Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez – Berente Erika

Már az kérdéses, hogy ez a kötet egyáltalán illeszthető-e az anyák napi ajánlók közé. Mert vita tárgya lehet, hogy mikortól számít valaki anyának: gyermeke fogantatásától vagy születésétől? Oriana Fallaci könyve 1975-ben jelent meg az erősen katolikus Olaszországban, s azonnal nagy vihart kavart.

A szerző világszerte ismert újságírónő volt, aki oknyomozó riporterként bejárta a világot, s a hiteles írások kedvéért nemegyszer haditudósítói szerepet is vállalt. Hitelessége okán korának legismertebb emberei nyíltak meg neki, így készített például interjút Khomeini ajatollahhal, Reza Pahlavi perzsa sahhal, Henry Kissinger amerikai külügyminiszterrel, Willy Brandt német kancellárral, Teng Hsziao-pinggel és Indira Gandhival. Számára az újságírás volt minden, s az anyaság híre felkészületlenül érte. Az abortuszviták korában vetette papírra a méhében fogant gyermekhez szóló, végtelenül őszinte monológot.

A nem várt gyermekhez fűződő ambivalens érzések árnyalt ábrázolása mellett számtalan kérdést boncolgat: a születés csodáját, a leányanyasággal kapcsolatos előítéleteket, a szabadság mibenlétét, a család fogalmát és szerepét, a szokások és törvények bénító erejét, a hit kérdését, a társadalmi igazságtalanság örök jelenlétét, a munka kényszerét szemben a munka örömével, az erőszakot mint a túlélés eszközét. A cím árulkodik a tragikus végkifejletről, amit olvasóként együttérzően végigkísérhetünk, s eljutunk egy rémálomba illő fiktív tárgyalásig, ahol megítélik a szerzőt mint anyát.

A kisregény nem könnyű olvasmány, ennek ellenére ajánlom figyelmükbe. Témája dacára sem tartom nyomasztó élménynek, és úgy találom, mindenképpen érdemes átgondolni a szerző által felvetett kérdéseket. Önöknek pedig megvan a szabadságuk, hogy Fallaci véleményével egyetértenek-e avagy sem.

S végezetül egy igen fontos gondolat az írásból: „Ekkor értettem meg, hogy milyen visszavonhatatlanul bajba sodortalak téged és magamat, meg mindazt, amiben hinni akarok: megszületni, hogy az ember boldog, szabad, jó legyen; megszületni, hogy harcolhassunk a boldogság, a szabadság, a jóság nevében; megszületni, hogy kipróbáljuk magunkat, hogy tudjunk, felfedezzünk, kitaláljunk dogokat. Megszületni, hogy ne haljunk meg.”

Emma Donoghue: A szoba – Berente Erika

Az ír szerző, Emma Donoghue 2010-ben publikált kötete megjelenése óta több mint 200 ezer példányban kelt el, megfilmesítették és 35 nyelvre lefordították. Egy ilyen könyvnek igazán nem kell a reklám, de a mostani válogatásunkból nem lehet kihagyni. Hogy miért? Mert egy rendkívüli anya-gyerek kapcsolatról szól. Anyáról és Jackről, akik a külvilágtól elzárva, elrablójuk, Patás fogságában élnek hosszú évekig. Elöljáróban le kell szögezni, hogy regényről van szó, de a történet mégsem teljesen a képzelet szüleménye. A könyv megírása előtt, 2008-ban derült fény az amstetteni rémként elhíresült férfi esetére, aki huszonnégy éven át tartotta fogva saját lányát. Ez a bűntény inspirálta a szerzőt A szoba megírására.

A történteket maga Jack, az immár ötéves kisfiú meséli el, akinek élete a 3,5 x 3,5-ös szerszámtárolóban, a Szobában zajlik, és soha nem járt még kint „a világűrben”. Lassan-lassan kibontakozik előttünk a történet, amelynek két főhőse van: az Anya, akit tizenkilenc éves korában rabolt el egy férfi, és már hét éve van a négy fal között; és az ő gyermeke, Jack, akinek apja a Patásnak nevezett férfi. Az Anya tudatosan arra törekszik, hogy fiát a lehetőségekhez képest boldogan nevelje: távol tartja elrablójától, abban a hitben neveli, hogy a Szoba maga a világ. Testgyakorlatokat eszel ki, hogy eddze a gyermeket, rengeteget mesél, szójátékokkal bővíti a szókincsét, barkácsol, „tortát” süt, s közben kínlódik rossz fogaitól, a rá-rátörő depressziótól, közben elszenvedi Patás rendszeres „látogatásait”.

A gyermek azonban egyre nő, formálódik az értelme, ráadásul kiderül, hogy elrablójuk komoly anyagi gondokkal küzd, nehéz ellátnia őket. Nem maradhatnak tovább. Az anya kétségbeesett tervet kovácsol, ami szerint fiának „Szuper Jancsi Jack királyfinak” erejét és korát meghaladó feladatot kell végrehajtania, és végül remekül helytáll. Ám ha a Szobában „élés” Anyának gyötrelem volt, az „Odakint” mindkettejüknek komoly megpróbáltatás.

A történet megmaradhatna egy egyszerű bűnügyi sztori szintjén, de Donoghue jóvoltából igazi lélektani drámát tartunk a kezünkben. Nagy empátiával rajzolja meg a hétköznapi lányból igazi túlélővé lett Anya személyiségét. Jacket pedig egészen különleges látásmóddal ruházza fel. Csonka Ágnes fordításának köszönhetően a gyermek gondolkodásának minden árnyalatát érzékelhetjük, olykor-olykor megmosolyogva a fiúcska észrevételeit. A szoba olyan könyv, amit nehezen fognak letenni, és még nehezebben fognak elfelejteni.

Alberto Moravia: Egy asszony meg a lánya – tmoni

A második világháború végén járunk. Emberek ezrei menekülnek az egyre inkább életveszélyessé váló és teljesen kifosztott Rómából. Élelem és biztonság reményében vidékre tartanak, ahol talán túlélhetik a háború végnapjait. A menekülő tömeggel tart a parasztlányból fővárosi boltos asszonnyá avanzsált Cesira és a csupa jóság-tisztaság lánya, Rosetta is. Cesira, a fiatal özvegy ügyesen vezette üzletét, és nevelte-óvta-féltette feltűnően szép lányát, kitartott a végsőkig, de 1943-ban már nem érezte biztonságosnak Rómát, ezért akarta kimenekíteni Rosettát. A kivezető utat keresi feketézők, állativá aljasult emberek, jóhiszemű tévelygők, parasztok, nácik, katonák és martalócok ijesztő nyüzsgésében, s egyúttal az élhető és átélhető emberi életet. A veszély kikerülhetetlenségéről, a mindenütt felbukkanó újabb és újabb borzalmakról szól kettejük története. Anya és lánya kilenc hónapnyi keserves távollét után testben-lélekben tönkremenve, egymástól lélekben elszakadva tér vissza a felszabadított Rómába. Ennek a kilenc hónapnak a megrázó ábrázolása Alberto Moravia egyik legismertebb regénye, egy olyan anya-lánya kapcsolat alakulása, mely a legszörnyűbb, legborzalmasabb körülmények között sérül, egyre csak sérül, s melynek eredményeképpen Cesira és Rosetta egymástól teljesen elidegenedve tér vissza a felszabadított Rómába…

A háborúnak az a legkeservesebb következménye, hogy érzéketlenné teszi az embert, megkeményíti a szívét, és kiöli belőle a könyörületet, sőt gyakran a morál minden formáját – ezt mondja az olasz író ezzel a szívfacsaró, de cseppet sem csöpögős sztorival. Ne számítsanak romantikus történetre, mert Moravia itt előveszi legkíméletlenebb realista stílusát, hogy megmutassa: a háborúban nemcsak a városok, a falvak és a hagyományos értékek pusztulnak, hanem még a legerősebb emberi kapcsolatot, az anya-gyerek viszonyt is képes megmérgezni és tönkretenni.

Moravia hihetetlen módon mutatja be a női lelken keresztül a háború jellemromboló erejét. Teljesen hitelesen van megírva, egy nő elbeszélését olvashatjuk a könyvben, melyben megjelenik két örök igazság is: „az anyák nem mindig ismerik gyerekeiket…”, valamint „…bármi adódik is, élni érdemes, az élet mindig, de mindig jobb a halálnál…”.

Aki nem kedveli az egzisztencialista Moraviát, a Közönyösök, A megalkuvó, A megvetés, Az unalom, A figyelem vagy akár a Levelek a Szaharából íróját, annak is ajánljuk az Egy asszony meg a lányát, hiszen ebben a kötetben egy teljesen más oldaláról ismerhetjük meg, a neorealista regény méltó párja mind A római lánynak, mind a Római történeteknek. Nem véletlen, hogy Vittorio De Sica megfilmesítette Sophia Lorennel a főszerepben – nagy sikerrel.

Vámos Miklós: Anya csak egy van – tmoni

Vámos Miklós legjobb regénye – az Apák könyve után – az Anya csak egy van. Egy bonyolult, ellentmondásokkal, érzelmekkel, indulatokkal és bűntudattal terhes anya-fiú kapcsolatról szól realista stílusban, mely a végén kap egy kis szürreális árnyalatot – hangsúlyozva a mondanivaló fontosságát. Egy mániás depressziós anya a főhőse, aki elviselhetetlen és mulatságos, szerencsétlen és mázlista, félénk és bátor, érzelemszegény és szerelmes. Ez a kettősség, mely a betegség sajátossága, kísérti végig fiával való kapcsolatát is, aki aggódik érte, segíti, ahogy tudja, de szenved is tőle, s ezért bűntudat gyötri. Az anyát először sajnáljuk, majd meghat bennünket, megnevettet, a regény végére érve pedig már úgy érezzük, ideje fölhívnunk a saját anyánkat.

Az anya és a fiú szemszögéből is látjuk a kapcsolatot, hiszen a kötetben egymást váltogatja kettejük monológja, s még a mániás és a depresszív szakaszokat is érzékelhetjük, a betegség hullámzását. S ahogy haladunk előre az olvasásban, lassacskán erősödik a meggyőződésünk, hogy az anya még így is bátrabb, szebb, izgalmasabb életet élt, mint a fia, aki csak későn, anyja halála után jön rá erre.

„Nem voltam képes abbahagyni a röhögést, bökdösött pedig a Zsuzsa, bámult rám a Sári, a Julcsi, meg az egész gyásznép, az a másfél tucatnyi ember, aki eljött anya temetésére
Rávallott ez az utolsó tréfa, és persze rám, észrevehettem volna a halotti anyakönyvi kivonaton, hogy téves az évszám, anya fiatalítási célból a születési évét átjavította a személyijében, azt vették alapul, észrevehettem volna a sírkövesnél is, de én nem szoktam észrevenni azt, amit kéne, vagy csak későn, túl későn, így hát anya életéből végleg elveszett tíz év, s a veszteséget márványba vésték az örökkévalóságnak, pontosabban tíz évre, urnafülke esetén ennyi a porladási idő, jaj, nehogy elfelejtsem meghosszabbítani, ahogyan anya felejtette el apát, illetve ahogyan mindannyian elfelejtettük
Kár, hogy csak MOST kezdek rájönni, hogy alapjában véve jópofa nő lehetett az anyám
KÁR, hogy csak most kezdem IRIGYELNI, amiért annyira BÁTRAN élt, ahogyan én sose mertem
DE JÓ VOLNA ÚJRAKEZDENI
DE JÓ VOLNA, HA NEM EZ LENNE A VÉGE”

Boldizsár Ildikó (szerk.): Mesék anyákról – Szabados Éva

Egy jó anya szeretettel és önzetlen önfeláldozással gondoskodik gyermekeiről, segíti kibontakozásukat, látnoki módon támogatja útjukat. És ha eljön az ideje, méltó módon – hamuban sült pogácsával – el is engedi őket a szülői háztól. Ám a mesékben mindig van valami nehézség, valamilyen konfliktus. Nem a tökéletes helyzetből indul, hanem rámutat a hiányra, és elvezet a megoldáshoz. Boldizsár Ildikó Mesék anyákról című kötete az anya-gyerek viszony ellentmondásait tárja fel, negyven mesén keresztül. A világ legkülönbözőbb pontjairól származó történetek számtalan tanulságot tartogatnak.

„Az anyák a kicsi gyerekekért élnek.
A kicsi gyerekek az anyákért élnek.
A kicsi gyerekek megnőnek, az anyák megöregednek.
Bizonge, maradj kisgyerek.
Hogy neveljelek, arra való a karom,
Hogy tápláljalak, arra való a tejem,
Hogy megvédjelek, arra való a testem.
(…)
Hogy szeresselek, arra való a szívem.
Bizonge, maradj kisgyerek.”

Egy afrikai mese (Ada három fia) hősnője könyörög így, aki nem szeretné, hogy a harmadik fia is felnőjön. Hány anya szeretné, ha mindig babusgathatná a gyermekét…

Amiként az életben más és más típusú problémát jelent egy túlságosan szoros vagy épp egy elhanyagoló anya-gyerek kapcsolat, úgy a mesékben szintén tipikus problémákkal, s ennek megfelelően típusos szüzsékkel találkozhatunk. De a kötet jócskán tartogat meglepetéseket is. A közismert Hamupipőke vagy Hófehérke történeten kívül többek közt orosz és ukrán, lapp és csuvas, ó- és újgörög meséket is olvashatunk.

Találkozhatunk az anyai fájdalommal, különféle gonosz mostohákkal, fiaitól elűzött asszonnyal és túl erős anya-lánya szimbiózissal. Boldizsár Ildikó az általa tudatosan összeválogatott változatos, szép és néha meghökkentő meséken keresztül mutatja meg, hányféle nehézséggel és próbatétellel kell megküzdeni egy jól működő szülő-gyermek kapcsolat megteremtése és fenntartása érdekében.

Összeállították: tmoni, Berente Erika, Szabados Éva

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.