A kis Katharine jómódú családba született, édesapja urológus volt, édesanyja pedig feminista aktivistaként működött. Katharine-t is többször magával vitte nőjogi tüntetésekre. Szülei szabadnak és szókimondónak nevelték hat gyermeküket. Katharine rendkívül mozgékony kislány volt, energiáit különféle sportokban vezette le: teniszezett, úszott, lovagolt, búvárkodott és még golfozott is. 1921 áprilisában családi tragédia árnyékolta be az életüket: csodált bátyja, Tom – miközben egy apjától tanult új csomózási technikát gyakorolt – véletlenül felakasztotta magát. A 14 éves Katharine találta meg őt, és testvére tragikus halála mély nyomott hagyott benne. Bátyja november 8-i születésnapját éveken át a sajátjaként ünnepelte.

Szülővárosában járt iskolába, majd Pennsylvaniában a Bryn Mawe College növendéke volt, ahol anyja is tanult korábban. Itt találkozott először a színjátszással és egyetlen férjével, Ludlow Ogden Smith-szel, akivel 1928-ban házasodtak össze. Ugyanebben az évben egy baltimore-i társulathoz szegődött, ősszel pedig már New Yorkban debütált. Hamarosan a Broadway-re került. Karakterei hitelesek voltak, erő sugárzott belőlük, ugyanakkor a humor nyelvén is értett. Ami leginkább felhívta rá a figyelmet, hogy elütött a hollywoodi szabványszépségektől, több életet és szenvedélyt vitt az alakításaiba. A harcos férje (Warrior’s Husband, 1932) című darabban nyújtott alakításáról (amely tökéletesen illett atletikus alkatához) a kritikusok lelkendezve írtak, kirobbanóan energikusnak nevezték.

George Cukor (1899-1983) filmrendező is ekkor figyelt fel játékára, és őt választotta a Búcsú a szerelemtől (Bill of Divorcement, 1932) című filmjéhez John Barrymore partnerének. Cukorral életre szóló barátság vette ezzel kezdetét, még tíz további filmet forgattak együtt. A mozinak nagy sikere lett, a New York Times „kivételesen jónak” találta Katharine-t a szerepben, és a bemutatót követően egy csapásra híres lett. Ezután leszerződött az RKO Pictures stúdióval, és rohamtempóban folytatta a munkát. Két év alatt öt filmet forgatott le. 1933-ban, 26 évesen nyerte első Oscar-díját az Ébredj velünk (Morning Glory) című filmben nyújtott alakításáért.

Katharine Hepburn nem az ösztönös színészek közé tartozott, szerepeit sokáig tanulmányozta, és csak azután állt neki a próbáknak, ha biztos volt abban, hogy az eljátszandó karaktert tökéletesen ismeri. Elütött a többi hollywoodi dívától, mert nem szerette a csillogó, feltűnő megjelenést és a fotósokat. A kényelmes öltözködést részesítette előnyben, így ha tehette, teniszcipőt és overált viselt. Interjút csak nagyon ritkán adott, és akkor is hajlamos volt furcsa, „riporterpukkasztó” válaszokat adni. Arra a kérdésre például, hogy hány gyereket szeretne, így válaszolt: „Két fehér és három színes bőrűt”. Valójában egyáltalán nem akart gyereket, mert úgy gondolta, hivatása mellett nem fér bele az életébe. Családi háttere nagyban meghatározta gondolkodásmódját, egyéniségét, s ennek mentén az életútját. Nem hagyta magát beskatulyázni, önálló volt és független, egy olyan korban, amikor ez egy nő, de egy sztár színésznő részéről sem volt megszokott. A 20. század Amerikájában a modern nőt testesítette meg. Férjétől 1934-ben különváltak útjaik, de jó barátok maradtak.

Diadalmenete a Kisasszonyok (Little Women, 1933) című filmmel folytatódott, amit az egyik legemlékezetesebb alkotásának (és az amerikai filmtörténet egyik legsikeresebb darabjának) tartanak. Ez volt Katharine kedvenc szerepe is, amelyért szintén kitüntetést kapott, ha nem is Oscart. A színpadon is bizonyítani akart, ezért igent mondott Jed Harris hívására, hogy eljátssza A tó (The Lake, 1934) című színdarab főszerepét. Talán, mert Harris rendezővel nem tudtak jól együtt dolgozni, talán más okból, mindenesetre a darab csúfos kudarcot vallott, ami aláásta az önbizalmát. Az 1934-ben készült filmjei is sorra megbuktak.

1935-ben azonban újra dobbantott az Alice Adams című filmmel, amelyért az egekig magasztalták, és Oscarra is jelölték. Ezt követte a Sylvia Scarlett George Cukor rendezésében, ahol első alkalommal játszott együtt Cary Granttel. Sajnos ezután újra padlóra került. A folyamatos feszültség nyomán egyre nehezebben tűrte a sajtó érdeklődését, és szinte állandó harcban állt a médiával. Előnytelen ruhaválasztásai is megerősítették a róla kialakult kedvezőtlen képet. Az Álomkapu 1937-ben Ginger Rogers oldalán jelezte, hogy lassan véget érnek a nehéz évek, de a közönség nehezen bocsátott meg neki. Bár szakmai siker koronázta az újabb Cary Grant filmet, a Párducbébit (Bringing Up Baby, 1938), a közönség kevéssé értékelte ezt a vígjátékot. Ráadásul a mozi- és színháztulajdonosok amerikai szervezete Hepburnt „feketelistára” tette mint a „pénztárak mételyét”. Itt véget is érhetett volna a színésznő karrierje, de őt nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja. Visszatért a színházhoz, és hatalmas sikert aratott Philip Barry Philadelphiai történet (The Philadelphia Story, 1940) című darabjában, amelyet az utolsó szóig rá szabtak. Katharine meglátta benne a nagy lehetőséget, villámgyorsan megvásárolta a filmkészítés jogait, majd Hollywoodban óvatos tárgyalásokba kezdett. Rendezőnek George Cukort kérte fel, a szereplőgárdába megnyerte Cary Grantet és James Stewartot. Ezért a filmért is Oscarra jelölték, de végül nem ő kapta, pedig a színpadi darabnál is nagyobb sikert ért el vele.

Az 1942-es év magánéleti szempontból új pályára állította az életét, mert Az év asszonya (The Woman of the Year) című film forgatásán Spencer Tracy személyében megismerte „az igazit”, akihez különleges, mély szerelem fűzte huszonhat éven át, a férfi haláláig. Tracy a megismerkedésük idején már nős volt, két gyermek apja, és alkoholproblémákkal küszködött. A családjától külön költözött, de hivatalosan sosem vált el. Ennek okairól különböző feltételezések születtek, egyik szerint siket kisfia miatt, mások a katolikus neveltetésére fogták, illetve volt egy olyan vélekedés, hogy a stúdió akarta fenntartani Tracy „jó családapa” imázsát. Kapcsolatukra jellemző adalék, hogy bár Hepburn arról volt híres, ellenállhatatlan egyéniségének súlyával mindig rákényszerítette másokra a maga elképzeléseit, vasakarattal terrorizálta a stúdióvezetőket, producereket, Tracy-vel szófogadóan, sőt alázatosan viselkedett.

Az első közös filmjüket még további nyolc követte: A láng őrzője (Keeper Flame, 1942), Szerelem nélkül (Without Love, 1945), A fűtenger (The Shea of Grass, 1947), Az ország állapota (State of the Union, 1948), Ádám bordája (Adam’s Rib, 1949), Pat és Mike (Pat and Mike, 1952), A tudás irodája (Desk Set, 1957) és a Találd ki, ki jön vacsorára (Guess Who’s Coming to Dinner, 1967).

Az Afrika királynője (The African Queen, 1951) című filmben Humphrey Bogart oldalán egy érett asszony szerepében jelent meg, és a film annyiban vízválasztó volt, hogy innentől a vásznon már középkorú hölgyeket alakított. Ezért a moziért megkapta ötödik Oscar-jelölését. A következő években hasonló karaktereket játszott. Pályája csúcsán, a Hosszú út az éjszakába (Long Day’s Journey Into Night) című, 1962-ben forgatott filmet követően minden felkérést lemondott, és öt évre visszavonult a filmezéstől, hogy minden idejét a beteg Tracy ápolásával töltse. 1967-ben visszatértek, elvállaltak még egy utolsó, közös filmet. Ez volt a Találd ki, ki jön vacsorára, amely 27 éves viharos kapcsolatuk mementója lett, a befejezés után 17 nappal Tracy szívrohamban elhunyt. Katharine teljesen összetört a férfi halála után, ezt az utolsó filmet soha nem nézte meg. Az érte kapott (második) Oscar-díját Spencernek ajánlotta.

A harmadik Oscar-díjat Az oroszlán télen (The Lion in Winter, 1968) című moziért kapta. A hetvenes-nyolcvanas években karrierjében előtérbe került a televízió. 1975-ben Emmy-díjat nyert a Szerelem a romok között (Love Among the Ruins) című tv-filmmel, melyben Sir Laurence Olivier-vel játszott együtt. 1981-ben vehette át a negyedik Oscart Az aranytó című filmért (On Golden Pond), melyben Henry Fonda partnere volt. 87 évesen, megromlott egészsége ellenére Warren Beatty kérésére vágott bele utolsó filmjébe, A sors útjai (Love Affair, 1994) című romantikus vígjátékba, amelyben Beatty mellett Annette Beninggel játszott.

Miután memóriazavart észlelt magánál, végleg visszavonult, és magányosan élt Old Saybrook-i otthonában. 2003. június 29-én, 96 éves korában hunyt el Fenwick-ben (Connecticut). Sírhelye a hartfordi Cedar Hill Cemetery-ben található. Vagyonát arra az intézetre hagyta, amit fogyatékos gyerekek számára Tracy alapított...

Katharine Hepburn végtelenül termékeny pályája során közel hatvan filmben szerepelt, tizenkétszer jelölték Oscar-díjra, négy alkalommal meg is kapta a női főszereplő kategóriában. Érdekesség, hogy a rangos elismerésnek bár örült, egyszer sem vette át, ezek az Oscar-szobrok jelenleg a Smithsonian Institute-ban vannak kiállítva. Az, hogy Amerika legnagyobb női legendájaként tartják számon, a játéka mellett az erős és különleges egyéniségének is köszönhető, amellyel kisugárzott Hollywood tömegéből.

Néhány gondolata:

„Hogy sértetlenül megtartsd a személyiségedet, nem hajthatsz fejet mocskos dolgok előtt. Különben könnyebben hajtasz majd fejet a következő alkalomnál.”

„Az ellenségek annyira ösztönzőek!”

„A szürke nők többet tudnak a férfiakról, mint amennyit a szép nők tudnak.”

„Azt tanítják nekünk, hogy hibáztassuk az apánkat, a testvérünket, az iskolát, a tanárokat – csak sose hibáztassuk magunkat. Mert sosem az én hibám. Pedig mindig az én hibám, mert ha változtatni akarok, akkor én vagyok az egyetlen, aki változtatni tud!”

„Mindig is filmszínésznő akartam lenni. Úgy gondoltam, hogy nagyon romantikus. És az is.”

Vargáné Blága Borbála

Fotógaléria: Aki a legtöbb Oscar-díjat nyerte: Katharine Hepburn 110

10 kép

 

Felhasznált irodalom: Filmlexikon / szerk. Csala Károly. 2. kiad. Bp.: Totem Plusz K., 1999.; Schneider, Steven Jay: 501 filmsztár : [a legnagyobb moziszínészek átfogó kalauza]. [Budapest] : Gabo K., cop. 2008.; cultura.hu; kulturpart.hu; life.hu; nlcafe.hu; old.mtva.hu; timegoesby.blog.hu; wikipedia.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép.