Ízisz, Nut égistennő és Geb földisten lánya pedig az egyik főisten volt már az 5. dinasztiát követően egészen az egyiptomi birodalom végéig, sőt, kultuszát éppen a Nílus-parti ország önállóságát végképp eltörlő rómaiak terjesztették el egészen Szombathelyig, vagy éppen Angliáig. Ízisz egyértelműen pozitív istennő volt a meglehetősen furcsa, zavaros egyiptomi panteonban. A víz, a szél és a termékenység istene, az anyák és a fáraó védelmezője. Ábrázolása szinte minden esetben egy hosszú ruhás szép nő különféle fejdíszekkel, gyakran kezében ankh-jellel, bottal. Leírva a „trón” hieroglifa a megfelelője, az éjszakai égbolton pedig a Nílus áradását jelző Szíriusz csillag. Állati megfelelőjének egy arrafelé honos vörös kányát tartanak, amely éles vijjogó hangot ad, olyant, mint a halottaikat sirató nők.

Mert Ízisznek is volt mit siratnia, testvérével, Ozírisszel boldog házasságban kormányozták a mitológiai Egyiptomot, mikor Széth az urát a Nílusba fojtotta, majd fel is darabolta. Ízisz pedig sírva összeszedte a darabokat, és feltámasztotta testvérét és férjét. Akitől ezután megfoganva szülte meg a Nílus-delta mocsaraiban bujkálva Hóruszt, a sólyomistent. Akit most is éppen a baljára véve szoptat itt 3D-ben. Ozírisz ezek után az alvilág ura lesz, tehát nincs igazi happy end, Ízisz mégis csak egyedül marad.

Kultusza viszont, talán éppen a féltő, óvó anyasága és a férjének, szerelmének feltámasztása miatt is egészen a Római Birodalom bukásáig életben marad a misztériumvallások között.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu