92

110 éve született Dsida Jenő, erdélyi költő

Nagy Mária írása

Dsida Jenő 1907. május 17-én született Szatmárnémetiben Binder Jenő Emilként. Édesapja Dsida Aladár, az osztrák-magyar közös hadsereg mérnökkari tisztje volt, édesanyja pedig Csengeri Tóth Margit. 1910-ben a család Budapestre költözött.

Dsida Jenő gyermekkorát beárnyékolta az első világháború, majd a román megszállás. Apja orosz hadifogságba került, nagybátyja, akitől keresztnevét kapta, elesett a galíciai harcmezőn. Családja tönkrement, apjának polgári foglalkozást kellett keresnie, így lett az Erdélyi Római Katolikus Státus tisztviselője. Jenő 1914-től anyai nagyjánál élt Beregszászon, 1919-ben visszaköltöztek Szatmárnémetibe, itt végezte gimnáziumi tanulmányait.

1924-ben jelentek meg első versei Benedek Elek Cimbora című gyermeklapjában. 1925-ben érettségizett, utána beiratkozott a kolozsvári egyetem jogi karára, de tanulmányait nem fejezte be. 1927-től a Pásztortűz technikai szerkesztője, 1930-tól társszerkesztője volt. 1928-29-ben a Magos-Torda megyei Abafáján a báró Huszár családnál házitanítóskodott. 1929-ben a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság tagja lett, először vett részt a marosvécsi Helikonon.

1930-ban az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjává választották, részt vett az Erdélyi Fiatalok című lap megalapításában, főmunkatársaként dolgozott. 1931-ben az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja és titkára volt. 1932-ben Falteceniben, majd Iasiban katonáskodott, de szívpanaszai miatt leszerelték.

1933-ban a romániai PEN Klub magyar tagozatának a titkárává választották. Ebben az évben egy zarándokcsoporttal Olaszországba utazott, ahol a pápa is fogadta. Majd Firenzébe, Velencébe ment. Élményeit naplóba foglalta és kiadta. 1934-től a Keleti Újságnál a nyelvművelő rovatot szerkesztette. Erdélyi írókkal magyarországi körúton vett részt, ő volt az Erdélyi Szépmíves Céh lektora.

1936-ban jegyezte el nagy szerelmét, Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak. Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak. Dsida 1938-ban meghűlt, s mivel szívbetegségben szenvedett, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni az életét: június 7-én csendben meghalt. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.

Ha felmegyünk a házsongárdi temető domboldalára Kolozsvárt, ott, a sok évszázadra emlékező, méltóságos sírkövek között, ott, a nagy törzsű, nagy lombú fák félsötétjében, amely csak foltokban engedi át a napfényt, amely növeli, burjánoztatja az árnyékkedvelőket: mohákat, páfrányokat, repkényeket, ott, abban a fölhabzó sűrű-zöldben rátalálhatunk erre a sírfeliratra:

Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.

(Nemes Nagy Ágnes: Dsida Jenő. Részlet. In. Uő.: A magasság vágya. Összegyűjtött esszék II., Budapest, Magvető, 1992)

A Nyugat, melynek irányához legközelebb állt, egyetlen versét sem közölte, sem kritikát köteteiről. Az 1940-es években két ígéretes jele is van „a költő feltámadásának”, ahogy egyik versében a posztumusz elismertséget nevezte. Egyik Válogatott verseinek budapesti megjelenése 1944-ben, Rónay György szerkesztésében és előszavával, a másik Vajthó László 1941-ben megjelent Mai magyar költők című antológiája, melyben József Attilával azonos terjedelemben szerepel.

Dsida költészetét a kiváló formaérzék jellemzi. Leselkedő magány című kötetében a háború utáni nemzedék csalódásának adott hangot. Mint a Nyugat harmadik költőnemzedékének tagja, ő is a bukolikus idillben kereste a megbékélést. 1940-ben megjelent Psalmus Hungaricus című költeményében a közösségi hűség és a történelmi felelősség szigorú erkölcse szólalt meg, azt a hangot idézte fel, amely Kecskeméti Vég Mihály zsoltáraiban és Kodály Zoltán kórusművében érezhető. Verseinek visszatérő témái a hazaszeretet, a mély katolikus vallásosság, a szerelem és a halálfélelem voltak.

Dsida Jenő hatalmas műveltséggel rendelkezett, francia, latin, német, olasz és román költőket tolmácsolt, különösen Trakl fordításai jelentősek. A verseken kívül pedig írt néhány elbeszélést, esszét és úti beszámolót is.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, Új Magyar Irodalmi lexikon. A-Gy. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1994.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.05.17