Gyártásvezetői karriered a Magyar Televíziónál indult. Honnan a pályaválasztás és hogy kerültél a tévéhez?

Közvetlenül az érettségi után, 1980 szeptemberében kerültem a tévéhez. Nem vettek fel, ahová jelentkeztem, és végül is egy családi ismeretség révén gondolták úgy a szüleim, addig is, míg el nem visznek katonának, próbáljuk meg. Egyébként semmilyen kapcsolata nem volt a családnak sem a művészetekkel, sem pedig a filmezéssel. Jelentkeztem ugyan színházrendezői szakra, tehát valamilyen vonzódásom volt a területhez, de ha úgy veszem, ezt a véletlen hozta. De utána nagyon gyorsan rájöttem arra, és most már pontosan tudom, ennél jobbat keresve sem találhattam volna. Ha én elkezdek otthon gondolkodni, hogy mihez kezdjek, vagy mi lenne nekem a legjobb, akkor sem biztos, hogy rájövök erre. Miután felvettek, végigjártam a szamárlétrát, ahogy kell. Telefonügyeletesként és hivatalsegédként kezdtem, de bizakodóan néztem a jövőbe.

Hogy kerültél a gyártás közelébe?

A már említett családi ismerős a tévé drámai osztályának egyik fő gyártásvezetője volt, így kerültem közel ehhez is. Akkor még nem is sejtettem, milyen szerencsés helyzetben vagyok, csak később derült ki számomra is, tulajdonképpen a filmezés Mekkájába kerültem. A drámai osztályon készültek ugyanis azok a tévéfilmek és tévéjátékok, amiket a televízió a Mafilmmel közösen valósított meg, és pontosan ugyanolyan igényességgel készültek, mint a nagyjátékfilmek. A nyolcvanas évekről beszélünk, abban az időben hetente voltak újabb és újabb magyar bemutatók. Különleges helyzetben voltunk, lényegében egyik produkcióból a másikba mentünk. Nagyon gyorsan bele lehetett kapcsolódni ebbe a rendszerbe, de legfőképp rengeteg tanultam ebben az időszakban.

A gyártásvezetés volt a rendszer csúcsa?

Azon az úton, amelyen én elindultam, abban az időben a gyártásvezetés volt az elérhető csúcs.

Időközben elvégezted a Színház és Filmművészeti Főiskola gyártásszervezési szakát is. Tudtak neked újat mondani, aki akkor már évek óta ebben dolgoztál?

Bizonyos területeken tudott hozzáadni, persze, mert volt egy csomó olyan szakmai terület, amivel itt picit strukturáltabban lehetett foglalkozni. Filmelmélet, filmtörténet, a technológia, a kamerákkal kapcsolatos ismeretek, ezekkel sokkal jobban meg lehetett ismerkedni, ahhoz képest, amennyit az ember amúgy felszedegetett a gyakorlatban.

Emlékszel még az első önálló gyártásvezetői munkádra?

Az első olyan műsor, ami teljes egészében az én kezemben volt ilyen szempontból, az érdekes módon egy, a következő heti mozi bemutatókkal foglalkozó filmes beharangozó műsor volt, aminek a főszerkesztője Geszti Péter (Geszti Péter édesapja), a műsorvezetője pedig Vágó István volt.

Hogy kerültél a nagyjátékfilmek közelébe?

Ebben is szerencsések voltunk és ez is a tévéből indult. Először Gát Györggyel kapcsolódtunk össze a Linda c. sorozat miatt. Ő volt az első, valóban producernek nevezhető tévés személyiség, aki egyre inkább elérte azt, hogy a tévének, de a tévén kívül kezdjünk el gyártani produkciókat. Aztán valahogy úgy alakult, hogy ő végül maradt a televíziónál, mi pedig átkerültünk a Sándor Pál által létrehozott Novofilmbe, ami lényegében az első magánkézben lévő produkciós iroda volt. Ott szinte az első pillanatban beesett egy külföldi nagyjátékfilm, amelyben már klasszikus szervizmunkát végeztünk. Innentől aztán elég hektikussá vált a pályám, miután időközben bekövetkezett a rendszerváltás, és azonnal szétesett a játékfilm és tévéfilmgyártás. Viszont ezzel egy időben nagyon erősen beindult a reklámipar, és azok, akik elég intenzíven mozogtak a magyar filmgyártás akkori viszonyai között, egyfajta túlélő-folyosót találtak a reklámfilm-készítésben.

Milyen akár máig is ismerhető reklámszpotok fűződnek a nevedhez?

Volt az OTP-nek egy elefántos reklámja, amire szerintem sokan máig emlékeznek, az utóbbi időből pedig egy szintén az ehhez a bankhoz kapcsolódó stand up-os sorozatot tudnám kiemelni, ami elég hosszú ideig futott. Az ügynökségünk révén a legtöbb reklámos munkánk ehhez az intézményhez kötődik, és ez a témakör erősen korlátozza a nagyfokú kreativitást, legalábbis semmiképp sem ad akkora teret ennek, mint esetleg egyéb más szektorok vagy termékek esetén.

A reklám mellett egy idő után visszatértél a játékfilmekhez, de a filmográfiádat tekintve nem volt egyértelmű nekem, melyik is volt az első filmes produceri munkád. A Kontroll előtt dolgoztál többek között a Sztracsatella és A miniszter félrelép forgatásán is.

A Kontroll volt az első produceri munkám. A miniszter félrelép esetében ez valójában egy kredit, a klasszikus produceri munkát ennél a filmnél Andy Vajna végezte. De mivel ő nem volt jelen fizikailag sokszor, tulajdonképpen az ő képviseletét láttam én el, a produkció napi teendőinek menedzselés mellett.

Ismerted őt már azelőtt is?

Tulajdonképpen nem.

Antal Nimródot, a Kontroll rendezőjét honnan ismered?

Nimródot a reklámok kapcsán ismertem meg. Ő mindig meséli, hogy én adtam neki az első reklámfilmes megbízást. Ez valószínűleg így volt, de nem volt ebben semmi különösebb jövőbelátás, egyszerűen arról volt szó, hogy a reklámügynökségek már akkor is vadásztak az új, tehetséges arcokra, akik új lehetőségeket hozhatnak a nézők számára is. Nimród így került képbe.

Hogyan jutottatok el a Kontrollig a reklámfilmektől?

Nagyon sok helyre hívták őt ebben az időben dolgozni, hiszen a többi ügynökség is így működött, és aztán egyszer csak felhívott, hogy van egy ilyen terve.

Már elsőre teljesen egyértelmű volt, hogy belevágsz?

Egyértelmű volt, igen. Eleve volt egy ilyen szándék, hogy legyen a cégünknek egy ilyen játékfilmes lába, és amikor bejött ez a filmterv, nem volt kérdés.

Nehéz volt összehozni ezt a filmet?

Két szempontból is nagyon nehéz volt. Egyrészt nem volt könnyű meggyőzni a BKV-t arról, hogy ez nekik nem rossz, másrészt egyáltalán nem volt kikövezve a film finanszírozásának útja, holott még az akkori viszonyokhoz képest sem volt különösebben magas a költségvetése. Mégis, mivel elsőfilmes rendezőről volt szó, csak nagyon kínkeservesen tudtuk összeszedni a pénzt. Ilyenkor még a szokásosnál is nagyobb kockázatot jelent a forgatókönyv, ez a történet pedig forgatókönyvként sokkal kevésbé mutatta meg magát, mint ahogy filmként működött.

Hogy szedtétek össze végül a pénzt?

A Kontroll alapvetően MMKA pénzből készült, szponzor nem volt benne. Ezzel ugyan alaposan megnehezítettük a saját dolgunkat, de ha visszaemlékszel, azokon a helyeken, ahol lehetett volna reklám ebben a filmben, például az óriásplakátok helyén, ott különböző grafikai alkotásokat láthattál. De ez kifejezett cél volt, ahogy az is, hogy egy kicsit időben és helyszínben is behatárolhatatlan legyen.

Máig emlékszem, itthon milyen várakozás előzte meg a Kontroll bemutatóját, akkoriban még nem volt jellemző a magyar filmeknél az ilyen szintű bevezető kampány. Ez is kellett a sikerhez?

Jó kampányt csináltunk, igen, és kellett. De annak is az volt az előzménye, hogy korábban egy reklámügynökség kreatív igazgatójaként dolgoztam, azzal foglalkoztam, különféle szolgáltatásokat és termékeket hogyan lehet jól eladni.

Fektettél valaha saját pénzt filmbe?

Azokba a filmekbe, amelyek most a környezetben vannak és készülnek, igen, de ezek inkább amolyan átsegítő- vagy kisegítő megoldások csak.

A Kontroll végül mind itthon, mind külföldön nagyon szép sikereket ért el, mégis újra elkanyarodtál a játékfilmek világától. Miért alakult így?

Ez úgy szokott lenni jó esetben, hogy amikor egy sikeres rendező-producer páros valahová eljut, valami nagyot ér el együtt, akkor utána folytatják az együttműködést. Ezzel egyetlen gond volt akkor: Nimród a Kontroll után egyből visszament Amerikába. Ez a film nagyon jó dobbantó volt neki, ezt követően bármelyik stúdióba lépett is be, mindenhol tudták, ki ő, ráadásul a filmnek volt egy amerikai sales-ügynöke is, vetítették is kint a filmet, tehát ismert volt. Ő pedig nagyon helyesen meglovagolta ezt a hullámot, és innen indult el az ő karrierje. Ha úgy tetszik, ezután ez a páros tulajdonképpen szétesett. Ráadásul pont abban az időszakban úgy éreztem, nem biztos, hogy én mindenáron filmet akarok csinálni. Nagyon sokat tanultam ebből a kényszeres filmkészítésből, és akkor még messze-messze rosszabb állapotban volt a filmfinanszírozás, mint amiről most beszélhetünk. Nem csak morálisan, hanem konkrétan sokkal kevesebb volt a filmekre fordítható pénz is.

Nem véletlen tehát, hogy az igazi visszatérésed már a filmes rendszerváltás utánra tehető tehát?

Nem volt ez ennyire tudatos dolog, de a régi rendszerbe én valahogy nem illeszkedtem. Voltak sokan, akik egyik filmet a másik után csinálták, és nem állítom, hogy nem volt bennem is olyan érzés, de jó lenne filmezni, de sem az a téma nem volt a kezemben, amit akár az életem árán is meg akartam volna csinálni, sem pedig a szisztémához nem tudtam kapcsolódni.

Ellenben az új finanszírozási rendszer egyből érthető, átlátható és elfogadható volt számodra?

Nekem nem tűnt átláthatatlannak az új rendszer. Nem állítom, hogy a nulladik pillanatától egy olajozottan működő dolog volt, de olyan alapvető volt az átalakítás, és annyira nagy nyomás volt, hogy induljon már el, hogy számos részlet csak menetközben indult be vagy alakult át, ahogyan jöttek a tapasztalatok.

A váltás után egyértelmű volt, hogy újra játékfilmeket is csinálsz majd?

Nem függ össze ilyen szorosan a kettő egymással. Nem csak én, hanem a hozzánk kapcsolódó rendezők is úgy érezték idővel, hogy most nagyobb lehetőségek vannak előttünk, mert sokkal nyitottabb a rendszer, mint korábban.

Miért épp a Dumapárbaj volt az első filmed az új finanszírozási rendszerben?

Ez a film is szervesen kapcsolódott az ügynökségi munkánkhoz, hiszen abban az időben épp a legjobb formájában és csúcsán volt az említett stand up-kampány, és általában is úgy gondolom, hogy jó a műfaj helyzete itthon. Az ötlet az egyik akkori kreatív igazgatónké, Sallai Erviné volt, és mi kerestünk hozzá rendezőt.

Hogy élted meg a film fogadtatását?

Csalódás volt a végeredmény. Elsősorban azért, mert a koncepció, amivel nekivágtunk, nem működött. Tudtuk, hogy a két főszereplő humoristának van nagyjából 600.000 Facebook követője, amiből jöjjön el csak a 20%, már akkor jól teljesítettünk. Ez például egy tévedés volt. Ahogy az is, hogy a stand up, ami egyébként úgy működik, hogy valaki perceken át építi fel a poént a színpadon, filmen nem működik. A reklámoknál, rövid idő alatt, nagyon pontosan megírva még tudott működni, de egy nagyobb ívű történetben már sokkal nehezebb ez, és talán túl sokat is bíztunk a véletlenre és az improvizációra, és egész egyszerűen nem lett olyan vicces, mint amit vártak az emberek.

Ezután jött Madarász Isti első nagyjátékfilmje, a Hurok.

Igen. Ott az történt, hogy Isti megkeresett ezzel a történettel, elmondta, hogy már mindenhol járt, sikertelenül. Én meg úgy gondoltam, az a történet, ami akkor ott le volt írva, nem volt jó és nem működött, bonyolult is volt, de a struktúra, amit felépített, és ami egyébként meg is maradt, maga a hurok-szerkezet, nagyon megtetszett nekem. Noha én nem szeretem ezt a műfajt, de úgy gondoltam, a kedvelőinek nagyon tetszeni fog az anyag. Ez is egyfajta tévedés volt a részemről. Ugyan volt egy nem annyira rossz nézőszám, de mégis csalódás volt. Tudtuk persze, hogy ez eleve nem lesz könnyű, a magyar közönséggel elhitetni, hogy a magyar thriller működhet, nehéz dolog. Nagyon-nagyon sziszifuszi munka, hogy ezt az ember bevésse a közönség fejébe, és erre nem volt sem idő, sem pénz a Hurok esetében. Ez ennyit tudott most elsőre. De ez egy elsőfilm, nyilván vannak még gyermekbetegségei, de úgy gondolom, elsőfilmesként egy ilyen műfajjal bemutatkozni igenis szép dolog. Örülök, hogy ez a film végül létrejött.

Hogy került hozzád a következő, a Kincsem-projekt, ami eredetileg a Lajos Tamás-Mink Tamás producerpáros filmje lett volna?

Úgy emlékszem, mire én beszálltam, addigra már megvolt a pénz az előkészítésre, engem pedig a film rendezője, Herendi Gábor hívott fel, hogy most úgy érzi, megállt a produkció, de szerinte lenne lehetőség arra, hogy továbbvigyük ezt, ha megegyezünk az addigi producerekkel. Ő kérdezte meg, van-e kedvem beszállni. Ezután elolvastam a forgatókönyvet, ami megdöbbentően jó volt. Nem is sokban változott, szinte ugyanaz volt, mint amit most a vásznon látsz, finomítani kellett csak itt-ott.

Miért épp téged akart bevonni Herendi, aki maga is egy produkciós céget igazgat?

Nyilván felmérte elsőre, hogy a rendezést és a producerséget ebben az esetben nem tudja egyszerre elvinni, másrészt a Filmalap sem annyira preferálja, hogy ez egy kézben legyen. Korábban egyébként sosem dolgoztunk együtt, bár érdekes módon volt egy időszak, amikor úgy volt, ő rendezi majd a Dumapárbajt, és végül éppen a Kincsem miatt mondta le.

Producerként mi volt a legnagyobb kihívás ennél a filmnél?

Elsősorban az, hogy elfogadtassuk, ez egy más léptékű, más nagyságrendű produkció, mint amihez eddig szokva voltak a Filmalapnál. A második az volt, hogyan lehet túlélni hetvenegynéhány napot egy olyan forgatáson, ahol lényegében minden nap valamilyen lovas jelenetet kell leforgatnod. Ezek voltak a legnehezebbek, az összes többi szinte már mindennapi apró csatának tűnt csak.

A Kincsem immár a legjövedelmezőbb magyar film, miután néhány hete átlépte a félmilliárdos bevételt. Mit jelent ez produceri szempontból?

Relatív, mit jelent, hogy jövedelmező. Azt tudjuk, hogy mekkora bruttó árbevétele keletkezett eddig a moziknak, de ha ezt végigszámoljuk és eljutunk mondjuk odáig, hogy ebből mennyit kap a Filmalap, vagy a produkció, akkor az még mindig egy alapvetően magas szám lesz, de jövedelmezőnek semmiképp sem mondható.

Üzleti alapon tehát nem is értelmezhető még ez a siker?

Semmiképpen sem. Általában a magyar filmek teljesítményét nem lehet üzleti alapon mérni. Annyira kicsi ez a piac, hogy ez nagyon kevés esetben teljesül. Létezik ilyen, akár napjainkban is, ami teljesíti ezt, de ehhez speciális együttállás kell. Az Ernelláék Farkaséknál például egy egészen apró, szabad szemmel nem is látható büdzséből készült, és ehhez képest nagyon magas nézőszámot ért el, tehát ez behozta a befektetést, és még azon felül is jövedelmezett. De a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan is nagyon hasonló eset volt. Nagyszabású filmeknél viszont nagyon nehéz azt a nézőszámot Magyarországon ma elérni, ahol egyáltalán a közelébe jutunk az üzletileg is értelmezhető sikernek.

Arányaiban hogy néz ki a bevétel leosztása ebben a rendszerben? Mekkora rész kerül a mozihoz, a forgalmazóhoz, a Filmalaphoz és mondjuk hozzátok?

Az utolsó részt, ami a mozi és a forgalmazó részének a levonása után megmarad, azt osztja két részre a produkció, illetve a Filmalap.

A produkció alatt a konkrét film elkészítésére létrehozott projektcéget értjük?

Igen. És utána még mindig nagy kérdés az egyéni részesedés, ami produkciónként változik. Egyéni megállapodások függvénye, hogy ebből ki mindenki részesedik. Az író, a rendező, vagy akár a szereplők is.

Hasonló a helyzet a külföldi eladások után befolyó bevételekkel is?

Igen, azzal a különbséggel, hogy az alapvetően a Filmalapnál van, ami kapásból számol egy jelentős ügynöki jutalékot, és azt követően osztozunk csak.

Te elégedett vagy a Kincsem eddigi nézőszámával?

Mindenképpen elégedett vagyok, csak ez az elégedettség egy idő után mindig telhetetlenséggel jár. Legyen még több, legyen még több! Az óvatos várakozásainkat messze, de még a szabadabb várakozásainkat is alaposan túlszárnyalta.

Mit gondolsz, miért lett ilyen kiugróan sikeres a film?

Szerintem egyértelműen a forgatókönyv miatt. Sikerült egy olyan szerkezetet, egy olyan fordulatos mesét összeállítani, ami nagyon jól mutat a moziban és amit az emberek nagyon várnak. Szórakoztató, nem kell rajta gondolkodni, lehet menni a lovakkal és a történettel.

A Kontroll kapcsán már beszéltünk a marketing szerepéről. A Kincsem nézettségében mekkora szerepe lehetett ennek?

A mostani eszközöket ismerve úgy gondolom, elég komoly kampányt kapott a film, minden lehetséges és hasznos eszközt bevetettünk, amivel el lehet érni a közönséget. Nagy kérdés volt, miként lehet beterelni akár már 14 éves kortól, netán valamivel azalatt is a nézőket egy kosztümös magyar filmre. Döntő részben az internet kellett ehhez, de sikerült megtalálnunk a megfelelő csatornákat, ahol nem csak eljutott hozzájuk, de kellő kíváncsiságot is tudtunk felépíteni a filmmel kapcsolatban. Ami még nagyszerű volt, és kellett ehhez a sikerhez, az az, hogy nem volt csalódás. Lehet bármilyen erős a marketing kampányod, azzal el tudsz érni egy erős kezdést, de ha a moziban csalódást okoz, a nézettség rohamosan visszaesik. A Kincsem nézettsége folyamatosan felfelé menő pályát írt le, ráadásul, noha március 15-én volt a bemutató, még most, június közepén is 5-6000 fős heti nézettségről kapunk jelentéseket. 5-6000 ember egy átlagos magyar film kezdőhétvégi összes nézője.

Producerként mennyi beleszólásod van a film marketing-aktivitásaiba?

Van. Szoros együttműködés van a forgalmazóval, az alapötlettől kezdve egészen a megvalósításig ezt egy folyamatosa egyeztetésként képzeld el, ahol mindent megbeszélünk.

A forgalmazót a Filmalap vagy a producer választja ki egy-egy filmhez?

Én választom a forgalmazót, mint producer. A Kincsem speciális eset volt, mivel Herendivel együtt voltunk producerek, de ezen a téren is mindent egyeztettünk természetesen.

A Viszkis régóta dédelgetett projekt volt, itthon és külföldön is volt több próbálkozás, hogy elkészüljön. Hogy került végül hozzátok ez a film?

A korábbi tervek valahogy elporladtak, így egyfajta űrbe tudott belépni Nimród ezzel a felvetéssel, hogy ő viszont szívesen megcsinálná. Egyébként ő már a Kontroll után emlegette ezt a tervet, akkor ugye ez még egy elég forró téma volt, tehát mi már akkor is beszélgettünk arról, hogy a Viszkisről kellene egy filmet csinálni, de úgy látszik, kellett ez a tizenpár év, hogy végül megvalósuljon.

Miután eldőlt, Nimród hazajön és belevág ebbe a tervbe, egyértelmű volt, hogy újra együtt dolgoztok?

Igen, egyértelmű volt. És lehetett is érzékelni, hogy ez neki is jó lehetőség, és olyan projekt, amit a Filmalap is szívesen támogat.

Miként álltatok neki a munkának? Egyáltalán, egy ilyen kiemelt támogatással bíró filmnél hogy kell elképzelni a költségvetés-tervezést?

Legelsősorban elő kell állni egy könyvvel. Bármilyen számítás alapja maga a kész forgatókönyv. Persze ilyenkor is van egy csomó olyan részlet, amit nem tudunk még. Van elképzelésünk és van tapasztalatunk arról, hogy mindez mennyibe kerülhet, ez alapján áll össze egy tervezett, úgynevezett limit-költségvetés. A nagyságrendeket eddigre már azért meg lehet határozni, látod, hogy valami 300.000 Ft-ba vagy 2.000.000 Ft-ba kerül-e majd, ennél szűkebb szórásban természetesen. A nagyságrendet látva dönthet a finanszírozó, kell-e neki ez. Ezek a költségvetések azért már nem szoktak durván eltérni a végső költségvetéstől, de ahhoz, hogy a minél pontosabb szám összeálljon, bele kell menni a részletekbe. Bele kell ásnunk magunkat mindenbe, meg kell találnunk a szereplőket, a helyszíneket, és aztán menetközben jönnek a pontosabb számok.

A Viszkis költségvetését nehéz volt átvinni a Filmalapon?

Nyilván meg kell védeni és meg kell mutatni, mit akarunk pontosan csinálni ennyi pénzért, de ez már nem olyan nagy harc. Persze mindig van valami csavar, ebből-abból alkudozunk, de mire ide egyáltalán eljutunk, a finanszírozó már pontosan tudja az előzetes számítások miatt, hogy nagyságrendileg mire számíthat, eleve készül valamivel már.

Mennyire szólsz bele a részletekbe egy-egy film kapcsán? Szereplőválasztás, helyszínek…

A szereplőválasztást mindig egyeztetjük a rendezővel. A Viszkis castingján például végig ott voltam, folyamatosan beszélgettünk, egyeztettünk, de ebben a helyzetben Nimród kezében volt a döntés.

Ambrus Attila mennyire folyt bele a munkába?

A forgatókönyvírásban sokkal aktívabb szerepe volt, mint a forgatás során. Abban a fázisban Nimród többször is egyeztetett vele, konkrét helyzetek kapcsán kikérte a véleményét, átbeszélték, mikor mi történt pontosan. De ez nem egy dokumentumfilm, 70-80%-ban épül a valóságra, a fennmaradó része pedig fikció.

Mennyire kellett átalakítani a valóságot? A bulvár-felhajtás miatt sokáig egyfajta Robin Hood-szerű legenda övezte Ambrus alakját, miközben a valóságban arról van szó, hogy ez az ember bankokat rabolt ki.

Megjelenik ez, tárgyaljuk is a filmben ezt a legendát, de nem építjük tovább az ő hősi szerepkörét, mert ez nem dolgunk, nekünk ezzel nem kell foglalkoznunk. Szerencsésen kaptuk őt ilyen hősként, épp ezért alkalmas arra, hogy film készüljön róla, mert akarata és akaratunk ellenére hőssé vált, megcsinálta az akkori média és az akkori közönség.

Miért van ilyen effektíve nagy csend a film körül, ha egyébként nyári bemutatót terveztek?

Novemberi bemutató lesz, most indul majd a kampány. Mindig az utolsó pillanatokban dől el, mikor érdemes egy filmmel kijönni, és ezt elsősorban az amerikai filmek bemutatói befolyásolják. Kell találni egy olyan környezetet, néhány olyan hetet, amikor nem zavarja a filmet egy olyan amerikai film, amelyik elviszi a nézőket. November vége felé ez most biztosítottnak látszik, ráadásul ott már közel vagyunk a karácsonyhoz, ami szintén számít mozis szempontból, harmadrészt a Kontroll bemutatója is november 20-án volt.

Milyen fogadtatást vársz és milyen fogadtatással lennél elégedett, főleg a Kincsem sikerének tükrében?

Nagyon nehéz versenyeztetni ezeket a filmeket. Míg a Kincsemnél például nem éreztem, hogy megosztó lehet, itt felvetődhet olyan, egyébként szerintem alaptalan elképzelés, ami kicsit hátráltathatja a filmet. De azt hiszem, aki megnézi majd ezt a filmet, és mozis közönséggel készült tesztvetítésünk is ezt igazolja, ez pont azokban a komponensekben nagyon jól teljesít, amik fontosak ahhoz, hogy egy film jól szerepeljen a moziban. Az emberek érdekesnek találják, fordulatosnak, humorosnak, izgalmasnak, miközben nagyon nagy százalékban ajánlanák is ismerősöknek megnézésére. Ezek a legfontosabb elemek ahhoz, hogy egy film jól tudjon szerepelni. Egyébként ezek az előrejelzések a Kincsem kapcsán is beváltak, ott is hasonlóan jó eredményeket hozott a tesztvetítés. Ha csak ebből indulok ki, már az is bizakodásra ad okot, de emellett még hiszek is benne.

Tudod már, mi lesz a következő nagyjátékfilmed, vagy újabb kitérő jön a pályádon?

Nem, van több filmterv is a kezemben, több projekten dolgozom, de hogy melyik lesz, amelyik a leggyorsabban megvalósul, azt most még nem tudom megmondani.

Klacsán Csaba
Forrás: filmkultura.hu