Zsebedics József: Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint
(Berente Erika írása)

Zsebedics József atya tizenegyedik kötetének bemutatójára az Ünnepi Könyvhét utolsó napján, június 10-én került sor. A szerzővel való beszélgetésre és a könyv bemutatására Szabó József, a Hazánk Könyvkiadó igazgatója kapott felkérést.

Természetesen a meleg családi háttér és a győrszentmártoni emlékek felidézésével kezdődött a beszélgetés. A remek útravalót adó falusi tanító dicséretét követően a pannonhalmi bencés gimnáziumra terelődött a szó. Arra az alma materre, ami elképesztő mennyiségű tudással, acélos erkölcsi tartással és erős hittel vértezte fel az oda járó diákokat. Zsebedics József itt érezte meg először Isten hívását a papi szolgálatra. Mind mondotta, az Úr titka, hogy miért éppen őt választotta.

Ő maga először úgy érezte, hogy az őt tanító-nevelő szerzetes tanárok nyomdokaiba kíván lépni, ám a gimnázium utolsó évében ébredt rá, hogy számára a papi hivatás az első, nem pedig a tanári, ezért a győri szemináriumba kérte a felvételét.

A Papnevelő Intézetben igazi közösségre talált. Elhivatott tanáraik valóban pappá formálták, „lelki emberekké” nevelték őket. Alapos felkészítést kaptak mind teológiából, mind a pasztoráció gyakorlati ismereteiből. Szemináriumi évei alatt zajlott a II. vatikáni zsinat, ami óriási fordulatot jelentett a katolikus egyház életében. Az ő évfolyamuk volt az első, amely a zsinati határozatok után kapott felszentelést, így meghatározó feladat volt számukra a magyar nyelvű liturgia bevezetése és elfogadtatása.

Pappá szentelése után Zsebedics József káplánként szolgált, és elleste a papi szolgálat csínját-bínját. Szeretettel és viccesen tett említést Nagycenkről: „A legnagyobb magyar árnyékában nőttem”; Gyarmatról: „Gyarmaton szolgáltam, de közvetlen a Pápa mellett”. Innen szintén káplánnak került Kapuvárra. Első plébánosi beosztását Révfaluban nyerte el 1978-ban, ahonnan egy év után, 1979-ben visszahelyezték kapuvári esperes plébánossá. Itt egészen 2003-ig teljesített szolgálatot. Ez idő alatt, az ő vezetésével épült fel 1991-ben Kapuvár északi felén Házhely modern Sarlós Boldogasszony-temploma. A templomépítés minden pap életében jelentős mérföldkő, így az övében is. A Hanság fővárosában kezdett el helytörténeti kutatással is foglalkozni, elsősorban az oktatás- és vallástörténet foglalkoztatta, érdeklődése eredményeképpen sorra születtek meg a történeti publikációk. 2003-ban az atya ismét visszakerült Győrbe, ahol nemcsak Sziget, de Újváros és Pinnyéd lelki gondozását is feladatul kapta.

Zsebedics József jelmondata: „Magasztalja lelkem az Urat”. Pályája során mindig is igyekezett elöljárója szavait követni: Olvasd, hidd és éld az evangéliumot! S most visszatekintve elégedetten mondta el, jó volt több mint 50 évig jó papnak lenni! Munkáját elismerés övezi, mind Kapuvár, mind Győr város vezetése kitüntetésben részesítette.

Ha kíváncsiak egy papi életút mindennapjaira egy aranymisés bombariadóval bezárólag, vegyék és olvassák József atya fotókkal gazdagon illusztrált könyvét!

Rozán Eszter: Golgotavirág
(Szabados Éva írása)

A Szülőföld Könyvkiadó gondozásában megjelent Golgotavirág című kötetről Rozán Eszter szerző és Farkas Csaba, a kiadó vezetője beszélgettek. Az érdeklődők megtudhatták, hogy a Maroknyi heroin és az Amanda című könyvek után egy trilógia harmadik részét tarthatják a kezükben, melynek ismét Opál a főszereplője. Ebben a kötetben ifjúkori álmai megvalósulni látszanak, mert csatlakozik egy színjátszó társulathoz. Ám férje nem túl lelkes, nemrégen érkezett haza Dublinból, és azt szeretné, ha többet lennének együtt.

Rozán Eszter elmondta, hogy a krimibe ágyazódó történetben olyan súlyos és aktuális társadalmi kérdések is megjelennek, mint például a külföldi munkavállalás, a válás vagy a generációs ellentétek. Az izgalmas keret teszi lehetővé, hogy ne didaktikus formában találkozzunk a racionális problémákkal.

Farkas Csaba különleges időkezeléséről is kérdezte az írónőt, aki elárulta, hogy például az idősíkok váltogatásával és késleltetéssel igyekszik fenntartani az olvasók figyelmét.

Szintén a kötet érdekessége, hogy egy történelmi személy, Isidora Dolores Ibárruri Gómez (1895-1989), baszk nemzetiségű spanyol kommunista újságíró, politikus is megjelenik benne, mert az amatőr színtársulat egy róla szóló darab bemutatására készül. Sőt a címet az ő írói álneve adja, La Pasionaria, azaz golgotavirág. A virágról a szerző elmondta, hogy Jézus szenvedéstörténetét szimbolizálja. Egy nyomasztó ördögűzésről szóló részletet olvasott fel a Golgotavirágból, mely Dolores Ibárruri papokkal szembeni erős ellenszenvének ad hátteret.

Rozán Eszter kötetével egyrészt szeretne lenyomatot hagyni korunk létérzéséről, ugyanakkor biblioterapeutaként hisz az irodalom gyógyító erejében. Úgy gondolja, a könyv szereplőin keresztül könnyebben fel lehet dolgozni a tudatalattinkban rejlő és az életünkben felmerülő nehézségeket.

Antal Judit: Mi lennék, ha… (sorozat)
(Szabados Éva írása)

Antal Judit mentálhigiénés szaktanácsadóval és közoktatási szakértővel a győri Ünnepi Könyvhét utolsó napján találkozhattak az érdeklődők. Röviden bemutatta eddig megjelent könyveit, többek között Mi lennék, ha… című tematikus módszertani sorozatának köteteit. A pedagógusok már találkozhattak az állat, a gyümölcs-zöldség és a víz témáit körbejáró játékgyűjteményekkel. A legújabb rész, Mi lennék, ha jármű lennék? címmel, számtalan ötletet ad a járművek és a közlekedés sokoldalú és tevékeny megismeréséhez. A mentálhigiénés játékok, barkácsolási ötletek, kísérletek, találós kérdések, szólások, mondókák, versek, mesék és viccek segítik a pedagógust a téma izgalmas és színvonalas feldolgozásában.

A sokak által ismert mi lennék, ha – játék önismereti kérdéseket is feszeget, ezért lehet nagyon jó eszköz a pedagógus számára. Mit gondolok magamról? Mit gondolnak rólam mások? A családok, szülők számára is hasznos kötetek a rendszerszerű gondolkodás fejlesztését is segíthetik. A kiadványok rengeteg kutatómunka nyomán készültek el, ezenkívül sok szakértő és alkotó segítette a szerző munkáját. Többek között Füzi Rozi gyakorló pedagógus, mesemondó, aki ízelítőt olvasott fel a Mi lennék, ha jármű lennék? című kötet verses találós kérdéseiből.

Antal Judit maga is óvónőként kezdte annak idején, és miután sok problémás gyerekkel, szülővel és vezetővel találkozott, elkezdte képezni magát. 1995-ben végzett mentálhigiénés szakemberként Szegeden. Már rutinos mentálhigiénés tanácsadóként írta meg önismereti regényét Hahó! Odabent vagy? címmel. A könyv a mindennapok lelki terheivel segít megküzdeni, és szeretne visszautat kínálni önmagunkhoz. A szerző gondolatait, tanácsait könnyen követhető, szimbolikus mesék, példatörténetek segítségével adja át. Kiemeli a pozitív megerősítés és az érintés fontosságát, ír az önpusztító gondolatok ellenszereiről, a család és szerelem, a szabadság, a csalódás, a fájdalom megéléséről.

2001 óta él Győrben, itt találkozott Miklósyné Bertalanfy Máriával, a WHO (World Health Organization – Egészségügyi Világszervezet) irodájában. Az ő felkérésére kezdte el írni pedagógiai módszertani sorozatát, mely folyamatosan bővül.

Antal Judit összegzésében elmondta, az a célja, hogy a gyermekek megszerethessék a tanulást. Hiszen ez a kulcsa a boldog felnőtté válásnak is. Ebben nagy szerepet játszik a pozitív megerősítés. „Senkit sem lehet jobbá verni, csak jobbá szeretni lehet” – idézte Böjte Csabát. Ha a formák, megnyilvánulások mögé nézünk, mindenkiben lehet találni valami szeretnivalót.

Torma Attila: Győr vármegye főispánjai
(tmoni írása)

A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér és a Szülőföldünk Megyei Honismeret Egyesület közös kiadásában jelent meg az Ünnepi Könyvhétre Torma Attila negyedik kötete, a Győr vármegye főispánjai – a Vásárhelyek, piacterek Győrben a 19. századik közepétől a rendszerváltozásig; a Győr a II. világháború sodrásában, valamint a Győr városa az I. világháború alatt után.

A negyedik könyv öt év alatt, mióta a nyugalmazott pedagógus helytörténeti kutatásokkal foglalkozik, melyek eredményei általában a Szülőföldünk honismereti pályázatának nyertesei között landolnak – tudtuk meg Néma Sándortól, az egyesület elnökétől. Torma Attila helytörténet iránti érdeklődése aktív tanári pályafutása alatt is megmutatkozott, hiszen húsz éven át szervezte a város középiskolás diákjainak a Pátriánk c. vetélkedőt.

Dr. Horváth József, a megyei könyvtár igazgatóhelyettesének kérdései nyomán egy nagy ívű kutatómunka rajzolódott ki a hallgatóság előtt szombat délután. A szerző téma iránti érdeklődését egy véletlen váltotta ki, mikor is kezébe akadt egy 1827-es könyvecske az addig regnáló főispánokról, s elgondolkodott rajta, hogy pontosan kik is voltak ők: az összekötők a mindenkori kormány, a megye és a város között. Sokat tettek a megyéért és a városért, részesei voltak az itt élők hétköznapjainak, nélkülük nem sikerülhetett volna Győr kereskedővárosból ipari nagyvárossá válása – mégis méltatlanul elfelejtették őket. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy mivel ők feleltek a törvények, a törvényesség betartásáért is, afféle „nemszeretem” emberek voltak. Mikor Torma Attila megpróbált egy kicsit jobban utánanézni a témának, meglepődve tapasztalva, hogy a győri főispánoknak semmiféle irodalma nincs, eltekintve néhány jegyzőkönyvtől, amely kordokumentumnak jó ugyan, de nem mutatja meg a tisztség mögött álló embert. Ezért kezdett el kutatni: levéltárakban, a korabeli sajtóban, illetve felvette a kapcsolatot a főispánok még élő leszármazottaival, akiktől rengeteg személyes anyagot, felbecsülhetetlen értékű segítséget kapott, amiért külön köszönetet mondott a jelenlévő rokonoknak.

A könyv az 1849 és 1950 közötti időszakot dolgozza fel 27 Győr vármegyei főispán életrajzának tükrében. A könyvbemutató beszélgetésének ívét az időrend adta, minden korból kiemeltek néhány főispánt. Hallottunk érdekes történeteket országos hírű főispánokról (pl. gróf Batthyány Lajos fiumei kormányzó), főnemesi főispánokról (pl. Hédervári gróf Khuen-Héderváry Károly), középnemesi főispánokról, akik alulról kapaszkodtak fel hosszú és kemény munkával (pl. Lippay Géza), hosszú ideig vagy csak néhány napig regnáló főispánokról (pl. dr. Velsz Aladár mindössze 16 napig). Természetesen mind a 27 köztisztviselőről nem eshetett szó ilyen rövid idő alatt, de a hallgatóság ízelítőt kaphatott. Torma Attila minden története az embert helyezte a középpontba, s olyan lelkesen mesélt, ami mindvégig biztosította a közönség érdeklődését.

Fábián Janka: Az utolsó boszorkány történetei
(Csiszár Antal írása)

Az idei Ünnepi Könyvhét utolsó könyvbemutatóján Farkas Mónika volt Fábián Janka beszélgetőtársa. Hamar kiderült, hogy a vendég nem igazán szereti az „írónő” megszólítást, mert bizonyos okok miatt eléggé lejárató címke, de most már azért elfogadja. A most bemutatásra került regény, Az utolsó boszorkány történetei egy hasonló tematikájú sorozatba illeszkedik.

Jelenleg már tíz fölött jár Fábián Janka megjelent regényeinek száma, nem számítva bele sok-sok novelláját. Azt vallja, hogy az irodalmi életbe nehéz betörni, az igazán jelentős kiadóknál az a fontos, hogy valakinek „neve legyen”. Maga is egy kis könyvkiadónál kezdte írói pályafutását.

A boszorkány téma jelentős tényanyagú és érdeklődést vonzó mind a köztudatban, mind a szak- és mind a szépirodalomban. Ez a „bélyeg” sokszor halálos ítélettel ért fel a történelem során, üdítő kivétel közöttük Könyves Kálmán királyunk, aki a boszorkányok – igaz, csak bizonyos típus – létét tagadta. A Boszorkánypöröly című művet az inkvizíció kézikönyveként tartják számon.

A másság életveszély volt, a természeti csapások kapcsán gyakran vetült rá szomszédra a gyanú árnyéka, mely aztán elvezethetett a máglyáig. A javasasszonyok füvek gyógyító hatásának titkait tudóit gyakran vetették alá kínvallatásnak kivégzésük előtt. Ma természetgyógyászoknak hívnánk őket.

A bemutatón megjelent érdeklődők Fábián Janka rajongóiból került ki, amelynek része lehet abban, hogy 2017-ben ő nyerte el az Aranykönyv-díjat a szépirodalom kategóriában Az utolsó boszorkány lánya című kötetével. A szerző beszélgetőtársával együtt élő kapcsolatot tartott a közönséggel, a megjelentek pedig többek között írói szokásai felől érdeklődtek.

Berente Erika, Szabados Éva, tmoni, Csiszár Antal
Képek: Vas Balázs, Hatvaniné Ragány Klára