A harangedényesek valamikor a kőkor végén és a rézkor elején indultak el valahonnan a portugál tengerpartról, és mutatták meg Európának, hogyan is kell többek között jó minőségű edényeket készíteni. Temetőiket, falvaikat végül egészen a Visztula és a Duna partjáig feltárták a régészek. Gerendavázas, cölöpös, sárból tapasztott falú, csónak alakú házakban éltek, amiket mindig valamilyen víz közelében építettek fel. Így jutott belőlük a francia Riviéra mellett a brit szigetek tengerpartjaira, de a nagy német és francia folyók mellé is. Logikusan következtethetünk hát arra, hogy szerették a halat, ami egészséges is, csakhogy azt is tudjuk, hogy nem fehérbort, hanem sört ittak rá, legalább is ennek nyomát találták meg a földből kiásott poharaik alján.

A leletekből arra is lehet következtetni, hogy szívesen keveredtek az őslakosokkal, és tudásukat átadva beolvadtak ezekbe a népcsoportokba. Aztán eme edények mellett egészen fáintos tőröket tudtak rézből önteni, íjászaik pedig a visszacsapó húrtól a csuklójukat csiszolt kőlapocskákból összerakott széles karperecekkel védték. A sorozatunkban korábban ismertetett „szükségpohárhoz” képest láthatóan magasabb minőséget képvisel ez a 17 szimmetrikusan elrendezett lyukkal bíró (van a pereme alatt még kettő, a felfüggesztést szolgáló lyuk is) szűrő, de hogy pontosan mire is használták, azt nem lehet tudni. Magasságából és átmérőjéből (5 és 16 centiméterek) adódóan valószínűleg egy kisebb háztartás része lehetett, talán egy háziasszonyt segített valamilyen szűrést igénylő tésztaétel elkészítésében.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu