329

Amit Szent István hagyott ránk


Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia.

Semmit, ami a világban történik, és senkit, aki a világban van vagy volt, nem érthetünk és ismerhetünk meg az őt körülvevő viszonyrendszer nélkül. Az emberi kultúra emlékeinek rendszerezése és a megismerést szolgáló összefüggésekbe helyezése nélkül nem is beszélhetünk kultúráról. A történelem nem holt anyaggal foglalkozó tudomány, hiszen minden, ami a területéhez tartozik, emberi, azaz élő volt valamikor. Így tekinthetünk ma vissza elődeink életére.

Egész Európa, azaz a művelt nyugatnak tartott kultúrkör elismerését ki tudta vívni a Kárpát-medencében a honfoglalást (Kr.u. 895.) követően megtelepedő magyarság. Árpád fejedelem vezetésével a hét magyar törzs elfoglalta ezt a területet, majd a Kr.u. 2. évezred legelején István királyunk megalapította a magyar államot, és megszervezte a keresztény egyház intézményrendszerét.

Mindezt azonban nem tehette volna meg, ha apja, Géza fejedelem (970-997) nem készíti elő a számára. Elfogadtatta az ország főembereivel Istvánt (997-1000-1038), és kiválasztotta feleségének a mélyen vallásos Gizella, bajor hercegnőt. Ez diplomáciai védelmet is jelentett, nyugatról nem támadhattak meg minket. A királyné életvitele, példája az uralkodó elit kereszténnyé válását is meggyorsította. II. Szilveszter pápa koronáját elfogadva István belefoghatott az államszervezésbe. Ez a tevékenysége nem választható el az egyházalapítástól. Tíz egyházmegyét hozott létre, megtehette, hiszen a koronával együtt főkegyúri jogokat is kapott. A magyar egyház felett tehát – Istvánon kívül – csak a pápa állt. A népi emlékezetben leginkább Istvánnak az a törvénye él, miszerint minden tíz falu köteles templomot építeni. A szerzetesrendek közül nagyon fontos szerepet kaptak a bencések: a koronát hozó későbbi kalocsai érsek, Asztrik és a trónörökös Imre nevelője, Gellért.

Ezzel párhuzamosan folyt a vármegyék és várispánságok szervezése. Az államszervezetben a legmagasabb rangja a nádornak volt. István király létrehozta a királyi tanácsot, melyben a király mellett álló legfontosabb személyek vettek részt. Valódi fővárosa ekkor még nem volt Magyarországnak, igaz, voltak olyan várak – Székesfehérvár, Esztergom –, ahol a király és udvartartása gyakran megfordult. A király azonban utazó életmódot folytatott: sorra járta a megyeszékhelyeket, a vármegyék központjait és a királyi udvarházakat. Az ott összegyűjtött adókból élt.

Első királyunk külpolitikája nem különbözött az Európában megszokottól. Családja hatalmának továbbélése érdekében fiát, Imre herceget egy bizánci hercegnővel házasította össze. Így tehát keletről és nyugatról is hosszú évekig biztonságban tudhatta birodalmát. István király Intelmei, melyet fiának, Imrének írt, tisztán, évszázadokra előremutatóan fogalmazták meg, hogy mit kell tennie annak, aki jó uralkodó akar lenni. A katolikus hit megtartását, az egyház tiszteletét, az igazság, a türelem, a jámborság és a könyörületesség erényeinek gyakorlását tanácsolja neki. Még ma is sokszor idézik a külföldiek szíves fogadására felszólító intést, mert, ahogy István fogalmazott „az egynyelvű ország gyenge és esendő”.

Dippold Pál
Forrás: mandarchiv.hu

2017.06.22
7