A ceglédi múzeumban 1998-tól őrzött, a nyáregyházi temetőből származó csésze a leírás szerint durva, szemcsés agyagból készült, korong híján kézzel formálták, túl vastag a fala, és arra sem volt igénye, ideje a készítőjének, hogy klasszikus fület készítsen rá. Hogy mi lehetett eme nem kis igénytelenség oka, ahhoz vizsgáljuk meg legelőször a lelőhelyet, a csésze szűkebb környezetét. Ami már csak azért sem lesz egyszerű dolog, mert a 405-ös út építésénél a kivitelező a megkutatott 15 kilométer hosszú és 20 méter széles földsáv mellé kétszer öt méteren vízelvezető árkot ásatott, és a gépek tönkretettek mindent.

Az viszont biztos, hogy ez az 5,8 cm magas és 6,5 cm talpátmérőjű csésze egy olyan időszakban készült, amikor ismerték már a fazekaskorongot errefelé is. A kora és a középső vaskort a Kárpát-medencében szkiíta kornak is nevezik azokról a lovasnomád népekről, akik elszórtan éltek itt a mai Ukrajna déli területeitől egészen idáig. Hérodotosz híres leírásában agathürszosz, szkíta, szaka és szauromata elnevezésekkel találkozunk, melyek azokat a görög világtól északra elterülő területeken élő törzseket jelzik, és jellegzetes halomsírjaik, kurgánjaik Magyarország területén is ott vannak.

Az 1800-as évek második felében a nyáregyházi Nyáry Jenő (1836-1914) régész, barlangkutató és főrendi házi tag több száz olyan szkíta sírt tárt fel pilinyi birtokán, és annak környékén, amelynek anyaga egyezéseket mutatott a Kárpátoktól keletre elterülő földek kurgánjainak leleteivel. Nálunk is voltak felszerszámozott lovak a sírokban, de vasból készült kések és lándzsahegyek is a háromélű nyílhegyek mellett. Aztán ha ő bukkant volna erre az igénytelen pohárra, az is biztos, hogy kevesebb jelentőséget tulajdonított volna neki.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu