Mágusképző Óbudán

Petőcz András új ifjúsági regénye

„Milyen is az élet a Vörösvári Úti Általános Bűvész- és Mágusképző Bentlakásos Iskolában? Abban az iskolában, ahol csak „egyszerű” bűvészeket képeznek, de olykor ezek a bűvészek nagyon is hasonlítanak az „igazi” varázslókra.” Petőcz András József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorúja-díjas magyar író, költő Óbudai Mágusképző című könyve választ ad a kérdésre!

Petőcz András az irodalmi élet és a hazai avantgárd egyik vezéralakja, a vizuális költészet, a képvers megújítója. Hangverssel, akusztikus költészettel is foglalkozik, ugyanakkor több regény is fűződik a nevéhez. Felnőttekhez és gyermekekhez egyaránt szól, amit az is jól mutat, hogy 2016-ban jelent meg A megvénhedt Isten. Újabb versek című kötete, valamint a Nagy Kalap és Pici Sál. Állatos és egyéb gyerekversek című műve. Az alkotó 2017-ben újabb kötettel jelentkezett. A Kultúra.hu az Óbudai Mágusképző című ifjúsági regény bemutatóján járt: a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében megrendezett eseményen Lovász Andrea gyerekirodalom-kutató, kritikus beszélgetett a szerzővel.

Mi ez a különleges vonzódás a mágusokhoz? – tette fel a kérdést a bemutató elején Lovász Andrea, utalva arra, hogy Petőcz András már nem először foglalkozik a mágusokkal és a varázslattal. (A Nagy Kalap és Pici Sál. Állatos és egyéb gyerekversek című könyv egyik hőse Csí mágus – a szerk.) „Szeretem a szót, félelmetes, de pozitív és izgalmas” – felelt Petőcz, majd elmondta: véleménye szerint a gyermekek számára maga az élet sokszor olyan, mint egy varázslatos mese. Épp így emlékezik vissza a saját gyerekkorára is: az Óbudai Mágusképző valójában az ő emlékeinek elmesélése, így helyet kapott a történetben egykori tanárnője, Bagyula és volt osztálytársa, Hanzély Tibi is. A regény története tehát a szerző gyermekkori élményeiből született meg, előzményként pedig már évekkel ezelőtt megírta a Kalandjaim a Mágusképzőn, valamint a Vészhelyzet a Mágusképzőn című varázstörténeteket. Miért folytatta most? Többen is rákérdeztek, hogy „mi van a befejezéssel? Ezért úgy döntöttem, hogy befejezem” – árulta el a szerző.

Számára Bagyula tanárnő testesítette meg a mágus szót, ő „az a fajta jó boszorkány, aki először rossznak tűnik” – mesélt Irénke néniről Petőcz, méghozzá azért, mert a legendásan szigorú tanárnő az Óbudai Mágusképző egyik legfontosabb karaktere. Mellette persze feltűnik Ron Aldo, Puska Feri, Mara Donna és Hanzély Tibi is, aki mellesleg a könyvbemutatón is tiszteletét tette. Nem mindennapos esemény, hogy az olvasók egy igazi regényfőhőssel találkozhatnak – mondta Petőcz a könyvet lapozgatva, a felnőtt Hanzély Tibi pedig unszolás nélkül pattant fel két kisfia mellől és mesélt a régi szép időkről, Bagyula tanárnőről és arról, mennyit fociztak annak idején. Épp ezért nem meglepő, hogy a mágia és a varázslat mellett a futball is szerepet kapott a történetben.

Méghozzá abban a valóban varázslatos történetben, melyben helye van varázslatnak, izgalomnak, iróniának és fontos tanításnak is arról, hogy kell viszonyulni a különféle elismerésekhez. Petőcz András Óbudai Mágusképző című könyve humoros, ízig-vérig magyar varázstörténet, melyben még az a mondat is elhangzik: „Ne hadonássz a varázspálcával, ez nem egy Harry Potter-történet!”.

Tóth Eszter
Fotók: Juhász Melinda (Petőcz András Facebook-oldala)
Forrás: kultura.hu

2017.05.05