1218

Jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Titanic – Ezen a napon történt

Sulyok Attiláné írása

1912. április 14-én, 105 éve süllyedt el a Titanic első és egyúttal utolsó útján, ezzel a világ leghíresebb hajója lett. Akkoriban a Titanic volt a legnagyobb és legszebb gőzhajó a világon: a fényűzés, a pompa jellemezte, különösen az első osztályát, mintha egy „úszó palota” lett volna. Az érdeklődés napjainkban sem csökken az „óceán királynője” és titkai iránt.

A Titanic több célt is szolgált azon kívül, hogy híres embereket, gazdagabb és szegényebb utasokat szállított. Az általános áruszállítás mellett brit és amerikai postaküldeményeket is vitt magával (az „RMS” Királyi Postahajót jelent), valamint a brit nemzeti büszkeséget hirdette. 1898-ban Morgan Robertson nyugállományú kereskedelmi hajóstiszt regényt írt a Hiábavalóság, avagy a Titan hajótörése címmel, amely arról szól, hogy egy hajó rekordidő alatt akarja átszelni az Atlanti-óceánt, de jéghegynek ütközik, és mivel nincs elég mentőcsónak a fedélzetén, az utasok többsége a tengerbe vész. Ez a történet kísértetiesen hasonlít a Titanic katasztrófájához. Egy skót kislány – Jessie – például álmodott is erről a tragédiáról, sőt sok embernek rossz előérzete volt az út előtt. Néhányan megjósolták és megérezték a Titanic tragédiáját. Az egyik utas azt mondta: „Ez a hajó olyan hatalmas, hogy még mindig nem tudok eligazodni rajta! Remélem, nem fogok végleg elveszni, mielőtt New Yorkba érnénk!”. Egy másik utas szerint pedig „Túl nagy! Az a rossz érzésem van, hogy soha nem éri el Amerikát!”.

A Titanicot és testvéreit a White Star Line társaság számára tervezték az Atlanti-óceánon való átkelésekhez. A Harland és Wolf hajógyárban építették az észak-írországi Belfastban, és akkoriban a legnagyobb utasszállító gőzhajónak számított a világon. Közvetlen tulajdonosa az Óceáni Gőzhajózási Társaság – a White Star, amely nevét a cég zászlaján feltűnő fehér csillagról kapta. 1909 és 1911 között építették az óriást, két éven át; a hajóépítés akkori csúcsának számított, százezer ember nézte végig a vízre bocsátását. Három hasonló hajót építettek, hogy hetente tudjanak luxushajóutakat kínálni – akkoriban jellemző volt, hogy egy terv alapján több hajót építettek, mert így kevesebb költséggel járt. Maga a hajó tervezője, Thomas Andrews is az első útján utazott rajta.

A Titanic gigantikus méretekkel rendelkezett, a hajó legnagyobb szélessége a vízvonalnál 28 méter, hosszúsága 269 méter volt, ez annyi, mintha 8 darab tízemeletes panelházat tennénk egymásra. Magassága a gerinctől a kémények tetejéig 53 m, amely nagyjából egy 18 emeletes háznak felel meg. A hajótest hajógerinc feletti merülési mélysége 10 és fél méter volt. Tekintélyt parancsoló méreteivel valóban a világ legnagyobb hajójának számított. A burkolatát alkotó acéllapokat 3 millió szegeccsel rögzítették, két hatalmas gőzgép és 29 kazán hajtotta. A Titanic négy kéményéből csak az első három felelt a füst elvezetéséért, az utolsó szellőző rendszerként üzemelt, valamint egyensúly céljára is szolgált, és látványnak sem volt utolsó. Charles Lightoller másodtiszt beszámolójában ezt írta: „Nagyon nehéz leírni, milyen érzés egy ekkora hajón szolgálni. Tizennégy napomba telt, míg biztonsággal odataláltam a hajó egyik végéből a másikba, a legrövidebb úton.

A sajtóban „elsüllyeszthetetlen” jelzővel látták el a kor technikai csodáját. Edward John Smith kapitány szerint: „Nem tudok elképzelni olyan körülményeket, amelyek hatására a hajó elsüllyedne! Ezzel a hajóval semmiféle komoly baleset nem történhet!” Smith kapitányt bízták meg a hajó irányításával, aki Southamptonban élt, és „vén tengeri medvének” számított. Közkedvelt, ráadásul a rangidős kapitány a White Star számára, évek óta ő irányította a vállalat hajóit első útjukon, és mivel már nem volt messze a nyugdíjtól, a Titanic útja karrierje csúcspontját jelentette volna.

A Titanic 1912. április 10-én délben indult el Southampton kikötőjéből Amerika – New York – felé első, mint később kiderült, egyben utolsó útjára is 2207 utassal a fedélzetén; legtöbbjüket a harmadosztályon utazó kivándorló tette ki, akik az „ígéret földje” felé keltek útra. Már az indulás körül is mutatkoztak baljós előjelek: a hajó mozgása annyira megzavarta a kikötő vizét, hogy a New York nevű hajó megfeszítette a köteleit, és elindult a Titanic felé, de szerencsére sikerült megakadályozni az ütközést. Néhány helyen még további utasokat vettek fel, és akadt, aki lekéste a hajót – végül nekik lett szerencséjük.

A Titanic a legnagyobb és a legelegánsabb hajó volt a transzkontinentális útvonalon. A szabadidő eltöltéséhez széleskörű lehetőségeket kínált az „úszó palota”: a hajón törökfürdő, tornaterem, úszómedence, könyvtár és több lift is működött. Hatalmas fényűzés, pompa jellemezte, az étkezés társasági eseménynek számított, rendszerint órákig tartott. A zenészek a háttérzenét biztosították a nap folyamán.

A Titanic a katasztrófa előestéjén több jelentést kapott jéghegyekről, de ezek jelentős része nem jutott fel a hídra az ütközés előtt. Smith kapitány és a tisztek is tudtak arról, hogy veszélyes vizeken hajóznak, érthetetlen, miért nem csökkentették a sebességet, 40 km/h gyorsasággal szelték a habokat a sötét éjszakában. A jégről szóló figyelmeztetéseket – amelyeket más hajóktól kaptak – nem vették komolyan. Pedig holdtalan éjszakán, hullámmentes tengeren nehéz lehetett megfelelő távolságból látni a veszélyt. Amikor április 14-én 23.40-kor Frederick Fleet – az őrszem a hajókosárban – úszó jéghegyet vett észre, és meghúzta a vészharangot, akkor már késő volt (az őrszemeket nem szerelték föl távcsővel sem).

William Murdoch – a szolgálatban lévő első tiszt – utasítást adott a hajó balra fordítására, és a bal oldali hajócsavar hátramenetbe kapcsolására. Szakértők szerint a két parancs külön-külön helyes volt, együtt viszont végzetesnek bizonyult. A hatalmas úszó palotának hosszú időbe telt, míg lassan fordulni kezdett, így a jéghegy végigsúrolta a hajó jobb oldalát, végzetes károkat okozva: a jéghegy öt kamrát is felszakított, néggyel még fenn tudott volna maradni... „Senki sem látta előre, hogy egy jéghegy felvághatja az oldalát, mint egy konzervnyitó!” A fedélzeten lévő utasok csak enyhe rázkódást éreztek, Lady Duff Gordonnak úgy tűnt, „mintha óriási ujjat húztak volna végig a hajó oldalán”.

Rövid időn belül nyilvánvalóvá vált, hogy a hajó el fog süllyedni. Thomas Andrews, a Titanic főtervezője szerint a hajónak csupán másfél órája maradt… A kapitány utasítására vészjeleket – S.O.S. – adtak le, melyet nem sokkal korábban határoztak meg egy hírközlési konferencián. A közhiedelemmel ellentétben a Titanic esete nem az első, de a leghíresebb volt, amikor az S.O.S. jelsorozatot adták le segélykérésként. (Előtte 1909-ben a Slavonia már így kért segítséget.)

Smith kapitány kiadta a parancsot: „Először a nők és gyerekek, utána az első osztály, majd a többiek”. Ekkor élveztek utoljára ilyen kiváltságos helyzetet a gazdagok, mégis életét vesztette a hajó leggazdagabb utasa, Astor ezredes, aki nászútjáról tért vissza Európából. Kiosztották a mentőmellényeket, valamint elkezdték az utasok mentőcsónakokba helyezését. Eleinte csak a nők és a gyermekek szállhattak be a csónakokba, később már a férfiak is. A mentőcsónakok kapacitása szerint nagyjából az utasok felének jutott volna hely, ez akkoriban jó aránynak számított. Az jelentette a problémát, hogy a csónakok jelentős részét félig üresen engedték le. Eleinte nem vették komolyan a veszélyt, és inkább a biztonságot jelentő nagy hajót választották. Sokan még maradni akartak, emiatt gyakran erőszakosan „lökték” be a csónakba az utasokat. A hajót ezalatt folyamatosan öntötte el a víz, és egyre gyorsabb ütemben süllyedt. Teljes káosz uralkodott a fedélzeten, egyetlen tiszt sem tudta, hogy a mentőcsónakokat nagyobb terheléssel is le lehet engedni. Ha tisztában lettek volna vele, akkor 706 helyett 1178 embert menthettek volna meg; így 500 emberrel több marad életben, mert egy mentőcsónakba átlag 65 ember fért volna el.

A Titanic összesen 20 mentőcsónakkal rendelkezett, és azon a végzetes éjszakán a luxushajón 2207 utas tartózkodott. A tervekben eredetileg 64 mentőcsónak szerepelt, de végül csak húszat helyeztek el. Úgy gondolták, a hajó „elsüllyeszthetetlen”, másrészt a csónakok túl nagy teret vennének el az utasoktól, nem a létszám, hanem a vízkiszorítás számított. A szomorú tragédia következményeként változtatták meg ezt az elavult szabályt.

A mentés során megható jelenetek játszódtak le. A Titanic egyik utasa Isidor Straus volt, egy világhírű New York-i áruházlánc alapítója. Felajánlották neki, hogy szálljon mentőcsónakba, de ő erre nem volt hajlandó: „Nem kívánok semmi olyan megkülönböztetést, ami másoknak nem adatik meg!”. Nélküle Ida, a felesége sem hagyta el a fedélzetet: „Mindig a férjem mellett voltam, most sem hagyom cserben. Együtt éltünk, együtt is halunk meg.Benjamin Guggenheim búcsúüzenete így szólt: „Ha bármi történnék velem, mondják meg a feleségemnek, hogy teljesítettem kötelességemet!” Többen frakkot öltöttek: „úgy akarunk meghalni, amint egy gentlemanhoz illik!

A hajó fedélzeteit folyamatosan öntötte el a víz, egyre gyorsabban süllyedt. A Titanic hamarosan negyvenöt fokos szögben meredt az ég felé. Végül az elektromos világítás is kialudt, majd végleg elmerült a hajóépítés akkori csúcsteljesítménye, melyet ezrek építettek. Előtte azonban kettétört – mint a szemtanúk mesélték, ezt bizonyítja a tenger mélyén fekvő két darab roncs is. A Titanicnak ez volt a végzete: Április 14-én, vasárnap este 23.40-kor ütközött a jégheggyel, és 2 óra 40 perc alatt süllyedt el, hajnali 2.20-kor.

A baleset után vészjelző rakétákat lőttek fel, melyeket a közelben tartózkodó Californian gőzösnek észre kellett volna vennie. Egy másik hajó, a brit Carpathia nevű gőzös vette a segélykérő jeleket, és villámgyorsan a süllyedő Titanic felé indult, de sajnos túl messze volt az azonnali segítségnyújtáshoz. A mentést Arthur Rostron kapitány vezette, később emlékkupát kapott. Az első túlélő, aki a hajója fedélzetére lépett, Margaret „Molly” Brown – az „elsüllyeszthetetlen Molly Brown” – első osztályú utas volt, az utolsó pedig Charles Lightoller másodtiszt, a legmagasabb rangú túlélő.

A Titanicon magyarok is utaztak néhányan. A tragédiát Reischl Mátyás, az egyik étterem pincére túlélte, a magyar kivándorlók közül azonban nem mindenki maradt életben. A segítségükre siető Carpathia orvosa is magyar volt: dr. Lengyel Árpád, akinek sok túlélő köszönhette az életét. A megmenekült utasoktól hálából emlékérmet kapott, de a történtek annyira megrázták, hogy ez volt az első és egyben utolsó útja hajóorvosként. Munkájával kiérdemelte az egész világ elismerését, sírja a budapesti Kerepesi temetőben található.

Harold Lowe – ötödik tiszt – még visszafordult 5 túlélőért, akiket kiemeltek a jéghideg vízből, de kettő közülük meghalt. Egyedül ő sietett a vízben kapálózó szerencsétlen emberekhez. „Ne menjünk vissza! Miért pusztulnánk el, mindnyájan! Úgyse sikerül bárkit is megmenteni!” – vélekedtek a csónakokban. A mentőladikokban lévőket kb. 75 perc múlva felvette a Carpathia: az első csónakot hajnali negyed ötkor vették fel, az utolsót pedig négy órával később, reggel nyolc óra körül. A katasztrófában több, mint 1500 ember vesztette életét, de a veszteséglisták eltérőek. A legtöbb áldozat a harmadosztályon utazók közül került ki. 126 férfi, 317 nő és 52 gyermek menekült meg, összesen 705-en élték túl a katasztrófát, ez a hajón utazók egyharmadát jelentette. Az áldozatok összegyűjtésében több kanadai hajó is segédkezett az új-skóciai Halifaxból, 328 holttestet emeltek ki az óceán vizéből, közülük 150-et Halifaxban temettek el.

Az áldozatok között szerepel: John Jacob Astor multimilliomos mágnás; Benjamin Guggenheim üzletember; Archibald Butt, az amerikai Taft elnök segédje; Thomas Andrews, a hajó mérnöke; Smith kapitány; George Widener üzletember; a Straus házaspár; William T. Stead bibliakutató; Jack Philips rádiós; Henry T. Wilde legfőbb tiszt; William Murdoch első tiszt; James Moody hatodik tiszt és a Titanic zenészei. Az első osztályon összesen 121 ember, a másodosztályon 162, a harmadosztályon pedig 533 ember vesztette életét. Híres megmenekültnek számít a már említett „Molly” Brown dáma; Bruce Ismay, a hajótársaság elnöke; Washington Dodge politikus; Dorothy Gibson filmsztár; Lawrence Beesley másodosztályú utas és Edith Rosenbaum, divattervező, valamint Madeleine Astor, John Jacob Astor második felesége is.

Nagyon sok elmélet született arról, hogy miért süllyedhetett el a Titanic. Az általános vélemény szerint azért, mert „jéghegynek ütközött”, de valójában a tragédia több körülmény összejátszásának eredménye. Így hozzájárult a sebesség és a szög, ahogyan találkozott a jégheggyel, a hajótest anyagának és szegecseinek gyenge minősége, a jéghegy abban az időben szokatlan helyzete, a vízzáró tartályok elhelyezkedése, a kedvezőtlen látási viszonyok, valamint a legénység figyelmetlensége. A tragédia után levonták a tanulságokat, és megtették a lehetséges óvintézkedéseket a hasonló esetek elkerülése céljából. A katasztrófát követően törvényben írták elő, hogy minden hajó köteles az utasai számára elegendő mennyiségű mentőcsónakkal rendelkezni. Előírták azt is, hogy a rádió mellett 24 órás szolgálatnak kell lennie, továbbá, hogy nyílt vízfelületen nem szabad tűzijátékot fellőni (csak partközelben), a jelzőrakétákkal való összetéveszthetőség miatt, valamint jégfigyelő szolgálatot hoztak létre.

Az utóbbi időben felmerült egy csillagászati alapú magyarázat is. 1912 elején a Hold közelebb került a Földhöz, mint az azt megelőző 1400 év során bármikor. Tudósok kimutatták, hogy a rekordközelség rendkívüli mértékben fokozta az árapályjelenséget, amely Kanada partjainál hatalmas jéghegyeket szakított le, ezek pedig a tengeri áramlatokkal délre vándoroltak. 3 hónappal később elérték a transzatlanti hajózási útvonalakat, és a Titanic teljes sebességgel belerohant az egyik jéghegybe. „A jéghegy süllyesztette el a Titanicot, a Hold közelsége azonban megmagyarázhatja, hogy miért került szokatlanul sok jéghegy a hajó útjába.

A Titanic 105 éve hullámsírban nyugszik, több mint 3800 méter mélyen a tengerfenéken. Maradványai négy négyzetkilométernyi területen szóródtak szét az aljzaton. Hosszas kutatás után az óceánjáró megtalálása dr. Robert Ballard oceanográfusnak sikerült 1985-ben. A roncs két nagyobb darabban fekszik az Atlanti-óceán fenekén, 900 km-re Új-Fundland partjaitól. Minden idők legnagyobb hajója még mindig csupa rejtély. Folyamatosan pusztul, előreláthatóan 100 éven belül eltűnik. Olyan vasevő baktériumokat fedeztek fel rajta, melyek naponta 50 kg vasat vonnak ki az anyagából. A megőrzésre az egyetlen lehetőség, hogy amit lehet, kimentsenek a hajóról, és konzerválják. Sajnos a kiemelése lehetetlen, mivel süllyedéskor kettétört, ráadásul rengeteg pénzt emésztene fel. Eddig 5500 tárgyat tártak fel a roncsból, ezeket múzeumokban állítják ki (pl. Southampton, Belfast).

A Titanic legendája a mai napig él, ezt bizonyítja az a rengeteg könyv és film, mely ezt a témát dolgozta fel. A leghíresebb Titanic-film rendezője James Cameron, a főszerepeket pedig Leonardo DiCaprio és Kate Winslet játszotta – a film 11 Oscar-díjat kapott. Cameron így emlékezik meg azokról az emberekről, akik sok esztendővel ezelőtt azon a gyönyörű hajón veszítették életüket: „Az itt elveszett 1500 lélek még ma is szól hozzánk, emlékeztetve bennünket arra, hogy az elképzelhetetlen bármikor megtörténhet, de emlékezetünk sohasem halványodhat.

Nagyon sok könyv is jelent meg, amelyek a hajó katasztrófáját mutatják be, a legsikeresebbet Walter Lord írta A Night to Remember címmel (magyarul A Titanic pusztulása címmel jelent meg), amely a túlélők elmondása alapján vázolja fel a hajó végzetes éjszakáját. A Titanic úszó „társadalmi minta”, amelyen – akárcsak az igazi társadalomban – felül találjuk a milliomosokat, középen a polgári középosztályt, alul pedig a szegény kivándorlókat. Amikor 1912. április 14-én elsüllyedt, több volt ez közönséges katasztrófánál. Jelkép az óriás hajó, ahol a polgárság önbizalma súlyos sebet kapott: „ezután semmi sem volt többé ugyanolyan” – írta művében Walter Lord.
A Titanic tragédiája megmutatta, hogy az emberek továbbra sem mindenhatóak, a természet ma sem legyőzhető. Lehet bármilyen okos, de a természet erőit nem tudja legyőzni az ember.

Sulyok Attiláné

Források: rmstitanic.hupont.hurd.hu; Walter Lord: A Titanic pusztulása Bp, Partvonal könyvkiadó, 2011.; Simon Adams: Titanic (Szemtanú sorozat) Bp, Park Könyvkiadó, 2007.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.

 

2017.04.14