Egyetlen filmkocka sem veszhet el!

Évente 15 régi magyar filmet restaurál a Filmarchívum

A Fábri Zoltán életmű és Radványi Géza Valahol Európában című filmjének restaurálásával elindult a magyar filmörökség digitális felújításának hosszú távú programja a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívumban.

Évente 15 klasszikus magyar film kockáról kockára történő, teljes körű restaurálását indította el az idén 60 éves Filmarchívum. „A Filmarchívum gyűjteménye Európában páratlan mennyiségű filmkincset tartalmaz. A magyar filmörökség felújítása mostantól tervezetten, éves bontásban, a Filmarchívum működésébe beépítve zajlik a Filmalap felügyelete alatt, a Magyar Filmlabor szakemberei és neves operatőrök közreműködésével. A cél az, hogy a legkiemelkedőbb magyar filmek ismét, kiváló képi és hangminőségben a moziban is a közönség elé kerüljenek” – nyilatkozta Ráduly György, a Filmarchívum vezetője.

Idén lenne 100 éves Fábri Zoltán, ezért a 2017-es program elsősorban az ő életműve köré szerveződik. Fábri 1955-ben, Törőcsik Mari és Soós Imre főszereplésével forgatott klasszikusa, a Körhinta legteljesebb verzióját három eredeti filmanyagból állították össze az archívum filmtörténész-restaurátorai. A film régi szépségét csak a most kezdődött digitális restaurálás tudja visszaadni, mert segítségével észrevétlenül javíthatók az eredeti kameranegatív súlyos sérülései, s egytől egyig pótolhatók a hiányzó kockák is. (Eredetileg 140 kópia készült a kameranegatívról, s emiatt szinte méterenként rongálódott a filmszalag). Így a Magyar Filmlabor a film lehető legteljesebb és technikailag legjobb változatát szkennelheti be 4K felbontásban.

A Körhinta nemzetközi sikere az 1956-os cannes-i filmfesztiválon indult, ahol François Truffaut – még a Cahiers du Cinema ifjú filmkritikusaként – ezt a filmet tartotta a nagydíjra érdemesnek, és Törőcsik Marinak adta volna legjobb női alakítás díját.

2017-ben számos nemzetközi díjas alapmű újul meg, köztük a Hannibál tanár úr (1956), az Édes Anna (1958), a Két félidő a pokolban (1961), A Pál utcai fiúk (1968) és Az ötödik pecsét (1976).

Az eredeti nitrofilmekből állították össze a restaurátorok a háború után újjászülető magyar filmgyártás első nagy klasszikusa, a Valahol Európában legteljesebb változatát. Radványi Géza 70 évvel ezelőtt forgatott alkotása volt az első világsikert aratott magyar film. Radványi „regényesített híradónak” hívta a többnyire otthontalan árvagyerekek főszereplésével forgatott, új stílusú filmet, mely a háborús pusztuláson túl azt is ábrázolta, hogyan él tovább a könyörtelenség a gyereklélekben.

Az idei tervben szerepel Kertész Mihály 100 éve forgatott Az utolsó hajnal című alkotása, Enyedi Ildikó Az én XX. századom című, Cannes-ban Arany Kamera díjat nyert első mozifilmje, Sára Sándor 80 huszár című alkotása és még az idén elkezdődik Szabó István és Makk Károly filmjeinek a teljes körű felújítása is.

A teljes körű, 4K-s felbontású restaurálás mellett ebben az évben elkezdődött régi magyar közönségfilmek 2K-s, azaz adásminőségű felújítása is.

Magyar Nemzeti Filmalap

2017.04.20