899

Händel: Messiás

Koncert húsvét előtt

Aligha lehetett volna szebb programja a zeneszerető győri közönségnek virágvasárnap, mint meghallgatni Händel Messiását. Az Istvánffy Benedek hangversenybérlet harmadik koncertjét ugyanis dicséretes módon a nagyhét kezdő napjára időzítették szervezők. Az oratórium-irodalom e kiemelkedő darabját az Orfeo régizene együttes, a Purcell kórus, Szutrély Katalin (szoprán), Bárány Péter (kontratenor), Komáromi Márton (tenor) és Najbauer Lóránt (basszus) tolmácsolásában hallhatták a megjelentek.

Händel számos oratóriumot szerzett, de a zenetörténet a Messiást tekinti ezek közül a legjelentősebbnek. A mű rendkívül gyorsan, mindössze huszonnégy nap alatt készült el, s 1742. április 13-án mutatták be Dublinban – elsöprő sikerrel. A szerzeménye úttörő jellegű: Krisztus életét egyetlen oratorikus műben foglalja össze. A három részből álló alkotás első harmada Jézus születésének körülményeit ismerteti, a második a szenvedéstörténet maga, a harmadik pedig a Jézus Krisztus diadaláról és a megváltásról szól. A Messiásnak tehát a szó szoros értelmében nincs drámai története, egyszerűen elbeszélő jellegű. A mű szövegét Händel állította össze a Bibliából vett részletekből Charles Jennens közreműködésével. Természeténél fogva az alkotás nagy terjedelmű, 53 számból áll, előadásának időtartama közel három óra. Miután a Messiást eredeti nyelven – angolul – hallhatta a közönség, igencsak jó szolgálatot tett a kétnyelvű szövegkönyv, amit a műsorfüzet mellé kaptunk, köszönet érte.

A darab bemutatása előadóművészek sokaságának együttműködését igényli. Bevallottan elfogult vagyok, nagyon szeretem a kórusmuzsikát. Nagy örömömre szolgált tehát, hogy élőben hallhattam a legendás Purcell kórust, amit a régi zene legavatottabb hazai előadói között tartanak számon, méltán. Színpadra lépésükkor csupán a szokatlan felállás lepett meg –egy férfiú az alt szólamban –. de aztán ez is magyarázatot nyert.

A tizenöt fős Orfeo zenekar régi hangszereken játszik, mint ismeretes. A 21. századi hallgatónak némiképp furcsa a szokásosnál tompább, mélyebb hangzás, a szükségszerűen gyakoribb hangolás – de éppen ezért érezhettük azt, hogy egészen közel kerülünk Händel korához. Olyan, mintha mi is ott ülnénk valahol egy koncertteremben az 1700-as évek második felében. Különösen akkor fogott el ez az érzés bennünket, amikor az alt szólót a kórusból a színpad szélére siető kontratenor, Bárány Péter énekelte el. A falzettszerű énekes férfi hangfaj megosztó, nem nyeri el mindenki tetszését. Bárány Péter hangjának tónusa azonban kellemes volt a fülnek, nagyszerűen tolmácsolta Händel muzsikáját. A másik két férfi szólista képzetten, tisztán intonált, de számomra az oratórium „nagy”, érett hanggal az igazi. A szólóénekesek közül számomra a legnagyobb élményt Szutrély Katalin fényes, erőteljes szopránja jelentette, minden megszólalása drámai hatású volt, méltó a Messiáshoz.

Az este sok kellemes pillanattal adományozott meg: amikor Szutrély Katalin az Örülj nagyon, Sionnak leánya kezdetű koloratúráriát énekelte, vagy amikor a népszerű Halleluja-kórust hallhattuk. A közönség valószínűleg nem ismeri a londoni ősbemutatóról eredeztetett hagyományt: akkor II. György király indítványára a nézők felálltak, és állva hallgatták végig a tételt – a szokás azóta is él Angliában. Mi ugyan ezen az estén ülve maradtunk, de ez nem elégedetlenségünket, inkább tájékozatlanságunkat jelezte. Számomra a legemlékezetesebb azonban nem ez a kórus, hanem a harmadik részben elhangzó trombita-ária volt, ami a végítélet képét festi elénk a mély férfihang és a trombita kettősével.

Köszönet az élményért minden közreműködőnek, köztük Vashegyi Györgynek, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy ez a produkció létrejöhetett.

B. E.

2017.04.13