1986

17 vers 17 fotóra, 10 alkotótól – a Marcalvárosi Fiókkönyvtárban

Csiszár Antal írása

Április 11-én, A költészet napja alkalmából nyílt kiállítás Virág Lajos fotóiból a megyei könyvtár Marcalvárosi Fiókkönyvtárában, amely a Gutenberg-galaxis művelőinek való adózás mellett az Író Alkotók Klubja tevékenységének reprezentálására is szolgált. A 17 vers 17 fotóra, 10 alkotótól koncepció mentén szerveződött tárlat május 12-ig tekinthető meg.

A rendezvény többletfunkciót is hordozott, amennyiben kapcsolatot teremtett az irodalom és a fotóművészet között: ezzel demonstrálva, hogy a művészet mint olyan – kifejezőeszközeitől függetlenül – a szépről, a világról, általában az életünkről szól. A kiállításon ezért kapott szerepet Virág Lajos mellett V. Bognár Imre Tivadar (mindketten a Győri Fotóklub Egyesület tagjai), aki fényképekre örökítette a megnyitó pillanatait.

Az Író Alkotók Klubja szerzőinek tollából Virág Lajos elküldött fotóira születtek költemények. A kiállításon a klub vezetője, Dittrich Panka bevezető mondatai hangzottak el elsőként, majd nem más nyitotta meg az összejövetelt, mint Szabó József, a Hazánk Kiadó igazgatója, egyben a Radnóti Irodalmi Társaság elnöke. A vendég pillanatképekben vázolta fel a kiadó és a társaság múltját, tevékenységét a megjelenteknek.

A költészet napja József Attilára, a 20. század kiemelkedő magyar költőjének születésnapjára történő tiszteletteljes emlékezés. „Harminckét évem elszelelt” – vallotta poétánk, nem tudván még, hogy elérkezett léte végső határának kapujához. Ez a nap kiváló apropó az irodalom művelőinek köszöntésére, annak a mindenkori elkötelezettségnek az elismerésére, hogy a nemes gondolatok a szélesebb közönséghez irodalmi üzenetek formájában is eljuthatnak. Örvendetes látni, hogy az „öregek” mellett számtalan ifjú titán igyekszik a Parnasszus felé, nem hagyván fiókjaikban a költeményeket, hanem – több-kevesebb önbizalommal – kilépnek a „világ elé”, vállalva az általuk leírt sorokat.

Virág Lajos előadásában arra a „metamorfózisra” hívta fel a figyelmet, amely a mű születésétől a „kulturális termék” útjáig visz. A mű az alkotó fejében fogan, az ihlet „öltözik” vers, próza, zene, festmény és egyéb művészeti interpretációs formába, amely vall az alkotó világnézetéről, benyomásairól, aktuális pszichés státuszáról és sok más egyébről. A mű találkozása a közönséggel egy újabb fázis: az alkotást az egyén, de a szélesebb publikum is összeveti korábbi élettapasztalataival, és ennek tükrében lesz attitűdje elfogadó avagy elutasító. A képekre született versek hűen tükrözik a fotós üzenetét, a költők jól éreztek rá a felvételek sugallta gondolatokra.

A kiállítás anyaga a Magyar Fotóművészek Világszövetsége programjába is bekerült, ez hűen tükrözi a kiállítás magas nívóját. Az érdeklődő közönség május 12-ig tekintheti meg a kép- és versegyüttest a Marcalvárosi Fiókkönyvtár nyitvatartási időben tekintheti meg.

Csiszár Antal
Fotók: V. Bognár Imre Tivadar

2017.04.14
12