„Sosem érezhetitek át a fájdalmamat”

A 42 éves korában elhunyt Prodigy emlékére

Mennyi klasszikus!”, „Felfoghatatlan veszteség”, „Aki hip-hopot hallgatott, őt is hallgatta!” – ilyen és ehhez hasonló mondatokkal búcsúznak kortárs és fiatal zenészek Diddy-től, Questlove-on át Drake-ig a június 20-án elhunyt Robert Johnsontól, vagy ahogy a hip-hop világ ismerte Prodigy-től.

Köztudott volt, hogy születése óta egy gyógyíthatatlan betegségben, sarlósejtes anémiában szenved, de úgy tűnt, állapota stabil, néhány nappal ezelőtt még Ice-T, Big Daddy Kane és Raekwon társaságban fellépett Las Vegas-ban az Art of Rap turné aktuális állomásán, így halála teljesen váratlanul rázta meg a zeneipart, a róla szóló történetek, fotók, megemlékezések pedig elborították az Instagramot és a Facebookot.

1991-óta rímeltek együtt Havoc-kal, a Mobb Deep másik felével. Kezdetben Poetical Prophets néven, ugyanabban a stílusban, fiatal koruk és alacsony termetük ellenére kizárólag az utcai életről, annak is a durvábbik oldaláról. Az első album, a Juvenile Hell a Dj Premier és Large Professor produkciók ellenére megbukott, a kiadó dobta őket, a borítón kaszával pózoló két tinédzsert akkor még kevesen értették. Aztán jött ’94 és az Illmatic. Nas debütáló mestermunkájának hatására teljesen átértékelték a zenéjüket, és az egy évvel később megjelent The Infamous már ennek szellemében készült. Kíméletlen őszinteség, recsegő hangminták, a hangzás nyers és hihetetlenül erős. A közreműködők közt Q-Tip, Raekwon és a már említett Nas. Az eredmény pedig egy instant klasszikus, a New York-i hip-hop egyik megkerülhetetlen alappillére, hivatkozási alap, amelynek sorait, szófordulatait a mai napig idézik, vagy épp használják hangmintaként. A lemezen található legsikeresebb felvételre a Shook Ones Pt. II-ra ugyanezek igazak, feldolgozta Stevie Wonder, Everlast és Mariah Carey, Eminem pedig erre freestyle-ozik a 8 mérföld (8 Mile) csúcsjelenetében.

Queensbridge ettől kezdve nagyon erős tényező a város zenei életében, különösen úgy, hogy Prodigy és Havoc folyamatosan újabb lokális fiatal tehetségeknek adnak lehetőséget, és juttatják őket lemezszerződéshez: Big Noyd, Big Twins, a teljes Infamous Mobb, Illa Ghee, és valószínűleg az Infamous sikere nélkül Capone N Noreaga debütálása, az idén húszéves War Report sem szólt volna ekkorát. Otthonra találnak a Loud Records-nál (a Wu-Tang, a Tha Alkaholiks és Xzibit mellett), a hasonlóan népszerű következő lemez a Hell On Earth is itt jelenik meg, akárcsak ’99-ben a kiszivárgott és bootleg formában is nagy tömegben árusított Murda Muzik, majd egy évvel később Prodigy első szólója a H.N.I.C. Az ezen szereplő, egy különösen erős The Alchemist beatre épülő, két és fél perces battle rap, a Keep It Thoro az év egyik legnagyobb sikere lett, a lemez címe pedig fogalom. (H.N.I.C. = Head N***a In Charge, állítólag Prodigy nagyanyját szólították így a környéken, mert súlyos business-eket vitt.) Ettől kezdve elválaszthatatlanok lettek Alchemist-tel, közös munkáik közül kiemelkedik a 2007-es Return Of The Mac album.

A Mobb Deep a kétezres években azonban már nem találja a helyét, nehezen alkalmazkodnak a hangzásbeli változásokhoz, ők sosem a klubokat célozták meg. Hosszas kiadókeresés után végül 50 Cent oldalán landolnak a G-Unitnál, de az itt megjelent Blood Money az Outta Control remix ellenére sem aratott osztatlan sikert. 2007-ben Prodigyt három és fél évre börtönre ítélték visszaesőként, illegális fegyverviselés miatt. Ebből végül három évet ült le, jó magaviselet miatt korábban szabadult. Akik személyesen ismerték, mindig hangsúlyozzák, hogy a „tuff guy” imidzs mögött nagyon jó, egyedi humorral rendelkezett. Ennek bizonyítéka a Commissary Kitchen: My Infamous Prison Cookbook című könyv, saját szakácskönyve börtönben is elkészíthető ételekből, és amelynek előszavában leírja, hogy soha semmit nem főzött, mielőtt a Rikers Island falai közé került.

A börtönévek alatt Havoc-kal megromlott viszonyát is sikerült rendeznie, és az utóbbi hónapokat is aktív turnézással töltötték. Felléptek többek közt az idei The Roots Picnic-en, mikor néhány héttel ezelőtt Questlove saját rádióműsora számára egy háromórás mélyinterjút készített vele. Halálhírére gyakorlatilag a teljes hip-hop világ reagált, magát a hírt pedig Nas tette elsőként közzé: „QB RIP King P. Prodigy 4 Ever”.

Tíz-tíz megkerülhetetlen Prodigy klasszikus, közreműködés és felvétel listája itt található.

Boros Gábor
Forrás: langologitarok.blog.hu

2017.06.23