Mundruczó Kornél új filmje a jubileumi Cannes versenyprogramjában

Kristóf György Out-ja pedig az Un Certain Regard válogatásban szerepel

Mundruczó Kornél új filmjét meghívták a 70. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába. Az alkotók bejelentették a film címét: Jupiter holdja (Jupiter’s Moon). Kristóf György Out című magyar koprodukcióban készült filmjének premierje az Un Certain Regard válogatásban lesz.

A 70. Cannes-i Filmfesztivál (május 17-28.) jubileumi programjába meghívták Mundruczó Kornél Felesleges ember munkacímen készült alkotását, melynek végleges címe Jupiter holdja lett, utalva ezzel Európára. Mundruczó ezzel a filmmel ötödik alkalommal szerepel a világelső filmfesztivál hivatalos programjában, ami kizárólag a legnevesebb, világszerte jegyzett filmes alkotóknak adatott meg.

„A Jupiter holdja egy olyan világban játszódik, ahol elveszítettük az erkölcsi kapaszkodókat. Zuhanunk. Elfelejtettünk felfelé nézni. Korunk Európájában, olyan sorsfordító helyzetekben, mint a menekültválság, nincs iránytűnk ahhoz, hogyan kell helyes döntéseket hozni. Engem a legjobban az foglalkoztat, hogy létezik-e közös hit, ami összeköthet még minket. Van-e megváltódás? Mi adhat reményt a legnehezebb időkben?” – teszi fel a kérdést Mundruczó Kornél.

A Jupiter holdja a hitről, a megváltódásról, a csoda lehetőségéről szól egy különös barátság történetén keresztül. Egy menekülő fiút, Aryant (Jéger Zsombor) meglőnek a határon. Csodálatos módon levitálni kezd. A menekülttábor racionális, meghasonlott orvosa, Dr. Stern (Merab Ninidze) kimenekíti őt, mert üzletet lát a fiú különös képességében. Útlevelet ígér neki. A fiú rááll a kétes szövetségre. A csodával való találkozás azonban felbolygatja az orvos életét. Új válaszokat kell találnia mindenre, amiben eddig hitt. A filmet a magyar közönség júniusban láthatja majd először a mozikban az Intercom forgalmazásában, amely magyar-német koprodukcióban készült a Proton Cinema gyártásában és a Magyar Nemzeti Filmalap 697 millió forint értékű támogatásával.

Kristóf György első játékfilmje, a Filmalap támogatással készült Out pedig az Un Certain Regard válogatásába kapott meghívást. Az Out egy ötvenen túli férfi kelet-európai utazásának és útkeresésének története abszurd humorral elmesélve.

A szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt. A főszerepben Terhes Sándor látható, a film operatőre Pohárnok Gergely, a társforgatókönyvíró Horváth Eszter és Papp Gábor, az egyik vágó Dunai László volt. Az Out a KMH Film koprodukciójában készült a Filmalap 44 millió forintos gyártási támogatásával, amely a Vertigo Média forgalmazásában június 15-től látható a magyar mozikban.

A kassai születésű Kristóf György a miskolci egyetem hallgatója volt, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon, Out című filmtervével 2015-ben részt vett a cannes-i filmfesztivál Atelier elnevezésű filmterv-fejlesztő fórumán.

Bővebb információ a fesztivál hivatalos honlapján található.

Magyar Nemzeti Filmalap

A kép a flickr gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.04.27