394

Orhan Pamuk 65


A Nobel-díjas török író, Orhan Pamuk művei Törökország – és azon belül szülővárosa, Isztambul – helyzetéből ihletődve, a kelet és nyugat, a tradicionális és modern összecsapásának hű lenyomatai, kitűnően kidolgozott karakterekkel. A török posztmodern irodalom vezető alakja 1952. június 7-én született Isztambulban.

Orhan Pamuk jómódú család gyermeke, édesapja az IBM törökországi képviselőjének volt az első vezérigazgatója, testvére, Şevket Pamuk az isztambuli Boğaziçi Egyetem nemzetközileg is elismert közgazdaságtan professzora. Az isztambuli Robert College nevű amerikai középiskolában tanult, majd az Isztambuli Technikai Egyetem építészet szakára iratkozott be, de három év után abbahagyta tanulmányait. Jóllehet családja szerette volna, ha építész vagy mérnök lesz, ő főállású író akart lenni, ezért az Isztambuli Egyetem újságírás szakát végezte el 1977-ben. 1982-ben feleségül vette Aylin Turegent, 1991-ben született egy lányuk, Rüya. 1985 és 1988 között – amíg felesége a New York-i Columbia Egyetem hallgatója volt – Pamuk vendégelőadó volt szintén a Columbia Egyetemen, majd az Iowai Egyetemen. Ezt követően hazatértek Isztambulba, 2001-ben azonban a pár elvált. Pamuk jelenleg is szülővárosában él, habár az elmúlt években többször is volt vendégelőadó amerikai egyetemeken.

Orhan Pamuk 1974-től ír rendszeresen. Első regénye a Sötétség és fény című volt, amely 1979-ben elnyerte a Milliyet Sajtóverseny Díj megosztott első helyét Törökországban. A könyv – amely egy gazdag isztambuli család három generációjának történetét meséli el – 1983-ban Dzsevdet bej és fiai címmel jelent meg, és még abban az évben elnyerte az Orhan Kemal Díjat, majd A csendes ház című regénye 1984-ben megkapta Madarali Díjat. Számos díja ellenére Törökországban csak viszonylag későn, a 90-es évektől kezdődően vált népszerű íróvá. Egyik legnépszerűbb és egyben legellentmondásosabb könyve a Fekete könyv. Negyedik regénye, Az új élet című, 1995-ös megjelenésekor hatalmas szenzáció volt Törökországban, az ország történetének leggyorsabban fogyó regénye lett.

Közben Pamuk nemcsak regényei, de nézetei révén is egyre nagyobb figyelmet kapott Törökországban. Több irányból is kritika érte elsősorban a kurdok helyzetét ábrázoló és a velük szemben folytatott hivatalos török politika bírálatáért. Ebben a szellemiségben született A többi szín című kötete 1999-ben. 2005-ben egy nacionalista ügyvéd perbe fogta az írót az egyik svájci újságnak az 1915-1917-es örmény és kurd holokausztról adott nyilatkozata miatt. Az ügy nagy vihart kavart Törökországban, nacionalista szervezetek tüntetéseket tartottak, az író arcképét darabokra tépték, könyveit égették. Ám ugyanakkor az ellene indított büntetőeljárás nemzetközi felháborodást váltott ki, több jogvédő szervezet tiltakozott, és neves írótársak – José Saramago, Gabriel García Márquez, Günter Grass, Umberto Eco, Carlos Fuentes, Juan Goytisolo, John Updike és Mario Vargas Llosa – adtak ki Pamukot támogató nyilatkozatot. A vádakat végül 2006-ban ejtették; Pamuk pedig kijelentette, hogy célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a szólásszabadságra.

Az 1990-es évektől külföldön is elismert íróvá vált, több irodalmi díjban részesült: A fehér kastély című történelmi regénye 1990-ben a Független Díj Külföldi Prózának (Independent Award for Foreign Fiction) brit kitüntetést nyerte el, A csendes ház francia fordítása pedig 1991-ben a Prix de la Découverte Européenne nevű díjat. Az igazi elismerést a 2000-és évek hozták számára. Az ezredforduló után újabb irodalmi díjakkal gazdagodott Franciaországban, Olaszországban, Írországban és Németországban, elsősorban A nevem: Vörös című regényének köszönhetően. A regény a 16. századi Isztambulban játszódik, III. Murád szultán korában, 1591 telén. A kelet és nyugat közötti különbségeket és feszültséget mutatja be, áthatja a misztikum, románc és filozófiai elmélkedések egyvelege.

2002-ben jelent meg című regénye, amely a modernkori Törökországban az iszlamista és elnyugatiasodott, modern világ közötti társadalmi feszültségeket ábrázolja. A The New York Times a 2004-es év tíz legjobb regénye közé sorolta. Egy évvel később, 2005-ben Isztambul: Emlékek és a város címmel megírta emlékiratait, majd 2006-ban elnyerte a legrangosabb irodalmi elismerést, az Irodalmi Nobel-díjat, a díj honlapján szereplő indoklás szerint azért, mert „szülővárosa melankolikus lelkületének kutatásában a kultúrák összecsapásának és összefonódásának új szimbólumait fedezte fel.” Egyébként Pamuk volt az első török személyiség, aki a rangos díjban részesült. Ennek ellenére a török hatóságok reakciója eléggé kétértelmű volt, a török elnök, Ahmet Sezer elmulasztotta üdvözölni, míg a miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan hivatalosan köszöntötte.

Pamuk regényeinek egyik központi témája az az identitászavar, amely Törökország különös helyzetéből fakad: az ország Európa és az iszlám világ találkozásán található, egy kulturális-társadalmi konfliktuszóna, állandó feszültségekkel, a kelet és a nyugat, a tradíció és a modern szembeállásával. Regényeinek hősei kidolgozott karakterek, cselekményei összetettek, a megjelenített konfliktusok pedig gyakran felkavaróak. 2008-as regénye, Az ártatlanság múzeuma magyarul épp 2017 tavaszán, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg, amelynek a szerző díszvendége volt.

Pamuk könyveit több mint 50 nyelvre fordították le és több mint 7 millió példányban keltek el, amivel ő lett Törökország világszerte legnépszerűbb írója.

Források: Wikipédia (magyar nyelvű), Wikipedia (angol nyelvű), Nobelprize.org

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.06.07
10