Celldömölkre került a KASZT fődíja

Nézettségi rekord Komlón

A celldömölki Soltis Lajos Színház Vaknyugat című előadása nyerte a Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját, melyet a fesztivál zárásakor adtak át a mecseki városban június 18-án vasárnap.

A komlói rendezvény a Pécsi Országos Színházi Találkozó hivatalos kísérőprogramja volt. A június 15-től 18-ig tartó KASZT-on a meghívott tizenötből tizenhárom versenydarab volt látható, amelyet 87 produkcióból válogattak ki. Három vajdasági, zentai, két budapesti, valamint székesfehérvári, körmendi, pápai, győri, celldömölki, deszki és inárcsi színjátszó csoportok léptek színpadra a házigazda komlói Súgólyuk Színház mellett, amelynek rendezője Fajcsi Ferenc elmondta: a találkozó nézettségi rekordot döntött, a meghívott előadásokat 2310-en tekintették meg, a produkciók zöme telt ház előtt zajlott, az off-programokkal együtt a fesztivál össznézőszáma megközelítette a négyezret.

Pataki András, a fesztivál igazgatója a díjátadón kiemelte: a rendezvény betöltötte azt, amelyre hivatott, olyan egyedülálló fórumává, találkozási pontjává vált a magyar és határon túli amatőr, színházi műhelyeknek, ahol a legjobbak jelenhettek meg. Idén tematikuson állították össze a versenynapokat, ezzel is keretet adva a rendezvénynek.

A verseny zsűrijének elnöke, Kubik Anna Kossuth-díjas színművész azt hangsúlyozta, azért is jó a rendezvény, az amatőr színházi mozgalom évenkénti komlói seregszemléje, mert ismerve a társulatok felkészülési körülményeit, ami jó, az még jobbá válik, ami rossz, az pedig szerethetővé. Ez a lényege ennek az eseménynek is, amelynek keretében a közönség láthatott gyönyörűséget, kísérletezést, gondolatok színre vitelét, azoknak megsokszorozását.

A döntnökök közül Németh Ákos drámaíró, rendező, a Magyar Táncművészeti Főiskola dramaturgia tanára arról beszélt, hogy a KASZT az elmúlt esztendőkben jelzők nélküli, igazi színházi fesztivállá vált. Regős János rendező, a Magyar Szín-játékos Szövetség elnöke úgy vélte, ez volt a legszínvonalasabb találkozó az eddigi három közül, és örült annak, hogy a helyi közönség élénk figyelme ilyen látványosan kísérhette végig ezt a négy napot.

Dr. Hoppál Péter, a térség országgyűlési képviselője, kultúráért felelős államtitkár, a KASZT fővédnöke a találkozót bezáró beszédében kiemelte: a komlói KASZT létrejötte, az elmúlt három esztendős sikere mintapélda más településeknek, hogyan válhatnak igazi fesztiválvárossá, miként lehet azt közösségi összefogással elérni, mint most, hogy Komló lakosságának tíz százaléka részt vett az előadásokon. Ehhez a kulturális kormányzat 10,6 millió forinttal járult hozzá. A házigazda város polgármestere, Polics József hangsúlyozta, hogy csodát élhetett meg a KASZT alatt a város, jó volt tanulni egymástól, a zsűritől, a nézőktől, a találkozón szereplő előadásokból.

A zsűri döntése alapján a KASZT első helyét, a fődíjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat a celldömölki Soltis Lajos Színház Vaknyugat című darabja nyerte. Második helyet és 150 ezer forintos jutalmat ítéltek oda az inárcsi KB 35 Társulat Suha című előadásért. Harmadik lett, s 100 ezer forintot kapott a deszki Deszka Színház Csend, élet című produkciója, és ennek a darabnak a színpadra állításáért Seres István vehette át a legjobb rendezőnek járó elismerést.

A legjobb férfi szereplőnek a komlói Súgólyuk Színházból Harka Jenőt választották, míg a legjobb női főszereplő címet Csernai Panna a bácskertesi Sturcz József Színjátszó csoport tagja nyerte el. A legjobb mellékszereplő címet Törsök Márta (székesfehérvári Szabad Színház) vehette át. Komló város különdíját a Baltazár Színház Nézzünk bizakodva a jövőbe! című produkciójának ítélték oda. Ötvenezer forintos különdíjat kapott a zsűri döntése alapján a győri Rév Színházi Műhely, a bácskertesi Sturcz József Színjátszó Csoport és a komlói Súgólyuk Egyesület.

A találkozón új, világosítóknak járó díjat is alapítottak az elhunyt Komoroczky Gábor világítástervező emlékére, s azzal első alkalommal a legjobban világított, szcenírozott előadásért Kovács Lászlót (Soltis Lajos Színház) jutalmazták.

A jövő évi Progress Sopron nemzetközi amatőr és alternatív színházi fesztiválon való részvételre és a Nemzeti Színházban való bemutatkozásra invitálták a találkozóról a celldömölki, az inárcsi, a székesfehérvári és a bácskertesi társulatot.

A találkozó keretében minősítéseket szerezhettek azok, akik tagjai a Magyar Szín-Játékos Szövetségnek. Idén bronz minősítést kapott a zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszó csoportja Tanár úr, de miért? című produkciója. Ezüst minősítést vehetett át a pápai SK Társulat Jövőre veled, ugyanitt! előadása, a székesfehérvári Szabad Színház Fél élet című darabja. Négy arany minősítést osztottak ki, ezeken a komlói Súgólyuk Egyesület Furcsa pár, a celldömölki Soltis Lajos Színház Vaknyugat, a körmendi Kastélyszínház Társulat Az öldöklés istene és a deszki Deszka Színház Csend, élet című előadásai osztoztak.

A fesztivál összes előadását látta és sorsolás után soproni wellness hétvégét nyert a komlói Bakó Jánosné. A Súgólyuk Egyesület találkozóhoz kapcsolódó internetes játékát és komlói wellness belépőt nyert a székesfehérvári Cseh Katalin.

A fesztiválról készült videós anyagok a YouTube-on tekinthetők meg.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2017.06.19