694

Földvárra köves úton


Balaton partjának azon a területén, ahol ma Földvár van, a Kr.e. 4. évszázadban kelták éltek. Földvár neve írásos formában egy 11. századi magyar oklevélben bukkan elő. Addig azonban sok minden történet ezen a vidéken.

A Római Birodalom Pannónia provinciájának déli határvonala a Balaton volt, ahol a kelta őslakosság egy percig nem fogadta el a hódítókat. Az ellenállás egyik helyszíne volt Földvár. Ennek emlékét őrzi ma a Kelta sétány a város belterületén. A sétány mellett húzódó rész a Stefánia-sánc nevet viseli, egykor a kelta földvár sánca volt. A negyven méteres földvári lösz Magaspart tetejéről szép kilátás nyílik a szemben fekvő Tihanyi-félszigetre, és jól belátni a Balaton mindkét medencéjét. Az itt található Országzászló elődje még közadakozásból készült, 1936-ban avatták fel.

Ha alaposabban utánanézünk a mai Balatonföldvár közlekedési viszonyait megelőző időknek, szintén a keltáktól kell elindulnunk. Már ebben a korban Tihany és Szántód között volt átkelőhely a tavon, melynek biztonságára a földvári és zamárdi földvárak ügyeltek. Utat építettek Földvártól a révig, méghozzá a Séd völgyében Köröshegyen át Szántódig. A rómaiak megszállta területen ez hadiútként is szolgált, Földvár-Szárszó-Szemes után délre fordulva ment Somogyvár felé. A 16. század elejéről származik egy bizonyos Lázár deák utazásáról szóló írás, mi szerint Kenesén, Akarattyán és Kajáron át Siófok és Szántód érintésével az apátsági révvel mentek át Tihanyba.

A 16. század végén, a postakocsi járatok megindításának kora újra a figyelem központjába hozta az útépítést. Mária Terézia 1772-ben már útfelügyelő mérnök alkalmazását rendelte el a vármegyéknek. 1750-ben még ezelőtt alakították ki a Buda – Székesfehérvár – Nagykanizsa – Trieszt közötti postautat. Az akkori utak hét méter szélesek voltak, 20 cm-es szegélykövei közé zúzott kőréteget szórtak. A 19. század elején, ahol tehették, ezekre a kövecses utakra szilárd, kockaköves réteget raktak. Érdekes adalék, hogy ekkortájt alakultak ki a magyar táj arculatát máig meghatározó út menti fasorok. Ezek nagyrészt olasz jegenyékből álltak, messziről jelezték a postaút vonalát, árnyékot adtak, védtek a homok és hófúvások ellen.

Dippold Pál
Forrás: mandarchiv.hu

2017.04.26
34