559

C. J. Roberts: Captive in the Dark – Fogoly a sötétben

Horváth Gábor könyvkritikája

Valami szennyet akartam. Meg is kaptam. Kíváncsi lettem, mi az a sötét bugyor, ahova a keveset olvasókat végül száműzi a túlvilági nagy kiegyenlítő. Dante pokla ehhez képest egyhetes seychelle-szigeteki luxusutazás. Sőt, még Czapáry Veronika Megszámolt babák-ja is kellemes babazsúr ezek után.

Annak idején nem értettem a Szürke ötven árnyalata sikerét, mivel azt egy rapid átolvasás után bugyuta történetvezetésű szoftpornónak könyveltem el, amely férfit és nőt egyaránt lealacsonyít. Pedig a most átfutott hulladékhoz képest az valódi műremek. Következzék hát a varázslatos Fogoly a sötétben című regény kritikája, amely méltán szerepel majd előkelő helyen a legveszélyesebb olvasmányok toplistáján!

„A biztonság azonban – akár a fény – csupán látszat. Alatta az egész világot átitatja a sötétség. Caleb tudta ezt. Azt is tudta, hogy a valóban nagyobb biztonsághoz vezető egyetlen út a sötétség elfogadása. Nyitott szemmel járni benne, a részévé válni.” – Elsőre egy hasonlatból építkező remek gondolatmenet, Oravecz Nóra megnyalná minden ujját. De olvassuk és értelmezzük aprólékosabban: A fény csupán látszat? Dehogy, a fény éppen az, amitől látunk, a sötétség a fény hiánya, a fény teljes hiányában (azaz a sötétségben) pedig aztán járkálhatunk nyitott szemmel, mert baromira nem látunk semmit… Egyébként is: mennyivel vagyok nagyobb biztonságban attól, hogy elfogadom, bármi baj történhet velem? Akkor vagyok nagyobb biztonságban, ha ellenintézkedést teszek.

Van másik idétlen idézetem is: „Egyszer csak valami irányításfélének az árnyékát éreztem.” – Egyszer csak valami írásfélének a szagát olvastam... Nem áll szándékomban a fordítót bántani, kétségem sincs afelől, hogy az eredeti is ilyen borzalmasan hangzik. Irányításfélének az árnyéka??? Rogerius püspök Siralmas énekét idézve: „Ez az a kés, amely átjárta a magyarok szívét.” Szerintem e két rövid szösszenet is hűen visszaadja az alkotás minőségét, de mélyedjünk el inkább a tartalomban, hiszen a mondanivaló a lényeg.

Rövid, spoileres tartalom: Olivia Ruiz, 18 éves csaj, aki úgy vonzza a perverzeket, mint Balaton Sound-i backstage a tisztázatlan körülményeket. Apja perverz, a mellette elhúzó autós perverz, és Caleb is perverz, aki még – ezenfelül – el is rabolja, hogy szexrabszolgának képezze ki „briliáns” bosszúterve számára. A pakisztáni Caleb – az öleb –, valamint barátja/főnöke ugyanis bosszút akar állni egy orosz milliárdoson, és ehhez ezt a roppant „logikus” (olvasd cinizmussal) és „egyszerű” (értsd maró gúnnyal) „tervet” (képzelj el fetrengő röhögés közepette) dolgozták ki:

1. Az orosz milliárdos közelébe kell kerülni, hogy megölhessék, tehát
2. elrabolnak egy amerikai csajt (mert hát hálivud alapján ők a legmenőbbek, statisztika alapján meg a legkövérebbek), akit
3. kiképeznek szexrabszolgának, hogy
4. a milliárdos megvegye egy aukción, majd így
5. a közelébe férkőzhessenek.

Most igazán nem akarok kukacoskodni, de hát nem lett volna egyszerűbb felfogadni egy prostituáltat a célra, mint ennyi véletlenre bízni a dolgot? Azért embereket rabolni, majd átcsempészni az amerikai-mexikói (!) határon, aztán heteken-hónapokon át rabságban tartani a hölgyeményt, és kiképezni – egy pöttyet kockázatosnak tűnik számomra, pusztán azért, hátha ezt a csajt veszi majd meg egy aukción a célszemély!? Ahelyett, hogy odamentek volna egyik dubaiozó szépségkirálynőnkhöz, és ezt mondták volna: „Helló Michelle Diamond, nem volna kedved keresni 100 ezer dollárt? Semmi extra, csak a szokásos egy orosz üzletemberrel!”. És akkor nem kell itt rabolgatni, láncolgatni, képezgetni, et cetera.

A csúcs (=mélypont), hogy Caleb még el is mondja Oliviának, mi a célja vele, így a csajnak az aukció után csak annyit kellene mondania az orosz vásárlónak, hogy: „Te, Igor! Aki eladott, ki akar ám nyírni téged!” Ám fogadjuk el ezt a vacak bosszútervet, amelynek csak annyi értelme van, mint vízicsikóra tenni a sivatagi lóversenyen! Siralmas terv, de legalább ezer sebből vérzik. Ezt az alapvetően igen komoly témát (emberrablás, bosszú, nemi erőszak, szexrabszolgaság) sikerült leönteniük egy negédes szerelmi love story-val, amelyben mind az emberrabló az elrabolt iránt, mind vice versa egymásba szeretnek az együtt töltött közös napok – közös ütések, közös ülések – során. Tudom, persze, bizonyára Stockholm-szindróma. Legyen! Főszereplőnk elkezdi sajnálni szegény perverz foglyul ejtőjét, aki többször megverte és megerőszakolta. Tényleg tök logikus… Tegyük fel, hogy így van! Valahogy azt azonban már igazán furcsának érzem, amikor a következők történnek:

1. A csaj megszökik.
2. Újból elkapják.
3. Erre válaszul Caleb, aki eddig ütötte-verte, ha csak ránézett a csaj, a menekülési kísérlet után most leáll vele lelkizni. Elmesélik egymásnak szörnyű gyermekkorukat, mert hát ugye manapság a bűnözőt / terroristát / emberrablót nem elég pusztán karóra tűzni és kitenni a város kapui elé elrettentés gyanánt. Őket ugyanis nekünk, áldozatoknak: meg kell értenünk. Tudnunk kell, hogy miért váltak lelketlen szörnnyé, sajnálnunk és természetesen – ami legfontosabb – elfogás helyett elfogadni kell őket.
4. A csaj kiszedi belőle, mi a terve vele.
5. Mikor ezt elárulja, a csaj belemegy, hogy pénzért eladatja magát szexrabszolgának egy hírhedten kegyetlen és veszélyes embernek! Nem holmi ellenállás, tiltakozás, csendes beletörődés! Ő mondja ki, hogy oké, adjatok el már valami idegen pszichopatának, csak kérek 1 millió dollárt cserébe!
6. Mi van???

Röviden összefoglalva a könyv mondanivalója: a.) minden nő prostituált, csak az ára kérdéses; b.) minden férfi perverz beteg állat, aki uralkodni akar a nőkön, csak a külseje kérdéses. Ha macsó, akkor rendben! Kezdem azt érezni, hogy a Fogoly a sötétben az LMBTQI (ABCDEFGH) ajánlásával készült, és okokat akar konstruálni a harmadik nem bevezetése mellett. Követelem vissza a meséket, ahol a királylány nem szeret bele a sárkányba, és jön a lovag, hogy levágja a fejeit! Mármint a sárkányéit.

Jaj, majd elfelejtettem, ha már van szemetünk, csináljunk belőle hegyet: ez a könyv csak a trilógia első része...

A kötet önmagában szokásos Könyvmolyképző puhafedelű kiadvány, a borítókép akár még vonzó is lehet (messziről és sötétben). A tartósság úgysem szempont, mert jóérzésű ember nem veszi kétszer kézbe.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2017.04.25
12