99

A filmek elvarázsolt kastélya

Interjú Ráduly Györggyel, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatójával

„…a Filmarchívum maga az elvarázsolt kastély. Ebben szeretnénk kalauzolni az embereket, és úgy vélem, amennyiben megtaláljuk a megfelelő hangot és érdekes tartalmat, a közönség erre nyitott lesz” – mondta a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója azzal kapcsolatosan, hogyan kívánják elérni a közönséget. Ráduly György az intézmény terveiről, valamint saját pályájáról mesélt nekünk.

Közgazdasági tanulmányokat végeztél Franciaországban. Hogy vezetett a film felé az utad?

A főiskolai diplomát 1999-ben szereztem, utána pedig a Budapesti Francia Nagykövetség Kereskedelmi Osztályán dolgoztam egy ideig. Francia vállalatoknak végeztem piackutatást, illetve leányvállalatok magyarországi létrehozásában segédkeztem, majd a Francia Intézetben is tevékenykedtem, de 2004-ben úgy döntöttem, visszatérek Franciaországba. Párizsba kerültem, ahol elvégeztem a párizsi politológiai intézet gazdasági menedzsment mesterképzését, miután egy rövid ideig a pályám a pénzügyi controlling felé vette az irányt, de egy véletlennek köszönhetően ezt az utat nagyon gyorsan elhagytam.

Mi volt ez a véletlen?

Egy francia filmgyártó és forgalmazó cég épp magyarul és franciául is beszélő munkatársakat keresett, mivel 2004-ben indította el a magyar és más kelet-európai filmklasszikusokat megjelentető DVD-sorozatát. Nagyon izgalmasnak találtam, jelentkeztem, és fel is vettek. Kezdetben elsősorban a DVD kiadványok tervezésében és kivitelezésében vettem részt, tehát szinte minden a munkám része volt, ami ehhez kapcsolódott a feliratok ellenőrzésétől kezdve a filmtörténeti vonatkozások meghatározásáig. Később pedig már a filmek franciaországi terjesztésével is én foglalkoztam.

Csupán ennek a véletlennek köszönhetően kerültél a film vonzáskörzetébe?

Innen indult a filmekkel való konkrét munkám, de a műkedvelő hozzáállásom már gyermekkoromban is megvolt, hiszen olyan családban nőttem fel, ahol a filmművészet ismerete az általános műveltség részének számított. Nálunk a moziba járás rendszeres kikapcsolódási forma volt, tehát, mondhatni, belenevelkedtem a filmek világába. Aztán Franciaországba mentem továbbtanulni, ahol elképesztő mennyiségű mozi vett körül. Körülbelül 1300 art minősítésű moziterem van az országban, hogy a multiplexeket ne is említsem – ez pedig azt jelenti, hogy az ember a kisebb városokban is lépten-nyomon filmekbe botlik. Szóval bár a Clavis Filmsnek köszönhetően kerültem a film közelségébe, sosem voltunk távol egymástól.

Magyar, illetve kelet-európai klasszikusok forgalmazásával foglalkoztál. Mesélnél arról, miért választotta ezt az irányvonalat a cég?

A Clavis egy 1958-ban alapított filmgyártó- és forgalmazó vállalat. Egyébként a 21-es számú filmforgalmazó cég Franciaországban – ezt azért hangsúlyozom, mert mostanra már több ezer van, úgyhogy ez a szám is mutatja, milyen régmúltú vállalatról beszélünk. A Clavis Films első filmje Armand Gatti Bekerítve című, holokauszt témájú alkotása volt, mely több fesztiválon is remekelt, például Cannes-ban, ahol a nemzetközi kritikusok elismerését vívta ki, de díjat kapott Manheimben és az akkor nagyon rangos Moszkvai Filmfesztiválon is. Ez a film volt az első holokausztot feldolgozó egész estés francia játékfilm. Tehát már a cég első „terméke” is filmtörténeti jelentőségű mű volt, Gatti pedig Franciaországban az egyik legjelentősebb színházi rendezőnek számított ebben az időben. Később számos érdekes filmet készített a vállalat, melyet aztán megvásárolt Julien Pappé, aki egy filmes ezermester volt. Ő találta ki a francia új hullám filmjeinek főcímeiben alkalmazott trükköket, többek között Truffaut és Godard filmjeinek főcímein dolgozott, majd kitalálta és megalkotta azt a szerkezetet, mely a mai digitalizáló berendezés őse. Az általa létrehozott gép annyira egyedi és sikeres volt, hogy Henri Langlois, a Cinémathèque française igazgatója felkérte, írja át George Demény filmjeit 35 mm-es kópiákra. Ez óriási kihívás volt, hiszen a magyar származású Demény, aki Marey mellett dolgozott a filmfelvevő gép tökéletesítésén, még középen perforált filmszalagot használt, úgyhogy szinte lehetetlen feladatnak tűnt az általa készített felvételeket átírni 35 mm-es filmre, de Pappé megoldotta. Évekkel később, 2002-ben tőle vásárolta meg a céget Simon Sándor, aki egyrészt belevágott saját fejlesztésű filmtervek elkészítésébe, másrészt rögtön azon kezdett gondolkodni, hogyan lehetne magyar és kelet-európai filmeket terjeszteni Franciaországban.

Akkor Simon Sándor személyének köszönhető az, hogy a Clavis Films terjeszteni és népszerűsíteni kezdte a magyar klasszikusokat Franciaországban?

Tulajdonképpen igen, az ő kezdeményezésére indult el ez a tevékenység. Abban az időben a DVD-piac a csúcson volt, és más hasonló profilú cég nem szakosodott magyar és kelet-európai filmek forgalmazására, úgyhogy a Clavis Films szinte egyedülálló szereplője volt ennek a piaci résnek, melynek köszönhetően nagyon kedvező feltételek mellett tudta folytatni a tevékenységét. Az első években 20-25 magyar és kelet-európai filmet adtunk ki DVD-n. Emellett rengeteg rendezvényt – többek között retrospektíveket, fesztiválokat – szerveztünk a magyar filmek köré. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára, 2006-ban például rendeztünk egy filmvetítés-sorozatot a Montmartre-on, amelynek hatalmas sikere volt a francia közönség körében.
Később, mikor a DVD-piac kicsit hanyatlani kezdett, elkezdtük egyre jobban kiszélesíteni a tevékenységünket. Moziban történő forgalmazással is foglalkoztunk, de nem szabad megfeledkezni a filmgyártásról sem: dokumentumfilmeket, ifjúsági- és rajzfilmsorozatokat készítettünk több francia televíziótársaságnak is. Ez nagyjából 2012-ig tartott, amikor ismét lehetőségünk nyílt arra, hogy a magyar filmörökség nagyszerű alkotásait forgalomba hozzuk. Ekkor már nem a Hungarofilm, hanem a MaNDA volt a szerződéses partnerünk, amivel együttműködve 2011 és 2016 között közel negyven magyar klasszikust adtunk ki DVD-n Franciaországban, illetve elkezdtünk olyan filmeket bemutatni moziban, amelyeket a Magyar Nemzeti Filmalap az MMA támogatásával és a Magyar Filmlabor kivitelezésével digitálisan felújított. Ilyen volt elsőként a Szegénylegények, amelyet Makk Károly Szerelem című filmje követett. Ennek a két műnek a Cannes-i Filmfesztivál Cannes Classics nevű szekciójában volt a premierje, amelyhez szintén segítséget nyújtottunk, hiszen az fontos érv a fesztivál szervezői felé, hogy a filmet Franciaországban egy forgalmazó cég moziban be kívánja mutatni. Emellett természetesen nagyon fontos a filmtörténeti jelentőség, a filmművészeti minőség és az, hogy digitálisan felújított filmről legyen szó.

Hogyan választottátok ki a Filmarchívumban azokat a filmeket, amelyeket idén javasoltatok a Cannes-i Filmfesztivál Cannes Classics szekciójába?

Amikor elindítottuk a 2017-es évet, rögtön nekiláttunk a tízéves digitális felújítási program beindításának, amelyet még 2016 végén közösen terveztünk meg a Magyar Nemzeti Filmalappal és az akkori MaNDA szakembereivel. Ennek a felújítási programnak az első évben, vagyis 2017-ben olyan filmalkotások kerültek a fókuszába, amelyek fontos évfordulókhoz kapcsolhatók. Ilyen például Fábri Zoltán teljes életműve, aki idén lenne százéves, valamint a Valahol Európában című film, mely 2017-ben 70 éves, illetve Kertész Mihály Utolsó hajnal című alkotása, amely 100 éves idén. Tehát ez a 2017-es lista fontos évfordulókhoz kötődik, emellett pedig olyan művek kerültek fel rá, amelyeknek az állapota sürgős beavatkozást igényel. Már az év elején elkezdtünk gondolkodni azon, milyen filmeket javasolunk a Cannes-i Filmfesztivál klasszikus szekciójába. Természetes volt, hogy egy Fábri-filmet ajánlunk, valamint Radványi Géza Valahol Európában című alkotását. Miután a Filmarchívum a Filmalapon keresztül megtette javaslatát e két filmre vonatkozóan, a Cannes Classics igazgatója jelezte, hogy a szekcióba a két film egyikét fogják beválasztani, és a megfelelő időpontban értesítenek majd minket.

Sejtettétek, hogy a Körhintát fogják választani?

Idén volt hetvenéves a Cannes-i Filmfesztivál, így a Cannes Classics szekció programját úgy állították össze, hogy olyan filmeket vetítsenek, amelyek versenyfilmek voltak a fesztivál történetében. Tehát a szelekciós kritérium nyilvánosságra hozatala után egyértelmű volt, hogy Fábri Zoltán Körhinta című alkotását fogják választani, hiszen a Valahol Európában nem volt versenyben a fesztiválon. De a szekció vezetői visszajelzésükben méltatták a Körhinta művészi értékeit, és utaltak arra is, hogy a film milyen jelentős sikereket aratott az 1956-os filmfesztiválon.

Ha már szóba került a Körhinta: hogy zajlik a klasszikus magyar filmek digitalizálása?

Jelen pillanatban több európai modell is működik: vagy saját digitalizáló kapacitást épít ki egy filmarchívum, vagy külsős filmlaborral működik együtt. Országa válogatja, hogy milyen konstrukcióban dolgozik az adott archívum. Amióta a Magyar Nemzeti Filmarchívum a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatóságaként működik, abban a szerencsés helyzetben van, hogy hozzáfér a Magyar Filmlabor szolgáltatásaihoz, amely szintén a Filmalaphoz tartozik. Ez azt jelenti, hogy szoros együttműködésben dolgozunk a Filmlaborral, hiszen ennek az intézménynek áll rendelkezésére a digitalizáláshoz szükséges technikai és humán-erőforrásbeli kapacitás.
A konkrét munkafolyamat az eredeti negatívok előkészítése utáni szkennelést jelenti: a filmeket kockánként szkenneli be az erre alkalmas szkenner. A 4K minőségben digitalizált anyagot aztán restaurálják az erre képzett szakemberek. Ahogy az lenni szokott, e folyamat esetén is a részletekben rejtőzik a kisördög.

Vagyis?

A Körhinta restaurálása például nem volt egyszerű feladat, hiszen az eredeti negatív meglehetősen elhasznált volt, ugyanis amikor az ötvenes években elkészítették, nem gyártottak róla úgynevezett dubnegatívot, így az eredeti nyersanyagot használták a sorozatgyártáshoz. Több mint kétszáz kópiát húztak le róla, tehát annyira szörnyű állapotú és hiányos volt a negatív, hogy voltak helyek, ahol konkrétan képkockák hiányoztak belőle. Az első „negatívmentés” a kilencvenes években történt az akkori vezetés irányítása alatt, és idén a Filmarchívum kurátorai újra megmentették a filmet: a digitális felújítás során kipótolták a hiányzó kockákat. Vagyis a film restaurált verziója olyan, amilyen 1956-ban volt. Persze egy képkocka hiánya az emberi szem számára észrevehetetlen, de itt inkább az a fontos, hogy a lelkiismeretes munka eredményeként egy műtárgy – hiszen a filmet is annak kell tekinteni – visszakerült eredeti állapotába.

Ahogy kiderült, hosszú ideje a film világában tevékenykedsz, most pedig te vagy a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója. Megfordult valaha a fejedben, hogy te fogod betölteni ezt a posztot?

Dehogyis! Én gyanútlanul éltem szerény filmforgalmazói és filmgyártói életemet Franciaországban. Sokat dolgoztam a magyar filmek népszerűsítésén: az utóbbi öt évben rengeteg olyan magyar vonatkozású eseményt szerveztünk, amelyeknek köszönhetően közel kerültem a filmarchívumok és filmmúzeumok világához. Segítettem több jeles magyar filmrendező, például Jancsó Miklós és Szabó István műveit bemutató retrospektívek, illetve fesztiválok megszervezésében, úgyhogy együttműködtem filmarchívumokkal, de sosem törekedtem arra, hogy megkapjam ezt a pozíciót. Aztán a tavalyi évben megszületett egy határozat a MaNDA megszüntetéséről, valamint arról, hogy a Filmarchívum a Filmalaphoz kerül, rám pedig valószínűleg a Franciaországban folytatott tevékenységemnek köszönhetően figyelt fel a Filmalap vezetése. Pár hónapig tartó egyeztetés után 2016 szeptemberében felkértek arra, hogy segítsek kidolgozni a Filmarchívum átvételének és modernizálásának tervét. Ebben nagyon örömmel vettem részt, de megmondom őszintén, nem gondoltam, hogy ennek lesz folytatása. Persze motoszkált a fejemben a gondolat, hogy mi lenne, ha ilyen típusú feladatot látnék el, de mindaddig nem voltam biztos magamban, míg decemberben meg nem kaptam a konkrét ajánlatot a Filmalaptól. Akkor viszont már tudtam, hogy igent mondok és 2017 januárjától nem filmforgalmazóként fogok dolgozni, hanem a Magyar Nemzeti Filmarchívum élén.

A Filmarchívum megújításának legfontosabb elemei között van egy hosszú távú és korszerű nemzeti filmrestaurálási és digitalizálási program. Mi ennek a célja?

A Filmarchívum gyűjteményi állományának nagy része még nincs digitalizálva. Az elmúlt tíz évben rendkívül megváltozott a nemzetközi trend a digitális restaurálás körül: a jelenlegi technológia lehetővé teszi, hogy a filmtörténeti klasszikusokat olyan minőségben láthassuk újra, amilyenek a felvételek elkészítésekor voltak és amilyennek az alkotók megálmodták őket. A filmek felújított változatai megfelelnek a mai kor elvárásainak, emellett pedig széles körben terjeszthetők, ami nagyon fontos. Ma már világszerte, így Magyarországon is a mozitermek szinte száz százaléka átesett az úgynevezett digitalizáláson, vagyis nem vetítenek filmet, csak digitális kópiákat. De amiért ezeket fontos hangsúlyozni, az maga a nemzeti filmrestaurálási és digitalizálási program, melynek két célja van: a hosszú távú megőrzés és a lehető legszélesebb körben történő terjesztés.

Szintén a Filmarchívum tervei között szerepel a magyar nemzeti filmkincs beépítése az oktatásba. Ezt miképpen kívánjátok megvalósítani?

Véleményünk szerint a film első osztályú oktatási segédanyag, a magyar nemzeti filmvagyonba tartozó alkotások pedig szorosan tudnak kapcsolódni a történelem, az irodalom és különböző művészetek oktatásához. Fontos célunk a magyar filmkincs oktatásba történő beépítése: javaslatot szeretnénk tenni arra vonatkozóan, hogyan lehet a filmeket felhasználni az oktatás különböző területein. Ezzel szeretnénk segítséget nyújtani a fiataloknak ahhoz, hogy megtanuljanak filmet nézni, a filmben látottak hatására pedig analizálni alapvető kérdéseket, problémákat. Hiszen a film tulajdonképpen egy tükör: reflektál a társadalmi folyamatokra, így mindig megtalálhatjuk benne a saját életünkre vonatkoztatható példákat.
A magyar filmörökség olyan alkotásokat tartalmaz, amelyek alapvető részei kell, hogy legyenek az általános műveltségnek, ahhoz pedig, hogy ez megvalósuljon, a Filmarchívum tud segítséget nyújtani. Az archívum gyűjteményében körülbelül hetvenezer filmalkotás van, közel ötszázezer fotó, harmincezer filmplakát, a harmincas évektől a kilencvenes évekig terjedő filmhíradós anyag, valamint számos dokumentumfilm, rövid- és reklámfilm, tehát őrületesen gazdag anyagról beszélünk. Európában kevés archívumnak áll rendelkezésére ilyen méretű gyűjtemény, de azt is fontos megemlíteni, hogy itt működik az ország egyetlen filmtörténeti könyvtára, melyben eredeti forgatókönyveket, kéziratokat, jelmez- és díszletterveket, továbbá egyéb filmes kiadványokat őrzünk. Úgyhogy azt gondolom, van mire büszkének lenni, és ez a kincs, amely a Filmarchívum gyűjteményében van, a lehető leghamarabb közkinccsé kell, hogy váljon.

A főbb céljaitok között szerepel még a közönségépítés is.

Szinte napi rendszerességgel vannak nyilvános vetítéseink az ország különböző pontjain: művelődési házak, vidéki mozik, iskolák, könyvtárak, filmklubok rendszeresen rendelnek tőlünk filmeket vetítésre. Emellett a DVD-kiadványainkat is megújítjuk, és piacra fogunk dobni több magyar filmtörténeti sorozatot. Bódy Gábor Nárcisz és Psyché című filmje lesz az első, melyet a Fábri-életműsorozat követ, de Dargay Attila munkássága előtt is tisztelgünk egy díszdobozos életműkiadvánnyal. Tehát megpróbáljuk a leghatékonyabb módozatait megtalálni annak, hogy eljussunk a közönséghez. Sok múlik a kommunikáción, illetve azon, hogy felkutassuk azokat a partnereket az országban, akik hajlandóak bemutatni a magyar filmörökség jeles alkotásait. Én hiszek abban a modellben, ami Franciaországban és Nyugat-Európa több városában működik. Ez az úgynevezett Cinematheque-modell, melynek lényege, hogy bizonyos helyeken regionális filmes központok működnek, és az adott környék agglomerációjából vonzzák be a filmek iránt érdeklődő közönséget. Nagyon örülnék, ha nálunk is lennének ilyen kiemelt helyek, hiszen én azt szeretném, ha a 4K minőségben felújított filmek nem a raktárnak készülnének, hanem a közönségnek.

Hogyan szeretnétek eljuttatni a magyar filmörökséget a nézőkhöz?

A moziban történő bemutatás a legfontosabb ilyen szempontból, de mindenképpen használunk majd más megjelenési formákat is, hogy elérjük az embereket. Még a nyár folyamán elő fogunk állni egy új Video on Demand szolgáltatással, úgyhogy nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél szélesebb körben eljuttassuk a nézőkhöz a filmeket. A webes felületünk is megújul: a Filmarchívum weboldalát olyan ismeretterjesztő platformmá alakítjuk, amely virtuálisan megnyitja az archívumi állományt az érdeklődők előtt. Nemcsak a száraz tényeket olvashatják majd az oldalon, hanem a filmekhez kapcsolódó legendáriumokat is, ezzel pedig az a célunk, hogy még jobban felcsigázzuk az emberek érdeklődését, hiszen a Filmarchívum maga az elvarázsolt kastély. Ebben szeretnénk kalauzolni az embereket, és úgy vélem, amennyiben megtaláljuk a megfelelő hangot és érdekes tartalmat, a közönség erre nyitott lesz. Továbbá van egy dédelgetett tervünk is: az, hogy a nem túl távoli jövőben nyissunk egy Cinematheque-et Budapesten. Vagyis egy olyan filmtörténeti központot, ahol a moziterem mellett kiállítótér, médiatár, könyvtár, valamint kutató- és oktató terület is lenne.

Tóth Eszter
Fotó: Juhász Péter
Forrás: kultura.hu

2017.06.29