1378

Legendák a bőröndben – Mesék a Pannónia gőzhajó fedélzetéről

Szilvási Krisztián írása Fodor Veronika könyvbemutatójáról

Szinte szó szerint csodák potyogtak a közönség lábai elé május 6-án a budapesti Műszaki Tanulmánytárban, hiszen Fodor Veronika meseszerző és Szimonidesz Kovács Hajnalka illusztrátor Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről című könyvének bemutatóján testközelből és átélhetően elevenedett meg Anton Aulinger története, aki titkokkal degeszre tömött bőröndjével indult szerelme, Jezámen kiszabadítására.

A fővárosi XI. kerületben található Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytár (Prielle Kornélia u. 10) szervezésében, egy családi nap keretében várta Nagy Anikó múzeumpedagógus és csapata lelkes, valamint professzionális felkészültséggel a látogatókat. Az izgatott és kíváncsi gyerekekkel, valamint mesékre éhes felnőttekkel érkező közönséget Szilvási Krisztián moderátor köszöntötte a „Pannónia gőzhajó fedélzetén, amely erre az alkalomra kivételesen múzeummá alakult át”. A klasszikus csíkos matrózpólóba és I. Ferenc József sapkajelvénnyel díszített hajóssapkába öltözött beszélgetésvezető Győrből érkezett levezényelni Fodor Veronika meseíró és Szimonidesz Kovács Hajnalka gyerekkönyv-illusztrátor közös kötete, a Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetén című történet bemutatóját.

Fodor Veronika szakmájára nézve történész, aki lassan tíz éve ír meséket a gyerekeknek. Többször indult már az Aranyvackor és más mesepályázatokon, 2011-ben pedig megjelent Elvarázsolt kert című rövidebb mesekönyve. A 2016-os év volt aztán számára a nagy mérföldkő: először Az állatok farsangja látott napvilágot tőle, amely Camille Saint-Saëns híres zeneművére íródott kitalált mese a Holnap Kiadó sorozatába illeszkedve, majd tavaly novemberben jelent meg első, hosszabb terjedelmű mesekönyve, a Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről, szintén a Holnapnál.

Vera arra a kérdésre, honnan érkezik belőle a mesei világ, és főleg milyen típusú, jellegű történetek szólnak belőle, elmondta, hogy valójában körülbelül 7 éves kora óta ír. Először versek kerültek ki a kezei közül, aztán novellák, mesék pedig komolyabban nagyjából 2010 óta. Miután a MÁV vasutas mesepályázatán harmadik helyezést ért el, felbátorodott, és egyre több mese született tőle. „Általában az olyan történeteket szeretem olvasni és írni is, amelyekben sok régi tárgy szerepel, a Pannónia gőzhajós könyv is ilyen. A legtöbb ihletet így a régi tárgyakból, múzeumi látogatásokból, illetve bécsi kirándulásokból – szépművészeti múzeum, természettudományi múzeum – nyertem.

A kötet illusztrátora Szimonidesz Kovács Hajnalka festőművész, aki több mint 10 éve vállal célirányos meseillusztrátori alkotómunkákat, a 2011-es Aranyvackor pályázat óta ismert a neve ezen a területen. A 2015-es versenyre Fodor Vera által írt mese (Csendkirály) illusztrálásáért elnyerte a Scolar Kiadó különdíját, s azóta is folyamatosan illusztrál mesekönyveket. Verával 2013 óta tart közös „szerzőségük”, melynek legújabb és eddigi leglátványosabb eredménye a Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről. Hajnihoz az első kérdés pályafutásából kifolyólag természetszerűleg szólt: hogyan lesz egy festőművészből, akinek a festményei főként a felnőtteknek készülnek, gyerekkönyv-illusztrátor, ahol a rajzok elsősorban a gyerekeknek szólnak? Mekkora a különbség a kettő között, mennyire nehéz az „átjárhatóság”, illetve hogyan zajlik egyáltalán ez a folyamat?

Természetesen nagyon más, de én megmaradtam gyereklelkű felnőttnek, és valójában ez a legnagyobb segítség benne, hogy nem távolodtam el annyira ettől a gondolkodástól” – válaszolta Hajni. Aztán megerősítette, hogy valóban egészen más gondolkodást igényel az egyik és a másik úgy technikailag, mint a kompozíciót és az üzenetközvetítést tekintve. Ahogyan fogalmazott: a gyerekeknek szóló illusztrációkat „egészen máshogy kell megfogni”. Mankóként szolgál a számára, hogy előtte évekig festett, visszafelé ez a kölcsönhatás már nem annyira működne. Bevallotta, hogy kezdetben nem hogy meseillusztrátor, de még csak festő sem szeretett volna lenni, hanem szobrász – erre a szakra is adta be jelentkezését a képzőművészeti egyetemen. Amelyre – otthoni munkaként elkészítve – éppen meseillusztrációkat vitt, szóval ugyan nem tudatosan, de valahol mégis a kezdetektől jelen volt benne ez az út, ez az irány. A meseolvasás ugyanis gyerekkorától kezdve egy pillanatig sem szakadt meg nála.

Vera könyvéről pedig különösen az mondható el, hogy nem lehet behatárolni és leszűkíteni egyetlen korosztályra, 9-től 99 éves korig, felnőtteknek is tökéletesen élvezhető.” Vera és Hajni 2013 óta ismerik egymást, és csúnya kifejezéssel élve „dolgoznak együtt”, hiszen ez sokkal inkább egy művészi jellegű alkotói együttműködés. De vajon hogyan történt az egymásra találás? „Az egész történet a Dr. Zipp-es mesével kezdődött, amely ennek a könyvnek az első legendájában szerepel” – mondta el Vera, aki a mesét az Aranyvackor pályázatára írta. A verseny Facebook-csoportjában láthatók voltak az illusztrátorok munkái, hogy megtalálhassák egymást az írókkal, Vera így választotta ki Hajnit, akinek elnyerte tetszését a mese. „Ez valahol a sors könyvében megírt találkozás lehetett, mert Vera sem véletlenül választott engem, és én sem véletlenül mondtam igent – folytatta lelkesen Hajni. – Úgy gondolom, a szövegei egy kicsit engem is jellemeznek. Ilyen vagyok én is, amit ő megjelenít.

Miben erősítitek egymást, milyen szempontból tudjátok a másik munkáit befolyásolni, jobbá tenni? – szólt a kérdés. „Vera engem nyilván befolyásol és sokat segít a szöveggel, a képi világgal, mert úgy ír, mintha festene; amit ő ír, az egy festmény tulajdonképpen” – jelentette ki Hajni, majd elárulta, hogy ha valahol elakadt, Vera a tudásával segítette ki, hiszen pontos ismeretei vannak ezekről a dolgokról, hogyan néz ki például a szélrózsa vagy a hajóskapitány ruhája, milyen a Pannónia gőzhajó. Illetve ha mondjuk bizonytalan a háttérben vagy egyéb pontokban, a családjához fordul véleményért. „Vannak olyan írók, akik szeretik megmondani, pontosan hogyan nézzen ki valami vagy valaki – fejtette ki a saját oldalát Vera. – Hogy pontosan ugyanolyan legyen, mint amit ők elképzeltek, de én abszolút nem. Én inkább izgatottan várom, milyen az, amit Hajni elképzelt. Ez sokkal jobb érzés.” Mert bár biztos, hogy az illusztrátor nem láthatja ugyanazt, mint amit az író elképzel, de ha emiatt „nagyon megköt, az rendkívül le tudja blokkolni az embert” – zárta le a kérdést Hajni.

Vajon mi adta a Pannónia gőzhajó ötletét, és kicsoda a történetben szereplő főhős, Anton Aulinger? „A nagypapám a Dunagőzhajózási Társaságnál volt hajóslegény, és amikor kicsi voltam, elég sokat mesélt mindenféle hajózási dolgokról, innen az alapérdeklődés – kezdte Vera. – Később a Széchényi Könyvtárban teljesen véletlenül kezdtem hajós könyveket nézegetni, és egy 1934-es folyamhajózási évkönyvben találtam meg Anton Aulingert. Nagyon megtetszett a neve, ezért is gondoltam úgy, hogy írok egy könyvet, amely a hajózásról szól, és legyen benne ő a főszereplő.” Anton a mesében „kicsit szomorú”, véget ért az első világháború, ezért leszerelt katonaként most éppen „nincsen dolga”. Kap egy váratlan feladatot, viszont egyáltalán nem örül neki, mert belekényszerítik valami olyasmibe, amit ő egyáltalán nem szeretne. Ezért veszi körül egy kicsit elmélázós, szomorkodós hangulat, ami talán a végére megváltozik – de ez majd a könyvből úgyis kiderül.

A mese főszereplői az utazásra induló Anton mellett a címben szereplő legendák: a könyvben 12 különböző, mibenlétük folytán valódi legendává nemesülő kis történet kapott helyet, amelyek mindegyikének roppant izgalmas, a valóságban létezett, ma már azonban kevéssé ismert tárgy, szakma, fogalom, eszköz az alapja. Ezek minden egyes fejezet végén felsorolásra is kerülnek egy összegyűjtött szókincstárban, s közülük jó néhány megtalálható és látható a Műszaki Tanulmánytárban, amelyeket a családi délelőtt folyamán meg is mutattak az érdeklődőknek a múzeum munkatársai. Kedvenceiként Vera mindenekelőtt a kinematográfot említette meg „elsősorban a szépsége miatt”: a mozi elődjének találmányát a Lumière testvérek szabadalmaztatták 1895-ben, amely egyszerre volt alkalmas mozgókép rögzítésére és vetítésre. A másik ilyen csodálatos konstrukció az óraszerkezet mechanikájával épített automata, amelyet általában kedvtelésből készítettek királyoknak, császároknak. „Ez a két szívem csücske a legendák közül.

Hajni számára is vannak kedvenc fejezetek a tucatnyiból, különösen azok, amelyek „nemcsak egy történetet mondanak el, hanem mélyebb rétegű értelemmel is rendelkeznek, nagyon elvont és elvonatkoztatható igazságról is szólnak, mint például A Holdfény Cirkusz”. Ez a legenda a sérült, vak emberek hétköznap- és csodalátásáról szól, arról a világfelfogásról, amely sajátos „nézőpontból” fakad, talán soha nem gondolt és tapasztalt tanulságot nyújtva az olvasó számára. Egy rövidebb részlet felolvasása után Hajni elárulta, hogy hasonlóan megható számára A toronyóra legendája vagy Az igazságot síró felhő – az ő képekbe öntött elképzeléseit, illusztrációit róluk a közönség néhány kifüggesztett nyomaton is megtekinthette. „A könyvben a felnőtteknek is nagyon-nagyon sok gondolat van, amin érdemes komolyabban eltöprengeni.” Vera kedvenceként a második legendát, Ypszilanti herceg kinematográfját nevezte meg, az ő előadásában ebből a fejezetből volt hallható egy részlet.

A közeljövő újabb együttműködésére Vera és Hajni között sokat már nem kell várni, hiszen júniusban, az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Holnap Kiadótól már említett zenei mesesorozat következő folytatása, a Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabjára íródott és rajzolt kötet. Ha pedig minden jól alakul, vannak további tárgyalások is közös szerzőségüket illetően.

A könyvbemutató zárásaként aztán következett a jelenlévő gyerekek számára talán legizgalmasabb momentum, a beszélgetés előtt kiosztott tombolajegyek sorszámainak kihúzása. Jó érzés leírni, hogy senki nem távozott üres kézzel, hiszen rengeteg ajándék várta gazdáját, köztük a Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről kötetei; A/3-as méretű, gyönyörű nyomatok a könyv illusztrációiból; többféle színes könyvjelző Hajni rajzaival; valamint a Műszaki Tanulmánytár jóvoltából felajánlott, Bringológia című kiállítási katalógusok.

A Pannónia gőzhajó ezután lassan felszedte a horgonyt, víz alatti hajócsavarjai mozgásba lendültek, hatalmas átmérőjű kéménye füst eregetésébe kezdett, a fedélzeten pedig Anton Aulinger emelte búcsúzásra a kezét, hogy újabb kalandok és talán fel nem fedezett legendák nyomába szegődjön.

Szilvási Krisztián
Fotók: Illés András

2017.05.09
47