Koszorú helyett

A GYAK tagjai búcsút vettek Harcsás Judittól

2017. április 19-én a megyei könyvtár Központi Könyvtárának klubhelyiségében a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség tagjai Koszorú helyett címmel felemelő hangulatú műsoros estet tartottak, melyen búcsút vettek nemrég elhunyt szeretett szerzőtársuktól, Harcsás Judit írótól, újságírótól.

A rendezvény Morricone megindító zenéjével indult, miközben a vetítővásznon megjelent Harcsás Judit egyik legutolsó fotója rövid bemutató szöveg kíséretében.

Judit fia, Harcsás Gergő (mivel személyesen nem tudott eljönni), video-üzenetben fejezte ki köszönetét az antológiaközösség tagjainak e megemlékezésért, valamint azért a szeretetért, mellyel édesanyját életében körülvették.

Olasz Valéria, kintről az előadóterembe sétálva, egyre felerősödő hangon elénekelte a Megkötöm lovamat... című népdalt. Ezután – mintegy szellemidézésképpen – Gősi Valinak az elhunytról szóló, mélyen megindító, visszaemlékező sorai következtek, majd részletek Harcsás Judit írásaiból P. Nagy Gabi és Olasz Valéria tolmácsolásában.

Az antológiaközösség néhány tagja (Csáky Anna, Cseke J. Szabolcs, Gősi Vali, Kecskés Rózsa, Nagygábor Margit, Olasz Valéria) saját verseikkel búcsúztak Harcsás Judittól, emellett a távol levő Hollósy Tóth Klára és Holdasi Szabó Zsuzsa egy-egy, az alkalomhoz illő költeménye is elhangzott.

A közönség néma meghatottsággal követte az előadást, miközben Harcsás Judit kedvenc zenéjében, a Honfoglalás című magyar film Kell még egy szó című betétdalában is gyönyörködhetett. Összekötő szöveg, taps nem szakította meg a műsort, a jelenlévőket a vetítővásznon megjelenő feliratok tájékoztatták az éppen elhangzó művekről.

A rendezvény vendége, Hessling Hegyi Erika költő, vállalkozó is a közönség elé állt. Beszélt Harcsás Judithoz fűződő barátságáról, vele való alkotói kapcsolatáról, majd felhívta a megjelentek figyelmét Eszterlánc nevű alapítványára, melyet az elhunyt gyermekei anyagi segítése céljából hozott létre.

A műsor végén ismét Morricone zenéje csendült fel, majd a GYAK tagjai – saját felajánlásaik kiegészítéseképpen – pénzbeli adományokat gyűjtöttek Harcsás Judit gyermekei részére.

Csáky Anna, a GYAK vezetője
Fotók: Molnár György

2017.04.21