127

John Scalzi: Vének háborúja

Horváth Gábor könyvkritikája

Másodszor olvastam a Vének háborúját. Egyfelől, mert folytatni kívánom a sorozat többi részével majd, s felelevenítettem az első kötetet a magam számára. Másfelől kifejezetten könyvajánló írásának szándékával, mert úgy emlékeztem, ez egy olyan sci-fi, amit minden e téma iránt érdeklődőnek érdemes elolvasni.

A Vének háborúja ugyan – ma már – egy könyvciklus első része, de önállóan is bőven élvezhető, a történet kerek, a lezárás akár befejezésnek is felfogható. A sztori rövid foglalata szerintem sokakat csábít olvasásra, hiszen már a kezdősorok is felcsigázzák az érdeklődést: „Két dolgot csináltam a hetvenötödik születésnapomon. Meglátogattam a feleségem sírját. Aztán beléptem a hadseregbe.” Már ebből is érezhető, hogy a regény igen szikár mű, felesleges mondatok nincsenek benne, sem mellékszálak. Azt meséli el, hogy John Perry, 75 éves öregember miként lép a gyarmati véderő kötelékébe, ahol testét kicserélve igazán extrém kalandokat él meg fegyverrel a kezében. Az események néha bohózatba, máskor szatírába illőek, mégis a humor mögött ott leselkedik a komoly moralizáló tartalom. Ugyanis John Scalzinak helyenként úgy sikerült összefoglalnia az eltűnt idő iránti szomorúságot, hogy egy Proust megirigyelhetné.

Mi a regény erőssége? A mindössze egy délután alatt kiolvasható mű igen ügyesen egyensúlyoz a komoly mondanivalót tartalmazó részek és a szórakoztató fejezetek között. Nem a tudományos-fantasztikus motívumok kötöttek le elsősorban, bár az a világ is érdekes, amit Scalzi felskiccelt. Remélem, a folytatásokban ebből többet kapok, mert a különböző idegen fajok bemutatásában volt azért hiányérzetem. Különösen jókat mosolyogtam a párbeszédeken, nagyon humorosak, ötletesek a „Vén trottyok” szövetség csacsogásai. A karakterek ugyan nem túl kibontottak, de nagyon szerethetőek, a világbékében hívő balga politikustól a szokásos sablon amerikai kiképző őrmesterig. Ha valamihez hasonlítanom kellene, egyértelműen Heinlein Csillagközi inváziója jutna eszembe (amiből a film hasonlóan remek), ez ugyan kevésbé paródia/szatíra, de egyértelműen arra hajaz részeiben.

Az író azt is megoldotta, ami talán a legnehezebb volt: sikerült az idős, folyton WC-re járó John Perry-ből 252 oldal alatt egy harcedzett veteránt fabrikálni, úgy, hogy ez hihető is. Az utolsó 50 oldal pedig már egyértelműen átvezet a sorozat 2. részébe, a Szellemhadtestbe.

A kötet kialakítása tetszetős, a sorozat minden része hasonló címlappal hívja fel magára a figyelmet. Kissé komor, túlságosan sérülékeny, de egyértelműen felismerhető és azonosítható. A puha kötést továbbra is rühellem, de ez a jobbak közé tartozik tartósságra nézve. Könnyed, szórakoztató sci-fi, amelyet bármikor be lehet iktatni egy szabad délután esetén.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2017.06.23