig nem dolgozhat, csak orvos jelenlétében. De a foghúzáshoz, érvágáshoz és a piócák felrakásához nem kellett orvosi jelenlét, így ezt művelték is a borbélyok egészen addig, míg az utóbbi két nehezen magyarázható szokás ki nem ment a divatból.

A borbélyok a 19. század végére már tényleg csak a szőrrel és a hajjal foglalkoztak, 1938-tól pedig kötelező lett a műhelynyitás is. És épp a két világháború között különültek el közülük a hajfodorítók, avagy fodrászok, akik inkább a szebbik nem frizurája körül szorgoskodtak. A már emlegetett Karcsi bácsi, aki Kőszegen töltötte az inaséveket, élete végéig megmaradt borbélynak, előbb kis műhelyébe jártak nyírásra, borotválásra a férfiak, majd a házához. De ő is kiment olcsón megborotválni a betegeket, elesetteket, amiért halála után biztos jó helyet kapott a borbélyok nagy égi céhében, már ha van olyan.

Az első képen egy klasszikus borbélyüzlet látható belülről, a másodikon borbélyeszközök: köpülyözők, foghúzók.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu