2700

„Egy szenvedély margójára” – válogatás a XIII. Magyar Táncfesztivál programjaiból

Galambos Krisztina írása

Idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg Győrben a Magyar Táncfesztivált június 18. és 25. között. Mint minden évben, most is a hazai táncélet elmúlt évadának legizgalmasabb, legérdekesebb előadásait gyűjtötték össze a szervezők. A megszokott programok mellett pedig ezúttal is gazdagították újdonságok a kínálatot. Szubjektív beszámolónk következik, a cikk végén sok-sok képpel a teljes táncfesztiválról!

Ebben az évben rendezték meg Magyarország első online táncfesztiválját, a FesztiválON-t, ahol hat neves magyar kortárs táncművész a nézők virtuális bevonásával készítette el rövid produkcióját. Június 23-án este 20-23 óra között három férfi kortárs táncművész (Várnagy Kristóf, Feledi János, Gergye Krisztián), június 24-én pedig három női alkotó (Góbi Rita, Ladjánszki Márta, Pataky Klári) mutatkozott be. A lebonyolítás a drámaíróversenyekhez hasonlóan zajlott, az alkotók a témákat és a zenei repertoárt a helyszínen tudhatták meg.

A nyitógálán több táncegyüttes rövidebb darabjait láthattuk. A Győri Balett két koreográfiával mutatkozott be. Az egyik Schönberg kantátájára készült, Egy varsói menekült című nyolcperces előadás volt, a másik pedig a Kodály-emlékév tiszteletére létrejött vadonatúj Romance – Kodály Zoltán műveire címet viselő egyfelvonásos darab. Velekei László, aki mindkét produkció koreográfusa, még 2013-ban dolgozott először a műveire, így született meg a Kodály című, nagy sikerű darab, ennek újragondolása készült el a most Pál Eszter népdalénekes közreműködésével. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Rókatánc-át Zsuráfszky Zoltán, az együttes vezetője vitte színpadra, a Magyar Táncművészeti Egyetem Don Quijote-részletet adott elő nagy sikerrel.

Június 20-án kapott főszerepet Bartók Béla balettzenéje, a Csodálatos mandarin, amit a zeneszerző egyfelvonásos pantomimnek nevezett. A művet 1926-ban mutatták be először, akkor nagy botrányt okozott erkölcstelen témája miatt. Azóta számtalan feldolgozást ért meg a kortalan történet, ezúttal Vincze Balázs koreográfiáját láthattuk a Pécsi Balett előadásában. Az est második részében a Magyar Nemzeti Balett Falling Angels című koreográfiáját nyolc táncosnő adta elő. A feszített ritmusú zenére építkező intenzív mozdulatok a táncosok tökéletesre való törekvését jelenítették meg.

Ezen a napon egy másik helyszínen, a Vaskakas Művészeti Központban Fitos Dezső Társulatának Pisztráng című előadása került műsorra. A társulat vezetője pályája kezdetén több neves néptáncegyüttes szólótáncosa volt, 2000 óta készít koreográfiákat. Rendszeresen tanít hazai és határon túli táncegyütteseknél, vezetője a győri Lippentő táncegyüttesnek. A Pisztráng tizenegy férfitagja autentikus néptáncot mutatott be, mindezt a hagyományos férfiszerepek mentén. Erő, dinamizmus, a férfiak közötti barátság és vetélkedés áradt az előadásból. A humoros, vidám jelenetek váltakoztak az elgondolkodtatókkal. A darab emléket állít négy olyan táncos, zenész „adatközlőnek”, akik emblematikus egyéniségei voltak a néptáncmozgalomnak és az alkotó pályafutására is nagy hatással voltak: Zerkula János (Gyimesközéplok), Berki Ferenc „Árus” (Méra), Tamás Márton „Kántor” (Szék), Székely János (Marossárpatak). Még egy győri kötődés, hogy a dramaturg Kocsis Rozi volt. Szép perceket élhettünk át, köszönet érte!

A táncfesztivál egyik legnagyobb meglepetése számomra a június 21-én bemutatott Anna Karenina című darab volt. Három város kapcsolódott össze a megvalósulásban, hiszen a Miskolci Balett és a GG Tánc Eger közös előadását Velekei László, a Győri Balett művészeti vezetője álmodta meg. Őt még mindig gyakran említik fiatal koreográfusként, annak ellenére, hogy mára egészen komoly szakmai múlttal rendelkezik. Az Anna Karenina egy csavarral indul, a történet megfordul, a hősnő öngyilkosságával kezdődik, majd feleleveníti a történet legfontosabb mozzanatait. Egészen különleges, magával ragadó jelenet Anna, Karenin és Vronszkij hármasa a második felvonás elején. A befejezés kicsit elvarratlannak tűnik, de nagyon jó elképzelés, remek koreográfia. Ilyen darabokat szívesen néznénk a Győri Balett előadásában is! (Itt hívnám fel a figyelmet a következő évad A skarlát betű című előadására.)

Június 22-én a néptáncé volt a főszerep, nagy kedvencem, a Magyar Állami Népi Együttes idén a Tánckánon című előadását hozta el a táncfesztiválra. Az együttes célja, hogy Magyarország és a magyarlakta területek zene, tánc és öltözködési kultúráját, valamint közösségbeli magatartását megismerje, tanulmányozza, és ezeket az értékeket magas művészi fokon közvetítse. Mindezt teszi is, mégpedig egyedülállóan magas színvonalon! Jó pár évvel ezelőtt elindultak egy úton, melynek célja, hogy kortárs formában közvetítsék a népművészetet, akkoriban talán voltak kételkedők, de mostanra bebizonyosodott, hogy helyes ez az út. A Tánckánon Kodály Zoltán tiszteletére készült, egy képzeletbeli közösség életének apró eseményeit (emberi kapcsolatok kialakulását, azok elvesztését, örömöket és bánatokat) jeleníti meg, melynek zenei keretét Kodály (és kortársa, Bartók Béla) kompozíciói, illetve a zeneszerző által gyűjtött népdalok alkotják. A koreográfusok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Mihályi Gábor, Orza Calin, a zenekar vezetője Pál István Szalonna, szólót énekeltek: Brassói-Jőrös Andrea, Pál Eszter, Hetényi Milán.

Az említett előadásokon kívül számos produkció várta még az érdeklődőket mindhárom helyszínen. A Kisfaludy Teremben a Nagyvárad Táncegyüttes, Duda Éva Társulata, a Háromszék Táncegyüttes, a Közép-Európa Táncszínház, Gergye Krisztián Társulata és Fodor Zoltán Társulata, a Nagyszínpadon az Experidance Production, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház), Frenák Pál Társulata és a Szegedi Kortárs Balett nyújtott emlékezetes perceket a táncszerető közönség számára.

Harmadszorra rendezték meg a Gyermek Táncfesztivált a Vaskakas Művészeti Központ színpadán június 21-24. között. Az Alma Együttes nyitókoncertje után naponta két produkciót láthattak a gyerekek, köztük a PR-Evolution DC, a Dunaújvárosi Bartók Kamara Színház, a Duna Táncműhely, a Háromszék Táncegyüttes, a Góbi Rita és a Bozsik Yvette Társulat Pinokkió előadását.

A szabadtéri színpad ingyenes programokkal várta az érdeklődőket, a szokásos tematikus esték nagy tömeget vonzottak, volt koncert, táncbemutató, táncelőadás többféle stílusban. A fesztivál kísérőprogramja volt Malasits Zsolt Fénytánc című tárlata, Bege Nóra fotókiállítása a Magyar Állami Népi Együttesről Színpadon innen és túl címmel, valamint az esemény fontos szakmai fórumot is teremtett a táncművészet számára.

A táncfesztivál idén is fantasztikus volt. Minden táncot szerető ember válogathatott a különböző stílusokból, és biztosan talált számára különleges előadást. Köszönet érte, hogy ez alatt az egy hét alatt ennyi színvonalas, nagyszerű előadást láthattunk! Képgalériánk egy átfogó válogatással mutatja be ezt a sokszínűséget.

Galambos Krisztina
Fotók: Szabó Béla

2017.06.28
40