344

165 éve született Antoni Gaudí, az építész zseni

Sulyok Attiláné írása

A 19. század vége felé egy új művészeti és építkezési stílus bontakozott ki Spanyolországban. A modernizmusnak nevezett szecesszió legnagyobb alakja a 165 évvel ezelőtt született Antoni Gaudí, akinek neve összeforrt Barcelona városával. Stílusát lehet szeretni, nem szeretni, de mindenkiből kivált valamilyen érzést, senki sem közömbös iránta.

Rendkívül különleges, egyedi stílusára az jellemző, hogy a mór, a gótikus és a barokk elemeket ötvözte a mesevilággal, fantáziájával és a természettel. Nemcsak épületeket tervezett, hanem a belsőépítészeti munkálatokból is kivette a részét, sőt még bútorok is fűződnek a nevéhez. Az organikus építészet megalapítójaként is emlegetik. A zseniális építész legismertebb munkáit természeti elemek, színes mozaikok, csontvázhoz hasonlító erkélyek jellemzik, de magát az embert sok titok övezi.

Antoni Gaudí 1852. június 25-én született egy kézműves fiaként a katalán városban, Reusban. Barcelonában tanult építészetet, eleinte az ottani egyetem természettudományi karára készült, ám tanulmányait mégis az Építészettudományi Iskolában kezdte meg. Tanárai gyakran nem értették meg művészetét, a stílusok értelmetlen keverésével vádolták. A legrosszabb diákok közé tartozott, annyira pocsék tanuló volt, hogy az intézmény igazgatója kijelentette róla: „Tudományos címet adtunk egy bolondnak vagy egy zseninek. Az idő majd megmutatja.

Végül 1878-ban fejezte be tanulmányait, és ebben az évben, a világkiállításon már be is mutatkozhatott. Lámpaoszlopok tervezésével indult a karrierje: a barcelonai Plaça Reial nem messze található a La Rambla-tól, ahol a lámpaoszlopokat a fiatal Gaudí tervezte, akinek ez volt az első megbízatása az iskola elvégzése után. A városban ma lényegében nincs olyan utca, ahol ne találkozhatnánk a zseniális építész keze-nyomával, Barcelonát ezért Gaudí mesevárosának is nevezhetnénk, amely még az építész halála után is az ő szellemében épült tovább.

Bár az általa tervezett épületek más-más finom részleteket rejtenek, mégis messziről fel lehet ismerni stílusát. Gaudí kreativitása, különleges görbe formái teljesen átalakították az építészetet a 19. század végén. Kifejlesztette egyéni jellegzetességeit, épületei egyediek, szürreálisak, feltűnést keltenek. Kialakította egyedi stílusát: szokatlan mértani formák, mintás kerámiacserepek jellemzik cseppet sem hétköznapi formavilágát. Ez idő tájt Katalónia kulturális és politikai újjászületésen ment keresztül. Az 1800-as évek végén az iparosodás miatt az emberek egyre jobban eltávolodtak a természettől és a hagyományoktól. Gaudí munkáival megpróbálta visszavezetni az embereket a régi értékekhez.

Eusebi Güell-lel való megismerkedése sorsdöntő esemény volt életében, szorosan kötődött barátjához, mecénásához, aki sok megrendeléssel bízta meg őt. 1886-ban kezdett neki a Palacio Güell-nek, de 1898-tól már a Calvet-házon dolgozott, 1900-ban Barcelona város neki adományozta az év legjobb épületének díját. Megbízást kapott Güell-től egy park és egy lakótelep létrehozására, közben székesegyházat és kerítést tervezett. Az 1900-ban építeni kezdett Park Güell 60 épületéből csupán kettő készült el, így közpark lett belőle, amelynek egyetlen lakója Gaudí volt: a ház ma múzeum, benne a művész bútorai és munkái tekinthetők meg (fent a képen). A színes tereknek, lépcsőknek és pavilonoknak köszönhetően a Park Güell olyan, mintha egy mesekönyv elevenedett volna meg. Megcsodálhatjuk a gyönyörű, csempézett különleges formákat és az érdekes, ferde, eldőlni látszó kőoszlopokat. A látogatók azt is észrevehetik, hogy a padok kerámiaburkolatai feliratokat rejtenek, valamint rövid verseket. A park megtervezésében a csempemozaik jelentős szerepet kapott, technikája ezután nagyon elterjedt, és gyakran alkalmazták.

Gaudí életében annyira népszerű volt, hogy akinek a pénztárcája engedte, kizárólag vele építtette meg a házát. 1904-től két éven át dolgozott Josep Batlló textilgyáros épülettömbjének átalakításán. A Casa Batlló fantasztikus lett: formabontó felülettagolás, meglepő díszítések. A mesék világát idézi, a pikkelyszerű tetőszerkezet leginkább hatalmas hüllőre emlékeztet. Különös formái miatt a ház a Csontok háza becenevet kapta. Következő nagy alkotása a Milŕ-ház (Casa Milá), ez a legnagyobb lakóépület, amit Gaudí tervezett (fent a képen). 1905 és 1910 között, egy szintén gazdag textilgyáros megrendelésére készült. Az egyik legfantáziadúsabb épület, mely már több mint 100 éves, 1984-től az UNESCO Világörökség része. A gúnynevén Kőbányának nevezett művében tökéletesítette a természet és az építészet összefonódását. Az épületen nem található egyetlen egyenes falszakasz sem, ez a hullámzó tengert juttatja eszünkbe, a homlokzatot kovácsoltvas erkélyek díszítik, de barlanghoz is hasonlíthatjuk. A tető kéményei szobrokat mintáznak, amely egyedülálló építészeti megoldás.

Gaudít már fiatalon, 1883-ban hatalmas feladattal bízták meg: a Sagrada Família építkezésének folytatásával – a katedrális végül élete főműve lett, bár a munkálatok még ma sem fejeződtek be (fent a képen). A Barcelona jelképévé vált Sagrada Família Európa, sőt a világ egyik legfurább temploma. Gaudí megszállottja lett az épületnek: Francesco Villar eredeti tervein mindent megváltoztatott, a saját stílusára formálva azt. Több mint 40 évig dolgozott rajta, élete utolsó 16 évét szinte remeteként élte az építkezésen. Az építmény hivatalos neve Temple Expiatori de la Sagrada Família (azaz A szent család engesztelő temploma). Építésének ötlete egy gazdag könyvkereskedőé, akinek álma egy olyan székesegyház megépítése volt, ahol mindenki együtt imádkozhat rangtól és pénzügyi helyzettől függetlenül. Gaudí annyira a rabja lett a projektnek, hogy teljes vagyonát az építkezésre fordította.

Tudta, hogy műve megalkotása nagyon hosszú ideig tarthat, mégis állandóan változtatott a terveken. Híres mondása is innen származik; mikor megkérdezték tőle, mikorra készül el a templom, ő csak ennyit mondott: „Az ügyfelemnek nem sietős” – művét a Jövő Templomának nevezte. A Sagrada Família 1882 óta, vagyis 135 éve épül, de még mindig nem készült el. Gaudí egy kereszt alapú templomot tervezett, ami belülről leginkább egy erdőre emlékeztet, a homlokzaton viszont bibliai jelenetek elevenednek meg. A tornyok a 12 apostolt, Szűz Máriát és Jézust szimbolizálják. A templom az organikus építészet legkitűnőbb példája, de a szecesszióhoz is besorolható. A szokatlan mértani formák, a mozaikok, az érdekes formák lenyűgözik a szemlélődőt.

Antoni Gaudít sokan csodálták, de legnagyobb rajongója a szürrealista mester, Salvador Dalí volt. A két katalán férfira különleges, egyedi látásmód volt jellemző, más szemmel nézték a világot. Dalí csodálta a Sagrada Famíliát, úgy gondolta, hogy ezt a „félelmetes szépséget” üvegkupola alá kellene rejteni, hogy az utókornak is megőrizzük ezt a lenyűgöző építményt. Pablo Picasso viszont gyűlölte Gaudít: Dalíval ellentétben nem lelkesedett a szürrealista építész munkássága iránt, a pokolba kívánta őt.

A sors szomorú fintora, hogy Gaudít a Sagrada Família közelében érte baleset, halála méltatlan volt életművéhez. 1926-ban éppen a templomot csodálta egy általa addig még fel nem fedezett szögből, amikor egy lóhajtású villamos elütötte. Gyakran koldusnak nézték, és ez végül a halálához vezetett. Mivel ekkor már évek óta a templom kriptájában élt és dolgozott, külseje elhanyagolttá vált. A mestert senki nem ismerte fel, így a szegények kórházába szállították, ahol három nap múlva meghalt. Pápai engedéllyel testét a már elkészült kriptában helyezték örök nyugalomra, így élete főműve lett a nyughelye.

Halálakor még csak a keleti homlokzat, egy torony és a kripta állt készen. Az eredeti tervek alapján tizenkét 107 méteres, négy 130 méteres és egy 170 méteres középső torony tör majd az ég felé. A tervek olyan bonyolultak, hogy az építész halála után először senki sem merte vállalni a folytatását. 1926 óta három tornyot húztak fel, ezután a munka leállt. Később a város vezetése mégis úgy döntött, hogy befejezi a templomot, mely várhatóan 2026-ra készül el, Gaudí halálának 100. évfordulójára, és minden jel szerint a világ legnagyobb katedrálisa lesz.

Antoni Gaudí vegetáriánus volt, de nem az állatok jogainak védelme, hanem rossz egészségi állapota miatt. Gyakran salátaleveleken élt, amit kevés olívaolajjal és dióval ízesített. Agglegény volt, életét szinte kizárólag a munkának szentelte, így nem jutott ideje arra, hogy feleséget keressen magának. S bár a szerelem megtalálta őt, a választott hölgy nem viszonozta az érzelmeit. Nagyon vallásos volt, életét átszőtte a hit és a katolicizmus. Az elkötelezettsége miatt érdemelte ki az „Isten építésze” becenevet. Sokan úgy gondolták, kijár neki, hogy szentté avassák. A Gaudí boldoggá avatásáért munkálkodó szövetség még 1992-ben kérvényezte az építész boldoggá avatását, és csak 2003-ban kapta meg Gaudí az „Isten szolgája” címet. Napjainkban több műve is bekerült az UNESCO Világörökségei közé.

Sulyok Attiláné

Források: vilagutazo.blog.hu, lafemme.hu, nagyvilag.reblog.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.

2017.06.25
15