A különböző művészeti ágak képviselői – sajátos kifejező eszközeikkel – üzennek a befogadónak. Így születnek versek, prózai művek, képi és zenei alkotások, festmények, szobrok, építészeti emlékek. A színházban és a moziban színészi és filmszínészi teljesítmények válthatnak ki elragadtatást a publikumtól. A tárlatokon, kiállításokon és olyan fórumokon pedig, ahol művészeti alkotások „kínálják magukat”, végleg eldőlhet, kiből lesz a kultúra igényes fogyasztója. Ezért az ecset, a vászon, a toll, a hangszerek, valamint egyéb művészeti eszközök mesterei küldetéstudattal bírnak: ama nemes feladat beteljesítésén munkálkodnak, hogy együttesen tegyék jobbá, szebbé, élhetőbbé glóbuszunkat.

Ábrahám Jánosné Csizmadia Éva kiállításán festmények, textíliák fogadtak. Lenyűgöző az a sokoldalúság, mely az alkotót jellemzi: otthonosan mozog a festészet, a patchwork (foltvarrás), a paverpol technikák világában. Csodálhattam tőle tájképeket, csendéletet, portrét, ahol megragadott a színek összhangja, a témák kiválasztása, a kompozíciók nagyszerűsége.

A néző, szemlélvén a képeket, puszta nézelődőből akaratlanul is mintegy átéli a művész által teremtett képi világot: ott van a tájban, mintha közvetlen személyes élménye lett volna annak, amit a festményen viszontlátott. Ezek az alkotások önmagukban is elismerést váltanának ki azokból, akik olyan szerencsések voltak, hogy találkozhattak velük, de a kiállítás anyaga egyéb esztétikai csemegéket is kínál. Iparművészeti alkotásokra: textíliákra (szőnyegek) és más használati tárgyakra (művészi kivitelezésű táskák, erszények, babák) is bukkanunk a teremben járva.

Ízlésformálásban nem lehet eléggé értékelni a művésznő azon törekvését, hogy a funkció és a forma mesteri egységét teremtette meg. Szemben a gyárilag előállított tucatárukkal, ezek az alkotások „hadat üzennek” minden formalizmusnak, sablonnak, szabványnak. Egyedileg tervezett művészeti „lenyomata”, amelyek magukban hordozzák az alkotói kreativitást, igényességet.

Az őskor emberét a természetben fellelhető szabályszerűség inspirálta, aki mindezt használati tárgyain igyekezett érvényre juttatni. Persze akkor szakrális funkciót is hordozott a tárgy, az akkori ember elképzelését az univerzumról. Ezek a gondolatok foglalkoztattak, mikor szemügyre vettem a kiállított faliszőnyegeket. Itt is a geometrikus szabályosság ritmikus egysége ragadott meg.

A konzumkultúra uniformizál, a tömegember használati tárgyai is sokszor sablonosak, az egyedi sajátosságok – miként a népi kultúra, az egyes közösségek sajátos szokásrendszere – kihalóban vannak, mindezek már-már csupán a néprajzosok, történészek által vizsgált tárgyakon lelhetők fel; a népi szőttesek, bútorok ma leginkább skanzenekben, múzeumokban találhatók meg. Ezért van különleges jelentősége azon törekvéseknek, hogy valami egyedit alkothassunk a maradandóság reményében.

Minden ember egyedi és megismételhetetlen személyiség, ezért tragikus fintora a „sorsnak”, hogy az eredendően sajátosat ugyanabba a „satuba szorítja”. El kell kerülni a Madách által vizionált falansztert, ahol az alkotás örömét kiölik, a művészt (Michelangelo) tucatáru termelésére kárhoztatják. Hiszen az ember nem csupán homo racionalis, hanem homo aestheticus is.

Mindenki tehetséges valamiben, de vajon kibontakozik-e talentuma? Ezért fontos, hogy kipróbálhassuk magunkat, megtalálhassuk ennek a szervezeti kereteit. Ne menjünk el egymás mellett közömbösen, fogjuk fel „antennánkkal” a természet világának és a társadalmi impulzusok üzenetét, és reagáljuk le őket. Mert a művészet a tapasztalati világ visszatükrözésének legmagasabb rendű megnyilvánulása.

Pontosan erre láthat mindenki nagyszerű példát, aki nem sajnálja az időt és a fáradságot, hogy betérjen a Generációk házába, s felejthetetlen élmény részese legyen Ábrahám Jánosné Csizmadia Éva május 26-ig megtekinthető kiállításának.

Csiszár Antal
Fotók: Vas Balázs

Fotógaléria: Ábrahám Jánosné Csizmadia Éva foltvarró kiállítása a Generációk Házában

13 kép