Tündérek és manók százai vonultak Sopronban


Ismét gyereknapon, május 28-án rendezték meg a Soproni Tündérfesztivál hírhozó eseményét, a Tündérek és Manók vonulását. A menet a fesztivál helyszínéről, a Deák térről indult.

A résztvevők manódobosok, egy csapatnyi tündérdelegáció, valamint a tündér-manó pár, Csipke és Moha kíséretében indultak el, hogy körbejárják a Tündérfesztivál helyszínét, és vidám, hangos meneteléssel hírül adják a városban élőknek, hogy nemsokára itt a Soproni Tündérfesztivál.

A vonulás a Liszt központnál ért véget, ahol további programok vártak a gyerekekre. Látványos táncprodukciókkal léptek fel a Mozgás Ritmus Lendület Club csoportjai, majd a Doborjáni Ferenc EGYMI színjátszó szakkörének diákjai mutatták be Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő című meséjének Döm dö döm dö dömdödöm című kedves jelenetét.

Tündérekkel és manókkal legközelebb a 10. Soproni Tündérfesztiválon lehet találkozni, amit idén június 24-én, a Deák téren rendeznek meg. A programok délelőtt 10-től este 7-ig tartanak: játékok, különféle foglalkozások, produkciók várják a gyerekeket. Fellép például Pályi János Bábszínháza, a Rutkai Bori Banda, a soproni Drazsé zenekar, a Mozgás Ritmus Lendület Club és ismét lesz Viseletverseny, ahol a legkülönlegesebb tündéri vagy manós viseleteket mutathatják be a résztvevők.

Pro Kultúra Sopron

2017.05.30